A lakás, illetve családi ház vásárlásával és építésével kapcsolatos legfontosabb döntéseket és az azokat meghatározó tényezőket már sorra vettük az elmúlt hónapokban, a múlt héten pedig közelebbről megismerkedtünk a gerenda- és rönkházak által nyújtott pozitívumokkal, tehát az öko-házak ezen típusai által biztosított alternatívával.
A következőkben az öko-házak egyik formájával a dombházzal foglalkozunk részletesebben, mely azok számára, akik nem sajnálják az időt, az energiát és persze a kellő forrásokat, gazdaságos megoldást jelenthet főként a megszorítások hatására egyre növekvő közüzemi számlák közepette. Hegedűs Zsolt építészmérnököt kérdeztük a dombházak előnyeiről, hátrányairól és persze költségvonzatairól.
Télen meleg, nyáron hideg: ez bizonyíték, nem ígéret!
A dombházak az azokat körül ölelő 70-100 cm-es földréteg miatt jelentős belső klímatehetetlenséggel bírnak, vagyis a külső hőmérsékletváltozás egy normál lakás esetében jellemző sebességnél sokkal lassabban következik be, amely azt eredményezi, hogy a ház lassabban hűl és melegszik fel.
A klímatehetetlenség mértékére azonban jelentős befolyással bír a nyílászárók elhelyezése, melyeknél rendkívül fontos a megfelelő árnyékolás megléte. A nagyobb ablakfelületeket általában a déli oldalra tervezik, mondta el lapunknak Hegedűs Zsolt, mert ebben az esetben kinyúló előtetővel könnyen szabályozhatóvá válik a beáramló nagyfény. Jó megoldást jelenthet ha egy lombhullató fát, vagy tavat alkalmaznak a fény és hő szabályozására.
A hőtartó képesség persze nyáron az áramszámlát, télen pedig a fűtési költséget csökkenti, hiszen nincs szükség légkondicionálásra, a fűtési technológiákat illetően pedig főként fatüzeléssel találkozhatunk, amely jelenthet cserépkályhát, rakott kályhákat, központi fűtések esetében pedig akár faelgázosító kazánokat.
Hegedűs Zsolt szerint a fűtési számla nagyobb alapterületű ingatlanok esetében is csak a leghidegebb hónapokban haladja meg a 10 ezer forintot, persze feltéve, hogy fafűtést, vagyis a megújuló energiaforrást választjuk. Nagy előnyt jelent továbbá, hogy a dombházak kiváló hőtartó képessége miatt a fűtést az általánosan elfogadottnál egy hónappal később kell elkezdeni, és egy hónappal hamarabb abba lehet hagyni.
Az áramszámlát is kímélhetik a dombházak, főként abban az esetben, ha valaki tető felülvilágítót is alkalmaz, ez ugyanis nemcsak az egyedi fényviszonyokat eredményez, de egyenletes, szórt fénye miatt az átlagosnál csak később kell villanyt kapcsolni a szobában, és a téli napokon sincs szükség plusz világításra.
Az előbb felsorolt anyagi előnyök mellett további pozitívum, hogy e házakban magasabb a páratartalom, és a téli fűtési időszakban sem kell az allergia egyik kiváltó okának tartott száraz levegővel hadakozni.
Rögösebb utak egy hasonló árért
Minden felsorolt előny ellenére sem ajánlja a dombházak építését a tervezésükkel foglalkozó Hegedűs Zsolt, mert véleménye szerint a környezetbarát és egyedi megoldásnak óriási ára van, annak ellenére, hogy a négyzetméterár nagyságrendileg nem tér el a hagyományos családi házak esetében megszokottól.
A problémát az általunk megkérdezett szakember szerint az jelenti, hogy kevés olyan vállalkozást és mesterembert találhatunk ma már a magyar piacon, akik hajlandók az aprólékos munkát és nagy odafigyelést igénylő feladatot elvállalni. A dombházak építése ugyanis rendkívül munkaigényes mondható a jelenlegi megoldásokhoz képest.
Az építkezés során a mai modern anyagok helyett a tömör kistéglát alkalmazzák, amely alkalmas arra, hogy a ránehezedő 70-100 cm vastag földréteg súlyát elbírja. Csak a homlokzati falak esetében használnak modernebb építőanyagokat, szendvicsfalakat és külső szigetelést.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
A dombház tíz évvel ezelőtt még teljesen releváns alternatívát tudott nyújtani a hagyományos családi házakkal szemben, mivel a munkaerő olcsó, az építőanyagok pedig drágák, de közel azonos árban voltak. Azóta azonban olyan technológiák kerültek piacra, mint a könnyűszerkezetes házak, amelyek kényelmes és gyors megoldást jelentenek a lakásépítésre.
