Az ENSZ kedden közzétett figyelmeztetése szerint a Kongói Demokratikus Köztársaságban kitört ebolajárvány akár 3,6 milliárd dolláros veszteséget is okozhat Afrikának.
Nagy számban készültek el néhány éve megkezdett lakásberuházások az elmúlt hónapokban, amihez az otthonteremtési program és a különböző támogatási formák a keresletet is biztosítják. Az év első felében építési engedélyből is sokat adtak ki, így elvileg a további növekedésre is jók a kilátások - ismerteti szerdai számában a Magyar Nemzet.
A napilap cikke kiemeli, hogy 2021 első hat hónapjában csaknem tízezer - egészen pontosan: 9795 - új lakást adtak át, ami 13 százalékkal több, mint egy évvel korábban.Balogh László, az Ingatlan.com vezető gazdasági szakértője az idei első fél évi lakásépítési adatokat úgy kommentálta: ahogy arra számítani lehetett, az ötszázalékos kedvezményes lakásépítési áfa újbóli bevezetése miatt megugrott a lakásépítési kedv Magyarországon, és az árak is emelkedtek.
A növekmény 2019 vagy 2018 első fél évéhez viszonyítva még sokkal többet, nagyjából ötven-ötven százalékot jelent. Ez a növekedés arra utal, hogy számos, a korábbi években megkezdett lakóingatlan-építés az idei év első felében fejeződött be - magyarázta a szakértő, utalva arra, hogy Budapesten csaknem háromszorosára nőtt az átadások száma, ami több mint 4500 új lakást jelentett. Lényegében tehát annyi történt, hogy 2020 végére és 2021 elejére értek be igazán az állami ösztönzők, az otthonteremtési program hatására néhány éve jelentős számban kezdett nagy lakásfejlesztések.
A kiugróan sok fővárosi átadás erőteljesen eltolta az arányokat a különböző lakástípusok és az építtetők jellege között.
Míg 2020 első felében majdnem fele-fele arányban oszlottak meg a természetes személyek és a vállalkozók által épített lakások, az idei január-júniusi időszakban tízből hét átadott lakást már vállalkozók építtettek - jellemzően ezek a nagy lakásszámú társasházi projekteket jelentik. Sőt tavaly minden második lakás családi ház volt, most csak minden harmadik.
A Társaság a Lakásépítésért és Lakásfelújításért Egyesület (TLE) szerint 2021-re óriási ösztönzést kapott a lakásügy. Az építkezők, lakásvásárlók, felújítók igénybe vehetik a csokot, az áfakedvezményeket, a kedvező lakáshiteleket, az illetékkedvezményt, a jelzáloghitel-elengedést, a felújítási kedvezményt.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
A TLE kiemelte a jegybanki finanszírozású Zöld otthon programot is, amelynek részeként a lakáshitelek kamata a teljes futamidő alatt fix és legfeljebb 2,5 százalék. A szervezet fontosnak nevezte, hogy az új konstrukció energetikai követelményt is tartalmaz, vagyis azok vehetik igénybe idén októbertől, akik legalább BB energetikai besorolású új építésű lakást vásárolnak vagy építenek.
Az Ingatlan.com adatai szerint egy év alatt 5,5 százalékkal drágultak az új lakások Budapesten. Az elmúlt évek jelentős áremelkedései után a járvány az árakban is éreztette hatását. A járvány lecsengésével, a gazdaság újraindulásával kezdődő világméretű drasztikus építőanyagár-emelkedés viszont az idén feltehetően ismét erőteljes drágulást okoz majd az új építésű lakásoknál.
Nem várta senki, de megérkezett: megdőlt az abszolút melegrekord, 42 fokot mértek ezen a településen
Megdőlt a mindenkori magyarországi hőségrekord, miután kora délután 42 Celsius-fokot mértek Szécsényben.
-
Új városnegyed születik Angyalföldön: a befektetők már rá is ugrottak
Rózsahegyi Zsanettet, a Láng Negyed projektvezetőjét a barnamezős beruházásról kérdeztük.
-
Videó: ez történik a Rossmann 20 milliárdos központjában, mielőtt feltöltik a polcokat
Így dolgoznak a félautomata rendszerek a háttérben.
-
Több, mint 70 kuponnal érkezik a SPAR új kuponakciója (x)
Akár a nyaralásra készülsz, akár a nyári szünetet szeretnéd egyszerűbben és kedvezőbben megoldani, most érdemes figyelni a SPAR új kuponakciójára.







