Portrait of old woman standing by wooden house.

Kegyetlen, amit a magyar otthonokkal művelt a járvány: erre senki sem számított

2021. október 12. 18:03

A vírushelyzet olyan területekre is hatással van, amelyre kevesen gondolnánk. Egyre inkább körvonalazódik, hogy még a családi házak kialakítására, funkcióira is befolyással van a pandémia. Az építtetők olyan megoldásokat szeretnének látni otthonukban, amelyekkel korábban nem, vagy jóval kevésbé kalkuláltak.

A koronavírus és a kényszerű home office hatására már nem ugyanolyan házat szeretnének magunknak az emberek, mint másfél évvel ezelőtt – derült ki a Wienerberger felméréséből. A cég szakemberei elé kerülő tervekből az is kiderült, hogy a pandémia hatására egyre többen hajlandóak áldozatot hozni a nagy közösségi terek oltárán, és olyan helyiségeket is szeretnének kialakítani otthonukban, amelyek elsődleges és egyértelmű célja a félrevonulás lehetősége. Ezek a terek alkalmasak lehetnek munkavégzésre vagy például zavartalan telefonbeszélgetések lebonyolítására.

A változások beilleszthetők a nemzetközi trendekbe, hiszen számos országban lehet azt tapasztalni, hogy a családi ház építése előtt állók a korábbiakhoz képest eltérő elvárásokat támasztanak leendő otthonuk felé. Érezhetően a lakások nagy, közösségi terei esetében és a kisebb privát helyiségeknél is a funkcionalitás erősödik.

– idézi a cég közleménye Nagy Zsolt Istvánt, a Wienerberger marketingvezetőjét. Tapasztalataik szerint határozottan érzékelhető tendencia az is, hogy az új otthonra vágyók a korábbiaknál jóval nagyobb figyelmet fordítanak leendő otthonuk kertjének, udvarának kialakítására. Az e mögött meghúzódó szándék is egyértelmű. A lakók most már legalább annyira fontos közösségi térként tekintenek a zöld és szabadtéri területekre, mint korábban a nappalira. Szeretnének ott is úgy kikapcsolódni, mint a ház legnagyobb helyiségében.

 

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem