15 °C Budapest
Egy kutya fekszik gazdája ágyán otthon.

Luxus a köbön: ilyen kutyanapközikbe járatja kedvenceit a magyar elit

2021. október 20. 11:31

Magyarországon a háztartások több mint harmada osztja meg hajlékát legalább egy kutyával. A hazai állattartási kultúra viszont ezer sebből vérzik. És a szadista bántalmazók, kik rendre a címlapokra kerülnek, ennek a problémakörnek csak egy aprócska részét képezik. A felelős kutyatartás ugyanis csak széles spektrumon lehet értelmezhető, és ennek egyik fontos eleme az is, hogy egy állatot sem lehet sokáig magára hagyni. Pedig szakértők szerint vannak bőven olyanok, akik akár napokra is otthon, a lakásba zárva hagyják az ebet. Pedig lenne más megoldás is, igaz,a pénz ezen a területen is nagy úr. Ezúttal annak jártunk utána, mennyibe kerül, ha csak szolgáltatók igénybevételével tudjuk megoldani a kutya napközbeni gondozását, ellátását vagy hosszabb távollétünkkor kell rájuk bízni a családi kedvencet.

A járvány és az ezzel járó kijárási korlátozások miatt az EU területén nőtt a háziállatokat tartó háztartások száma. Az Európai Állateledel Ipari Szövetség (FEDIAF), 2020. évre vonatkozó statisztikája szerint az Európai Unió 88 millió háztartásában van legalább egy háziállat, mely érték hárommillióval több mint a 2019-es adat. Ez azt jelenti, hogy az uniós háztartások harmincnyolc százalékában  – ez az EU-s 2,3 fő/háztartás átlaggal számolva 202,4 millió embert jelent – találkozunk valamilyen házi kedvenccel (kutya, macska, madár, kisemlős, akváriumi hal, hüllő, stb.).

Jelenleg az EU-s háztartások huszonöt százalékában él legalább egy kutya. Az Európai Unióban egy év alatt kétmillióval nőtt az ebek száma. 2020-ban már 70.518.097 kutya lakója volt a háztartásoknak, a 2019-es 68,5 milliós kutyapopulációval szemben. A magyar statisztika nem változott. Az adatok szerint 2,05 millió kutya él Magyarországon. Az Európai Állateledel Ipari Szövetség becslése szerint viszont az EU-s tagországok átlagához képest tíz százalékponttal magasabb hazánkban a kutyás háztartások aránya. Azaz,

Magyarországon a háztartások harmincöt százalékában él legalább egy kutya.

Milyen a hazai kutyák helyzete?

Egy nemzet nagysága és erkölcsi fejlettsége híven tükröződik abban, ahogy az állatokkal bánik” - vallotta Mahatma Gandhi. Nos, Magyarországon az állatvédelmi törvények betartásának gyakori megszegése és az állatkínzások esetében hozott, gyakran enyhe – pénzbírsággal vagy csak felfüggesztettel zárt –  bírói ítéletek gyakorlata is mutatja, hogy van még tennivaló ezen a területen is. Mind szabályozásban, mind gondolkodásban, mind a gyakorlatban messze vagyunk még attól a svéd szabályozástól – annak össztársadalmi evidenciájától – és annak maradéktalan betartásától, hogy

egy kutyát, macskát csak meghatározott ideig (néhány óráig) lehet egyedül hagyni.

És aki ezt megszegi, attól akár el is vehetik az állatot. Mivel a kutyák társas lények, ezért nem viselik jól a magárahagyottságot, egyedüllétet, a velük való foglalkozás, törődés hiányát. Előbbiek – a gyerekekéhez hasonló – tartós stresszt, szeparációs szorongást okoznak az állatoknak. Szerencsés esetben a családtagok napirendje biztosítja azt, hogy kedvencük nem marad sokáig egyedül és megfelelő időközönként kerül sor a sétájára, átmozgatására, a vele való foglalkozásra.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Költözéskor vagy az állat műtét utáni lábadozása idejére is szükség lehet a kedvenc állandó felügyeletére. Amennyiben ez családi és ismerősi körben nem megoldható és a gazda felelős állattartó, akkor lehetőség van az állat kutyanapköziben való elhelyezésére. Utazás, a kutyatulajdonos betegsége vagy építkezés, lakásfelújítás esetén, ha nincs kire bízni az ebet – és nem küldik bentlakásos kutyasuliba, kutyakiképzésre, akkor igénybe vehetőek a kutyapanziók és kutyanapközik. De nézzük, mennyibe is kerül mindez nekünk, gazdiknak?

Kutyapanziók, kutyanapközik Budapesten

A fővárosban több panzió és kutyanapközi kínálja a szolgáltatásait. A kutyapanziók napidíja 3-4,5 ezer forint között mozog. Van olyan szolgáltató, ahol a fűtött és a nyitott téri kenneles elhelyezés között 500 forint az árkülönbség, vagy ahol a gyógyszeres kezelésre szoruló állat esetén kérnek napi 500 forinttal többet, mint az egészséges blökik esetében. Van, ahol a kiemelt ünnepnapokon (például december 24., 25., 26., vagy december 31., január 1.) a 3 ezer forintos díjra száz százalék felárat számolnak fel. De hosszabb tartózkodás esetén kedvezményt is adnak, melynek mértéke 15 nap után öt százalék, 31 nap után tíz százalék, a 61. napot követően pedig tizenöt százalék, míg a 92. napot követően húsz százalék.

A kutyanapközik díjai pedig naponta 2500 és 3500 forint között vannak. De találhatunk tíz napos bérletet is, melyért 10000 forintot kérnek.

Kutyapanziók, kutyanapközik a fővárosi agglomerációban

A Budapesti agglomerációban a monopolhelyzet miatt gyakran magasabbak az árak, mint a fővárosban. Nézzünk néhány konkrét példát:

  • Budakalászon egy kutya esetén 4.500 Ft minden megkezdett nap (a távozás napján a déli 12 óra előtti hazamenetel esetén 2.500 Ft). Egy gazda két kutyája esetén 7.000 Ft minden megkezdett nap (a hazamenetel napján a déli 12 óra előtti kijelentkezés esetén 5.000 Ft), egy gazda három ebének elhelyezése esetén 10.500 Ft minden megkezdett nap (korai kijelentkezés esetén 8.500 Ft).
  • Dunakeszin a panziós napidíj alap szintű szolgáltatás esetén megkezdett naponként 4.000 Ft, problémás kutya (különleges bánásmódot igényel, gyógyszert szed, kötözni kell, szemcseppentést igényel, nem megfelelően szocializált) esetén 4.800 Ft, amely díjszabás az étkezést nem tartalmazza. Dunakeszi ebnapközi heti egyszer 4.500 Ft, kétszer vagy többször a héten 4.000 Ft kutyánként és alkalmanként.
  • Mogyoródon egy kutya napi díja az elhelyezéstől, a panzióztatási időszak hosszától és az étkeztetési igénytől függően 1.500 Ft és 2.500 Ft-között alakul.
  • Szigetszentmiklóson a kutyapanzió árai megkezdett naponként kennelben vagy lakásban elhelyezett kutya esetén 3.000 Ft, egy gazditól érkező két kutya, egy kennelben történő elhelyezésekor 5.000 Ft, minden további kutya plusz 2.500 Ft. Szigetszentmiklóson a környező településekről történő kutya oda-vissza szállításának költségét is tartalmazó kutyanapközi árai a szállítási távolságtól függően 4.000 Ft/kutya/nap és 4.500 Ft/kutya/nap.                        
  • Halásztelken  – a táplálási igénytől függően  – 4.500 Ft és 6.000 Ft a napi panziós díj, illetve ünnepnapokon 5.500 Ft a kutya panzió díja.
  • Erdőkertesen a reggel hét és este hét óra között működő kutyanapközi díjszabása 1.500 Ft, a 10. óra után, minden megkezdett óra +100 Ft.

Kutyapanziók, kutyanapközik Kelet-Magyarországon

  • Az ország második legnépesebb városában, Debrecenben az egyik kutyapanzióban minden megkezdett naponként (éjféltől – éjfélig) egy kutya esetén 4.000 Ft, egy családból érkező kettő vagy több kutya esetén ebenként 3.500 Ft a szolgáltatási díj. Debrecenben egy másik szolgáltatónál 3.000 Ft naponta a panzió díja, 30 napot meghaladó tartózkodás esetén tíz százalék kedvezményt adnak.
  • Nyíregyházán a panzióztatás költsége megkezdett naponként 4.000 Ft. Tíz napnál hosszabb tartózkodás esetében tíz százalék kedvezményt adnak. A kutyanapközi napi díja alkalmanként 3.000 Ft, a 30 napon belül felhasználandó hétalkalmas bérlet ára 18.000 Ft.
  • Miskolcon a csak kistestű kutyákat fogadó panzióban 2.800 Ft minden megkezdett nap.
  • Szolnokon a kutyanapközi 2.500 Ft alkalmanként.
  • Cegléden 3.000 Ft naponta az ebpanzió.

Kutyapanziók, kutyanapközik a Dunántúlon

  • Győrben az egészséges kutya panzió díja napi 6.500 Ft, míg az extra törődést igénylő kutyák után  (pl.: bénult, gyógyszert szedő) az alapáron felül plusz húsz százalékot kell fizetni. A nagy mozgásigényű kutya (plusz fárasztással) panziós napi díja az alap ár plusz tizenöt százalék. Kétkutyás családban levő második eb húsz százalék kedvezményt kap. Győrben az egészséges kutya napközi díja napi 5.500 Ft, míg az extra törődést igénylő kutyák után az alapáron felül plusz húsz százalékot kell fizetni. A néhány órás napközi igénybevételének díja pedig 1.500 forint óránként.
  • A nyugati határszélen (Győr közelében), megkezdett naponként, külső kennelben főszezonban, ami náluk a december 15. és január 5. közötti, illetve május 15. és szeptember 15. közötti időszakot jelenti a napi díj kennelben egy kutya esetén 2.600 Ft, két eb esetén 4.600 forint, három blöki esetén 6.600 Ft. Teljes havi ellátás esetén pedig 166.000 Ft, mely összeg körülbelül egy budapesti egy-két szobás lakás havi bérleti díja. Belső kennelben egy kutya esetén télen 3.200 Ft, nyáron 2.800 Ft, két eb esetén télen, 5.800 Ft, nyáron 5.000 Ft, három blöki esetén télen 8.400 Ft, nyáron 7.000 Ft, teljes havi ellátás esetén pedig fűtési szezonban 184.000 Ft, nyáron 172.000 Ft a díj. Szezonon kívül (január 5. és május 15. között, illetve szeptember 15. és december 15. között) megkezdett naponként külső kennelben a napi díj egy igénybe vevő esetén 2.200 Ft, két kutya esetén 3.800 Ft, három állat esetén 5.700 Ft. Teljes havi ellátás esetén pedig 154.000 Ft-ot fizet a gazda. Belső kennelben egy kutya esetén télen 2.800 Ft, nyáron 2.400 Ft, két eb esetén télen, 5.000 Ft, nyáron 4.200 Ft, három kutya elhelyezésekor télen 7.200 Ft, nyáron 6.000 Ft a panzió tarifa. Télen 172.000 Ft, nyáron pedig 160.000 Ft a havi díj. A napközi költsége szezontól függetlenül külső kennelben történő elhelyezés esetén naponta 1.800 Ft, míg belső kenneles elhelyezésnél 2.000 Ft.
  • Kaposvárott a panzió és a napközi is 3.000 forintba kerül naponta.
  • Pécsett kis- és középtermetű kutyusokat 1.500Ft-ért helyeznek el a panzióban, míg a napközi ára 1.000 Ft naponta. Egy másik szolgáltatónál 1.800 Ft a napközi díja, Két hónapon belül felhasználandó tizenkét alkalomra szóló bérlet 18.000 Ft. Ugyanitt a panzió díja 3.500 Ft / éjszaka, tizenöt nap felett 3.000 Ft / éjszaka, harminc nap feletti igénybevételnél 2.500 Ft / éjszaka.
  • Gombosszegen a próbanapot 3.500 Ft-ért veheti igénybe az ebünk. A napi díj 4.000 Ft, a második kutyának 3.000 Ft. Több napos ott tartózkodás esetén napi 3.500 Ft, egy hét után pedig 3.000 Ft a gazda költsége. Ha fűtött szobát igényel a kutya, akkor az napi plusz 500 Ft-tal növeli a kiadást. A kutyanapközi díja naponta 3.000 Ft.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem