21 °C Budapest
Ez az igazi rezsicsökkentés: még nem késő belevágni, simán nullázni lehet a villanyszámlát

Ez az igazi rezsicsökkentés: még nem késő belevágni, simán nullázni lehet a villanyszámlát

2022. június 1. 10:04

Egyre divatosabb Magyarországon napelembe fektetni, amit a számok is igazolnak: az elmúlt pár év leforgása alatt közel megtízszereződött a napelemes háztartási méretű kiserőművek által megtermelt energia. Ez pedig egyáltalán nem véletlen: hatalmas összegeket tudunk megspórolni egy kis befektetéssel. Egy cégnek például, ami kiesik a rezsicsökkentés esernyője alól a szakértők szerint már pár éven belül megtérülhet a befektetett összeg, de a családoknak is érdemes utánajárni, hogy mennyibe is kerülne napelemmel felszerelni az otthonukat. Hiszen könnyen lehet, hogy viszonylag hamar megtérül az ára a befektetésnek.

Drasztikusan megdrágultak a napelemes rendszerek az elmúlt időszakban: az áremelkedés ugyanakkor nem csak a koronavírus-járvány, illetve az orosz-ukrán háború számlájára írható – mondta a Pénzcentrumnak Kiss Ernő, a Magyar Napelem Napkollektor Szövetség (MNNSZ) elnöke. Ugyanis, folytatta a szakember, tavaly például a kínai kormány intézkedései is hozzájárultak a panelek drágulásához. De a helyzetet kétségkívül az is nehezíti, hogy Európa-szerte hiány van az olyan, a rendszerekhez kapcsolódó anyagokból, mint a tartószerkezetekhez, inverterekhez is szükséges acél – amelynek elsődleges forrása a háború kitöréséig Ukrajna volt.

2021-ben még mind a beépített kapacitás, mind a kiserőművek darabszáma is növekedett a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal adatai szerint, tehát a járványhelyzet sem tudta megtörni a lendületet – az viszont kérdéses, milyen hatással lesz a háborús helyzet a piacra. A MEKH szerint tavaly több mint 46 ezer háztartási méretű kiserőművet telepítettek a felhasználók, aminek a 99,8 százaléka napelemes egység volt: így összességében már év végére több mint 134 ezer HMKE üzemelt, 1127 MW beépített kapacitással. A növekedésben vélhetően jelentős szerepe volt az állami támogatásoknak is, amelyeket lentebb még kitárgyalunk.

Kiss Ernő arról beszélt, hogy ha valaki napelemes rendszer telepítésére adná a fejét, érdemes alaposan meggondolni, kit bízunk meg a munkával. Hogy a potenciális ügyfelek könnyebben eligazodjanak a szakemberek tengerében, az MNNSZ egy saját rendszert is kidolgozott, amelyben több mint 300 megbízható vállalkozástól lehet egyetlen űrlap kitöltésével ajánlatot kérni. Az adatok megadása után nincs más dolgunk, mint kiválasztani a visszajelző cégek közül a legszimpatikusabbat.

A leggyakoribb hiba, hogy olyan olcsóbb vállalkozást és ajánlatot választanak a megrendelők, akik nem tartoznak szakmai szervezethez. Nincs múltjuk, referenciáik, szakképzett munkatársi gárdájuk, gépeik, eszközeik. Sőt, sokszor még magyarországi címük sem, így sok frissen alakult próbálkozónak esnek áldozatul a napelemre vágyó ügyfelek, akiknek egy ilyen átverés után el is megy a kedvük az egésztől

-hívta fel a figyelmet a szakember, akit arról is megkérdeztünk, hogy mire kell figyelnie annak, aki hasónló rendszer telepítésén gondolkodik. Mint kifejtette: a nulladik és legfontosabb lépés, hogy pontosan kiszámoljuk az éves villamosenergia-fogyasztásunkat. Ha nem csak napelemes rendszerben gondolkodunk a takarékosság jegyében, hanem például a gázfűtésünket is a megtermelt árammal váltanánk ki, akkor ezt is bele kell kalkulálni a számításba. Kiss Ernő elmondása szerint az elektromos fűtési megoldásokra való átállás akár három-négyszeres többletfogyasztással is járhat.

Fontos tudni mielőtt belevágunk a napelemtelepítésbe, hogy ma 32 amper jár alanyi jogon. Ez azt jelenti, hogy ha én építek egy házat, akkor ez az a mennyiség, amit kapnom kell az áramszolgáltatótól, efelett fizetnem kell. A napelemes rendszerek esetében viszont hoztak egy szabályt, miszerint 2,5 kW fölött nem lehet a hálózat két fázison, csak hármon. Tehát át kell alakítani a mérőhelyem, ami megközelítőleg fél millió forintba kerül

-emelte ki a szakértő, aki külön aláhúzta, hogy ezt az extra költséget mindenképpen bele kell számolni az alapvetően panelenként akár 600-800 ezer forintba is kerülő napelemek árába. Ráadásul Kiss Ernő szerint érdemes a napelemek beszerzésével párhuzamosan kicseréltetni a nyílászárókat, illetve, mint fentebb már írtuk, akár a fűtési rendszert is. Az viszont tény, hogy az egyszeri beruházás mértékét ez jócskán megdobja.

Azzal, hogy korszerűsítünk, a saját ingatlanunkba fektetünk és ezáltal nagymértékben növeljük az értékét. Ráadásul innen nézve ez a beruházás azonnal megtérül, de hosszútávon is megéri, hiszen a villamosenergia ára megemelkedett, emiatt egy vállalat számára, akik piaci áron szerzik be az áramot 2-3 év alatt megtérül, hogy ha napenergiába fektet. Azok a szerencsés vállalkozások, akik beruháztak napelemre korábban jelenleg potom összegeket fizetnek a villamosenergiáért

– mondta el Kiss Ernő, aki szerint bár a rezsicsökkentés miatt nem ennyire érzékelhető a háztartások esetén, de számukra is nagyjából 6-8 év alatt megtérülhet a befektetés.

Mennyi az annyi?

A MEKH adatai szerint egy átlagos háztartási méretű napelemes rendszer ~8 kW-os volt, amivel 8 800 - 9 600 kWh villamosenergiát tudott megtermelni a beruházó egy évben. Kiss Ernő ennek kapcsán arra hívta fel a figyelmet, hogy hazánkban jelenleg szaldóelszámolásos rendszer van érvényben: azaz egy éven belül bármikor megtermelhetjük és felhasználhatjuk az energiát a napelemekkel, tehát nyáron is megtermelhető a téli fűtésre való áram. A szaldóelszámolás lényege, hogy a megtermelt és fel nem használt áramot visszatápláljuk az elektromos rendszerbe: a visszatermelést és a fogyasztást is villanyóra méri, az év végi elszámoláskor pedig, ha kevesebb energiát fogyasztottunk, mint amit betermeltünk, akkor akár vissza is igényelhetjük a nettó energia díját – természetesen, ha többet fogyasztottunk, mint amit termeltünk, akkor a különbözetet ki kell fizetni.

Ezt a jogosultságot már csak 2023 év végig lehet megszerezni így aki teheti használja ki a lehetőséget

– figyelmeztetett mindenkit az MNNSZ elnöke, ami azért is fontos, mert 2023. december 31. után már csak bruttó elszámolással telepíthető napelemes rendszer önerőből. A bruttó elszámolás esetén a hálózatból fogyasztott villamosenergia teljes mértékben kiszámlázásra kerül – hasonlóan a HMKE nélküli energiafogyasztás esetében –, majd a hálózatba betáplált teljes villamosenergia-mennyiség után kérhető kifizetés. A bruttó elszámolási mód az MVM oldalán megtalálható információk szerint az elszámolás gyakoriságát és mérési módját nem fogja módosítani.

Egy átlagos, kb. 3-3,5 milliós rendszer beüzemelési költségei a következők szerint oszlanak meg:

  • a költség 40-50 százaléka maga a napelem,
  • 10-15 százaléka a tervezés engedélyeztetés és a kivitelezés,
  • a fennmaradó rész pedig a tartószerkezet, inverter, segédanyagok ára.

A 6-8 éves megtérülési idő pedig nincs kőbe vésve: hiszen az energiaárak bármikor a fejük tetejére állhatnak, ahogyan történt szinte egész Európában a háborús helyzet miatt. Mivel a megtérülési idő után a napelemek akár még hasznot is termelhetnek, ezért akár hitelfelvétellel is érdemes lehet belevágni. Csak példaként: ha a már említett, legkevesebb nagyjából 8 800 kWh-s éves termelést leosztjuk 12 hónapra, akkor havi 733 kWh jön ki, ezt egy áramdíj-kalkulátorba beírva látható, hogy havonta durván egy 27 ezer forintos villanyszámlát is képes lehet kiváltani egy ilyen rendszer. Ha ezt az összeget hiteltörlesztésre fordítjuk, akkor akár 8 év alatt is megtérülhet a befektetésünk.

Ha például 2 millió forintot veszünk fel azért, hogy kiépítsük a napelemes rendszert az otthonunkban, akkor egy havi nettó 400 ezer forintos fizetés esetében 8 éves futamidővel már nem sokkal többet kell költenünk a törlesztőrészletre, mint a villanyszámlára. A legjobb konstrukció a Pénzcentrum Kalkulátorának számításai szerint az UniCredit Bank ajánlata, ami szerint most egy 2 millió forintos hitelt megkaphatunk 29 907 forintos havi törlesztőre, 10,01 százalékos THM-el. Az Erste Most Extra Személyi kölcsönnel pedig a havi törlesztőnk 33 380 forint lenne 13,91 százalékos THM-mutatóval.

És akkor még nem is beszéltünk az állami napelem támogatásról. A pályázat keretében két különböző műszaki tartalom egyikére tudunk pályázni:

  1. tetőszerkezetre helyezett, saját fogyasztás fedezését célzó napelemes rendszer létesítése, vagy
  2. tetőszerkezetre helyezett napelemes rendszer létesítése, fűtési rendszer elektrifikálása hőszivattyúval, villamosenergia tároló beépítése és nyílászáró cseréje.

Az elnyerhető támogatás legfeljebb az első lehetőség esetén 2 900 000 forint, a második pályázati lehetőség esetén bruttó 11 300 000 forint. A pályázatoknak érdemes utánajárni, mivel 2 ütemben, megyénként eltérő időpontokkal, de rögzített támogatási keretre lehet benyújtani egészen október 24-ig.

Otthonfelújítási támogatásból is telepíthetünk napelemet

Ha gyermeket nevelünk, akkor akár féláron is megúszhatjuk ezt a beruházást, hiszen a még idén igényelhető lakásfelújítási támogatást akár napelem telepítésére is felhasználhatjuk. Ez egészen pontosan azt jelenti, hogy a beruházások felét költségének a felét, legfeljebb 3 millió forintot utólag vissza tudunk igényelni az államtól, ha teljesítjük a feltételeket.

Arra viszont mindenképpen figyeljünk, hogy a támogatás utólagos, vagyis előre meg kell finanszírozni valamilyen forrásból a teljes költségvetésünket. Ha nincs elegendő megtakarításunk, akkor az otthonfelújítási támogatott hitelt vehetjük igénybe, amit kifejezetten az előrefinanszírozás céljából vezették be, vagy használhatjuk akár a piaci kamatozású lakáshitelt és felújítási célú személyi kölcsönt is.

Címlapkép: Getty Images
Jogi nyilatkozat: A cikkben található kalkulációk adatai tájékoztató jellegűek, szerződéses ajánlatnak nem minősülnek! Az egyes konstrukciókat az adott paraméterek (termék jellege, összeg, futamidő) alapján, kalkulátorunk számításai szerinti legkedvezőbb aktuális ajánlatok figyelembe vételével választottuk ki. Az említett pénzügyi szolgáltatóktól a Net Média Zrt., mint a Pénzcentrum.hu üzemeltetője nem részesül a megjelenésükre tekintettel közvetlen díjazásban. További részletekért kattints ide!
NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem