7 °C Budapest

Mire jó a fáradt olaj? A britek kipróbálták!

2009. február 10. 12:00 1 perc

A gazdasági válság, no meg a világméretű környezetszennyezés szempontjából sem mindegy, hogy mivel hajtjuk autónkat, mivel fűtjük lakásunkat. A britek most tesztüzemet nyomtak, ahol iskolákat és lakóházakat fűtöttek fáradt olajjal. Az eredmény meglepő.

A University of East Anglia megújuló energiákat kutató központja egy kiséreltet folytatott, melynek során használt növényi olajat kerozinnal keverve használtak fűtési célra több iskolában, és lakóházban, hogy megállapítsák, a keletkező energia hány százaléka hasznosul, és mekkora vész kárba.

Az eredmények alapján a fáradt olaj fűtési célra való hasznosítása jóval kifizetődőbb, mintha üzemanyagként használnák, utóbbi esetében ugyanis az energia kétharmada kárba vész, mindössze hővé alakul át, míg fűtés esetén csak 10 százalék távozik hasznosítatlanul a kéményen át.

A kísérlet egyik vezetője, Andrew Robertson a Timesnak azt is hozzátette, ezzel a fűtési eljárással a széndioxid-kibocsátás is töredékére csökkenthető, méghozzá közel felére, mintha nem bio-fűtőanyagot használnánk.

NAPTÁR
Tovább
2026. november 3. kedd
Győző
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?