7 °C Budapest

Olcsóbb internetet akarsz? Válaszd a helyit, már ha van...

Pénzcentrum
2006. szeptember 27. 10:00 2 perc

Pert indíthat a Magyar Kábelkommunikációs Szövetség (MKSZ) a széles sávú internet-hozzáférés elterjesztésének támogatását célzó pályázatok jogosságáról - írja a Világgazdaság.


Az MKSZ elnöksége azután döntött az ügy jogi útra tereléséről, hogy a szövetség Nemzeti Fejlesztési Ügynökséggel (NFÜ) folytatott tárgyalásai a héten "kudarcba fulladtak." Az MKSZ azt kifogásolja, hogy a gvop 4.4.2. pályázaton keretében, amely széles sávú internet terjesztésének érdekében az önkormányzatoknak nyújt támogatást, akár olyan mértékben is, hogy az önrész 10 százalék körül legyen, olyan települések önkormányzatai is forráshoz jutottak, ahol már van, illetve fejlesztés alatt áll a hálózatok kiépítése.

Az MKSZ Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter júliusban azt ígérte Kéry Ferencnek, az MKSZ elnökének, hogy eljárást indítanak az ügyben, amelyben majd a szövetség is részt vehet. De a közigazgatási átszervezés miatt a gvop pályázatok felügyelete átkerült az NFÜ-höz, amely szerint a pályázati kiírás alapján nem csupán azok a települések igényelhetnek támogatást, ahol egyáltalán nincs kiépítve az internethálózat, hanem azok is, ahol az hiányos.

Egyértelmű, hogy a nagyobb támogatással kiépített hálózatok olyan árakat tudnak majd diktálni az internetes, kábeltelevíziós, illetve telefonos szolgáltatásaikra, amelyekkel a "versenytársak" nem tudják majd felvenni a versenyt, az ilyen települések hálózatának kiépítésére azonban az internetes szolgáltatók is pályázhatnak, támogatást kaphatnak a gvop 4.4.1. keretében, de ennek mértéke nem haladhatja meg a 41 százalékot.

NAPTÁR
Tovább
2026. november 3. kedd
Győző
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?