Lakiteleken idén majdnem véget ért Cseh Rózsa hagyományos adventi díszkivilágítása.
Vízproblémák léptek fel Jászberényben, Solymáron és Túrkevén is. A jászberényi önkormányzat már lépett: vízkorlátozást rendeltek el, reggel 6 és este 10 között tilos locsolni a városban.
Solymár önkormányzata a honlapján közölte, hogy a település egyes részein vízhiány alakult ki. Mint írták, a Duna Menti Regionális Vízmű (DMRV) Zrt. tájékoztatása alapján a hajnali öntözések, locsolások fokozottan mértékben terhelik az ivóvíz hálózatot, ezért Solymár egyes részein kedd hajnalra már vízhiány alakult ki.
A fokozott vízkivétel miatt a solymári ivóvíz-tározók nem tudnak feltöltődni, ez tartósabb hiányt is eredményezhet a nyári szárazabb hónapokban. A szolgáltató tájékoztatása szerint dolgozik a hiány megszüntetésén, tartós megoldást azonban a kapacitások növelése hozhat. Ennek érdekében a DMRV kapacitásnövelési beruházásokat fog elvégezni az érintett szolgáltatási területen, tették hozzá.
Jászberényben is rendkívüli közgyűlésen rendelt el vizkorlátozást az önkormányzat. A településen locsolási tilalmat rendeltek el reggel 6 óra és este 22 óra között. Az intézkedésre azért van szükség, mert a város hálózatát ellátó kutak vízhozama a szárazság miatt jelentősen csökkent, miközben a lakosság vízigénye nő. A szolgáltató szerint a jelenleginél 1200 köbméterrel több vízre van szüksége Jászberénynek naponta, mint amennyi rendelkezésre állhat.
Emellett Túrkevén is vízhiány alakult ki, a település víztoronyának tavalyi elbontása miatt alakult ki a helyzet. Átmeneti megoldásként a Tiszamenti Regionális Vízművek Zrt. új kút fúrását javasolta az önkormányzatnak, szakmai állásfoglalását is mellékelt, mert a kutak vízhozama a megfelelő üzemeltetés ellenére is idővel csökkent - írja a Szoljon.hu.
Mit ünneplünk karácsonykor és szenteste? Ez a karácsony szó jelentése, a karácsonyfa állítás eredete
A karácsonyfa-állítás a 17. századtól német területekről terjedt el.
Óriási leállást jelentettek be az államigazgatásban: erről mindenki tudjon, aki ügyeket akar intézni
Az év végi időszakban szűkített nyitvatartással és korlátozott ügyintézési lehetőséggel működnek a kormányablakok és kormányhivatalok.
-
Karácsonyi bevásárlás: miért éri meg a Lidl mellett dönteni az ünnepek előtt?
Az ünnepi készülődés mindenkitől sok energiát és alapos tervezést igényel, ezért a Lidl célja, hogy az idei karácsonyi bevásárlást a vásárlók egyszerűen és egy helyen intézhessék.
-
Közeledik a síszezon, féláron is elérhető a Gránit Bank Platinum kártya: 50 milliós, síelésre is érvényes utasbiztosítás jár hozzá
Európa sípályáin nagyjából minden tizedik síelő szenved kisebb-nagyobb balesetet egy-egy szezonban.
-
Ez a cég ott lát lehetőséget, ahonnan más menekül: bevásárolták magukat egy borsodi zsákfalu baromfifeldolgozójába
A Pi-Pi Kft. a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével korszerűsíti az üzemet.
-
Elektromos 4x4 városban, országúton, terepen: hol jön ki az előnye?
Mit is nyújt a négykerék-hajtás a mindennapokban az autósok számára?
-
Változó karácsonyi kosár: spórolnak a magyarok, de a menüre nem sajnálják
Egy kutatás szerint továbbra is kiemelt fontosságú az ünnep, de sokan szűkebb kerettel gazdálkodnak, visszafogják az ajándékköltést, és a megfizethető meglepetések felé fordulnak.
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