Bár az építőanyagok árai csökkentek, a munkabérek növekedése egyre kevésbé teszi gazdaságossá a dombházakat, a trend afelé mutat, hogy a nyugat-európai országokhoz hasonlóan hazánkban is drágává válik az e fajta környezetbarát technológia, tehát az elkötelezettségnek és az egyedi elképzeléseknek ára lesz.
További hátrányt jelent, hogy a házak építési ideje meghaladja a normál családi házakét, a munkálatok pedig rengeteg utánajárást igényelnek, melyek a ház befejezése után sem érnek véget, a gömbölyű felügyeletek berendezése ugyanis további forrásokat és tervezést igényel, általában aligha oldható meg boltban kapható bútorokkal.
Így a körülbelül 160 ezer forintot négyzetméterárat, mely az 1-2 éve kezdődött és most befejeződő építkezések esetében jellemző, a vállalkozó kedvű építtetők jelentős összegekkel nyújthatják meg az építkezés befejezte után is.
Engedélyeztetés, banki hitel és másodpiac: fontos elemek egy hibátlan összképhez
A dombházak engedélyeztetése nem ütközik különösebb akadályba, hiszen ezeket a házakat a legritkábban szeretnék, mint foghíjbeépítést alkalmazni. Általában utca végére vagy város szélére kerülnek, minél közelebb a természethez. A szakember szerint mégis érdemes már az engedélyeztetési eljárásba bevonni a későbbi döntéshozókat, mert akkor még a tervek befejezése előtt jelezhetik a lehetséges problémás területeket, és kisebb az esélye az elutasításnak.
A dombházakat a kereskedelmi bankok egy része elfogadja fedezetként, illetve építési hitel is ad rájuk, tudtuk meg Hegedűs Zsolttól, amely vélhetően két tényezőnek köszönhető, egyrészt az építési technológia általánosan elfogadott és már több éve alkalmazzák hazánkban, másrészt bár szűk, de létezik másodpiaca a házaknak.
Az értékesíthetőségnél a problémát az jelentheti, hogy a tulajdonosok a belefektetett energia árát is szeretnék viszontlátni, ehhez azonban meg kell találniuk az a környezet és a szokásostól eltérő utak felé elkötelezett vevőt, aki ezt hajlandó megadni. Ez fontos szerepet játszhat a hitelbiztosítéki érték megállapításában.
Összességében elmondhatjuk, hogy a dombházak energiatakarékos és környezetkímélő alternatívát jelentenek a hagyományos családi házakkal szemben, melyek plusz értékét egyediségük adja, a felépítésükre azonban csakis a legelszántabbaknak érdemes vállalkoznia, mert a velük járó plusz munka helyett, hasonló árkategóriában, már kényelmesebb megoldásokat találhatnak.

Drasztikus változás élesedik a hazai hulladékgazdálkodásban: nyáron megszűnik a termékdíjas rendszer
Júliustól az egész országban elindul az új hulladékgazdálkodási rendszer. a változás a lakosságot, a gyártókat és a hulladékgazdálkodással foglalkozó cégeket is érinti.
Beszámolók szerint az 1-3 éves korosztály 25%-a - tehát minden negyedik gyermek - elutasít valamilyen ételt, és sokuknál óvodás, általános iskolás korban is fennáll még a probléma.
Az egyre népszerűbb finanszírozási forma itthon is gyorsan terjed, egyre többen ismerik és használják.
Bár sokat fejlődött az utóbbi években a hazai startup ökoszisztéma, még egy nagyságrenddel, szinte minden fontos mutatóban le van maradva a régiós élvonaltól.
A 120 fős tulajdonosi közösség mellé most Balogh Petya cége is beszállt a Brancs közösségi finanszírozási platformba.
-
Videó: Budapesten rendezték a klímaszerelők világbajnokságát
Elméleti teszt, hibaelhárítási és forrasztási feladat várta a szerviztechnikusokat.
-
A férfiak jobban állnak anyagilag és határozottabbak is a pénzügyekben
A nők nagyobb eséllyel élték fel megtakarításaikat az elmúlt években.
-
Így lesz klímaberendezés a kerti kútból – startupokat díjazott az MVM
A hetedik alkalommal megrendezett MVM Edison startup versenyen az egyediség és a nemzetközi ambíciók is számítottak.
Sustainable World 2023
Portfolio Balaton Business Forum 2023
BUDAPEST - Pörgessük fel együtt a hazai KKV szektort!


