7 °C Budapest

Bajban az RTL Klub sztárja: gyerekeivel együtt utcára kerülhet

Pénzcentrum
2012. március 19. 18:32

Könnyen lehet, hogy hamarosan utcára kerül VV Fecó és a családja. Fecó arra számított, hogy kijövetele után megoldódik minden problémája, haknit haknira halmoz majd, és nem kell aggódnia többet a megélhetésükért - ez azonban nem megy ilyen könnyen. Idén a kilakoltatások száma várhatóan 250-300 alatt marad.

Se fellépés, se pénz, helyette hitelek, kölcsönök és egy kilakoltatási papír. Fecót feleségével és két kisgyerekével 15 napon belül az utcára dobják, ha nem fizeti be az önkormányzattól bérelt lakása után felhalmozott hátralékot, több mint 100 ezer forintot - írja a Blikk.

"Három hete, hogy kijöttem,egy forintot nem kerestem, még haknizni sem hívtak. Hiteleink és személyi kölcsönünk is van. Az anyósoméktól kértem kölcsön, meg innen-onnan próbáltam összeszedni a pénzt, hogy valahogy megéljünk. Napi megélhetési gondjaink vannak. Legutóbb, amikor a fővárosba kellett utaznom, a barátom hitelezte az útiköltséget" - panaszkodott a lapnak Fecó.

A férfi majd hat hónapot töltött a luxusbörtönben, addig felesége, Angéla otthon volt a gyerekekkel, és havonta körülbelül 50 ezer forintból és kölcsönökből éltek. Fecó elárulta: az RTL Klub minden beköltözött villalakónak több tízezer forintot ígért a szereplésért - a pontos összeget az üzleti titok megsértése miatt nem árulhatta el. Ez az egyetlen reménye arra, hogy ne lakoltassák ki, mivel ebből majdnem a teljes összeget rendezni tudná.

Lejárt a moratórium

Március elsején lejárt a téli kilakoltatási moratórium; a bírósági végrehajtásról szóló törvény értelmében ez az időszak minden év december 1-jén kezdődik és a következő év március 1-jéig tart. Bár megszűnik moratórium, azonban a Magyar Bírósági Végrehajtói Kamara közleménye szerint nem kell többezres, több százezres kilakoltatási hullámra számítani.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

A Magyar Bírósági Végrehajtói Kamara statisztikái szerint a tavalyi évben 200 alatt maradt a kilakoltatások száma egész évre vonatkozóan, ami a 2012-es évben - a beérkezett ügyek számának növekedésével párhuzamosan - növekedhet. Így a korábbi statisztikákra támaszkodva elmondható, hogy a teljes 2012-es évben a kilakoltatások száma várhatóan 250 - 300 alatt marad.

A kamara tájékoztatása szerint félreértés tehát, hogy a kilakoltatások száma megegyezik a 90 napon túli devizahitel tartozók számával. Mint mondják, a kilakoltatás ugyanis csak a legvégső állomása egy hosszú folyamatnak. Az adósok ellen először végrehajtási eljárás indul, ám a végrehajtási eljárások száma sem egyezik meg a kilakoltatások számával. Ez a végrehajtási eljárás akár évekig is eltarthat, és közben több olyan megoldás létezik, amellyel az adós visszafordíthatja a kilakoltatási folyamatot.

A hitelezővel történő megegyezésre a végrehajtási szakaszban is számos lehetőség adott, és a végrehajtó is több megoldási javaslattal segíthet a bajbajutottaknak, hogy a kilakoltatást elkerüljék. Az adós együttműködési hajlandósága esetén számos megoldás - például részletfizetés, az ingatlan szabadpiaci/hagyományos értékesítése, esetleg önkormányzati adósságkezelési segítség igénybevétele - létezik arra, hogy a lefoglalt vagyontárgyak értékesítését, vagy legrosszabb esetben a kilakoltatást elkerüljük.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem