7 °C Budapest

Itt az állami lakáslottó: mutatjuk, kik járnak jól

Pénzcentrum
2016. március 16. 17:36

Kijött a NOK jogszabálya: akik az LTP-ből felvett pénzüket fizetik be, azok csak az új befizetések után kapnak állami támogatást, a lakástakarékból származó befizetés után már nem. A tervezet alapján sorsolással és licittel juthatunk új lakáshoz, azonban sok kérdés még tisztázatlan, a részleteket ugyanis később, kormányrendeletben szabályozzák majd.

Szerdán nyújtotta be a Nemzeti Otthonteremtési Közösségről (NOK) szóló törvényjavaslatot Rogán Antal. Az új támogatási rendszer lényege, hogy a részvevők sorsolás vagy licit útján juthatnak új lakáshoz. Ez alapján az egykori fogyasztói csoportok juthatnak eszünkbe, amelyekkel sorsolás útján juthattunk pénzhez befizetéseink után. Ezzel persze sokan pórul jártak, ami elsősorban a tájékoztatás hiányosságának volt köszönhető.

Hogyan juthatunk lakáshoz a NOK-kal?

A lakáshoz évente legfeljebb 1 millió forintot érdemes befizetnünk a NOK-ba, ami mellé 30 százalékos állami jóváírás illet minket.

Ez havi szintre lebontva valamivel több mint 83 ezer forintnak felel meg. A lakástakarék pénztárak (LTP) esetében ez négy maximálisan kihasznált szerződésnek felel meg (80 ezer forint).

A közösségnek legalább 10, de legfeljebb 15 évig kell fennállnia. Ennek ellenére nem feltétlenül kell 10 évet várnunk arra, hogy megkapjuk a hőn áhított ingatlant. Ha ugyanis a közösség összes tagja beköltözött az új lakásba, akkor a célját eléri, így az adott közösség megszűnik.

A közösség tagjainak rendszeresen kell befizetnie a közös számlára, viszont sorsolás alapján már korábban is új otthonhoz juthatunk. Ennek feltétele, hogy az összes vállalt befizetés 20 százalékát már teljesítsük és minden fizetési határidőnek maradéktalanul eleget tettünk. Mivel rendkívüli befizetéseink is lehetnek, ezért az sem kizárt, hogy már egy év után új lakást vegyünk a NOK-kal.

Az ingatlanok árához sorsolás vagy licit útján juthatunk, a szervező dönti el, hogy melyiket alkalmazza.

Először azok jutnak hozzá a szükséges pénzhez, akik eddig a többet fizettek be a megvásárolni kívánt ingatlan értékének arányában. Ha viszont több, egyforma befizetett összeg van, akkor közöttük sorsolással dönthetnek.

Ha az ingatlan értéke nagyobb, mint az eddig összegyűjtött összeg, akkor a hiányzó tagi befizetés összegére egyfajta hitelt nyújthat a közösség.

Ezt a kölcsönt a közösség kamatmentesen nyújtja a tagnak, ráadásul költségeket sem számíthat fel érte.


Nem mindegy, hogy mekkora költségekkel lehet valaki egy közösség tagja. A törvénytervezet a befizetések három százalékát vonja el, amelyből tartalékot képez, azonban a többi díjat és költségelemet egy későbbi kormányrendeletben szabályozzák, így ezek még nem ismertek.

Milyen ingatlant vehetünk?

Lényeges, hogy új építésű lakásokhoz juthatunk a NOK-kal, azonban egyéb megkötések is vannak. Az ingatlan értéke 10 és 40 millió forint közötti lehet. Ettől eltérhetünk azonban, ha nagyobb értékű lakást vennénk, akkor a sorsoláskor le kell tennünk egy összegben a különbözetet, így a magasabb összegű lakás is a miénk lehet. Ezt persze hitelből is teljesíthetjük, feltéve, ha hitelképesek vagyunk.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Ha valamiért nem tudunk annyit félretenni havonta, mint amennyit előre vállaltunk, akkor a havi díj csökkenthető, viszont a futamidő végén felhasználható összeg is kisebb lesz. Csak új lakást vehetünk ebből a pénzből, az "új lakás" meghatározás pedig megegyezik a CSOK által meghatározott új lakás fogalmával.

A közösség ereje épít majd új lakásokat?

Míg a bankban elhelyezett pénzt és a lakástakarék pénztárokat is az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA) védi 100 ezer euróig (kb. 31 millió forint), addig a NOK-ba befizetett összeget nem biztosítják. Ugyan a tervezet nem tér ki rá, de a Befektető-védelmi Alap (Beva) sem biztosítja a közösségekbe befizetett pénzt.

További hátulütő, hogy a a bent lévő összegek után nem vagyunk jogosultak kamatra. Ha viszont a befizetéseinket a közösségszervező állampapírba fekteti, akkor elérhetünk hozamot. Az LTP-knél egyébként minden esetben jár (általában 1 és 3 százalék közötti) kamat. Lehetőség van az LTP-ből származó megtakarítást befizetni a NOK-ba.

Ebben az esetben is jár az állami támogatás az új befizetések után, ha viszont a lakástakarék után már felvettük az állami támogatást, akkor az ebből származó pénz után nem kaphatjuk meg mégegyszer a 30 százalékos jóváírást.

A jogszabály-tervezet egyébként nem teljes, egyes részleteket későbbi kormányrendeletekben szabályozhatnak. Így például nincs meghatározva

  • A szükséges dokumentumok listája,
  • A tagtoborzás részletes szabályai,
  • A közösség gazdálkodásának szabályai (levont költségek),
  • A közzétételek szabályai,
  • A kiválasztás részletes szabályai,
  • Egyéb működési szabályok sem.

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm