A Paramount bejelentette, hogy a Warner Bros. Discovery felvásárlása akár 2027-ig is elhúzódhat.
Az évente kétszeri óraátállítás szükségességének felülvizsgálatát kezdeményezték az Európai Parlament képviselői a csütörtökön elfogadott állásfoglalásukban - írja a 24.hu.
Az elfogadott állásfoglalás szerint az állampolgári kezdeményezések azt mutatják, hogy a nyilvánosság jelentős része aggodalmát fejezi ki egészségi okokra hivatkozva a márciusi és októberi óraátállítások miatt. Az állásfoglalás szerint rendre kimutatták az óraátállítás emberi egészségre nézve negatív hatásait, miközben a szabályozás előnyeiről számos tanulmány is sikertelenül próbálkozott meggyőző eredményt elérni.
A képviselők állásfoglalásukban felszólították az Európai Bizottságot, hogy alaposan vizsgálja meg a nyári időszámításról szóló irányelvet, szükség esetén pedig tegyen javaslatot a felülvizsgálatára.
A jelenlegi irányelv még 2001-ben lépett hatályba, célja a belső piac hatékony működésének segítése. A kérdés napirendre tűzését Finnország kezdeményezte, mivel korábban állampolgárok tízezrei kérték a finn kormányt, hogy a jövőben tekintsen el az évi kétszeri óraátállítástól, és maradjon a nyári időszámítás.
Rendkívüli változás jön a magyar lakásokban: aranyat érhet az ingatlan, ha van benne ez a berendezés
Az egyre pusztítóbb nyári hőhullámok miatt történelmi robbanás előtt áll az európai klímapiac.







