A közel-keleti konfliktus hatásai hosszabb ideig velünk maradhatnak, akár évekig is, mondta Ursula von der Leyen szerdán Strasbourgban, az Európai Parlament plenáris ülésén.
A társasházak és a lakásszövetkezetek közös helyiségeinek villamosenergia-költsége is csökkenhet jövőre egy kedden elfogadott törvénymódosítással, amely azt is előírja, hogy a közös képviselőknek tájékoztatniuk kell a lakókat a rezsicsökkentéssel elért megtakarításról.
Németh Szilárd, a Fidesz rezsicsökkentésért felelős politikusa előterjesztése indoklásában azt írta, a villamosenergia-törvény módosításával olcsóbb lehet például a lépcsőházi világítás és a lift működtetése. A politikus a javaslat benyújtása után azt mondta, hogy annak húszszázalékos csökkenést kell eredményeznie az érintett közműszolgáltatásoknál.
Ezt jobb, ha tudod! Hiába a rezsicsökkentés, nem lesz kevesebb a közös költség
A kéményseprő-ipari közszolgáltatásokról szóló törvény pontosításával azt is rögzítette a parlament, hogy a társasház vagy a lakásszövetkezet közös tulajdonában lévő kémény ellenőrzésére is vonatkozik a rezsicsökkentés.
Újdonság, hogy jövőre a közös képviselőknek (lakásszövetkezeteknél az igazgatóságoknak) minden hónapban, többletdíjazás felszámítása nélkül, legalább 45 napig kifüggesztett hirdetményen tájékoztatniuk kell a lakókat arról, mennyit spórolt a társasház, illetve a lakásszövetkezet a rezsicsökkentéssel.

Emellett minden év február 15-éig arról is be kell számolniuk, hogy éves szinten mennyivel kevesebb közös költséget kellett befizetniük a lakóknak, illetve hogy a külön tulajdonon belül nem mérhető közműszolgáltatások mennyivel lettek olcsóbbak.
Ha a közös képviselő elmulasztja tájékoztatási kötelezettségét, a fogyasztóvédelmi hatóság bírságot szabhat ki rá, amit nem terhelhet át a házra.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
A törvénymódosítás kitér az önkormányzati tulajdonú bérlakásokra is, kimondva, hogy a jövő évtől kötelező lesz továbbszámlázni a víz- és a gázdíjak csökkentését a bérlőknek.
A változtatások része, hogy az országos hálózattal rendelkező cégeknek február 1-jétől fogyasztóvédelmi referenst kell alkalmazniuk, aki kapcsolatot tart a fogyasztóvédelmi hatósággal és a békéltető testületekkel. A törvényben előírt képzettség nélküli fogyasztóvédelmi referens legkésőbb 2014. július 31-ig foglalkoztatható. A referensképzés és -vizsgáztatás szakmai felügyeletét a fogyasztóvédelmi hatóság látja el.
-
Európa legnagyobb outdoor és katonai áruháza érkezik Magyarországra (x)
A MILITARY online áruház tovább erősíti európai jelenlétét, és elindította a MILITARY.EU/HU weboldal új, magyar vásárlók számára létrehozott online boltját.
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








