6 °C Budapest
Teacher holding tablet explaning to students in classroom

Jöhet az újabb nyelvvizsga amnesztia? Már a parlament előtt a javaslat

2022. október 21. 21:06

Jól járnak azok az egyetemisták és főiskolások, akik idén államvizsgáztak, de a diplomájukat a nyelvvizsga hiánya miatt nem vehették át. Ha a Parlament megszavazza azt a kormányzati javaslatot, amely törölné a felsőoktatási törvényből a nyelvvizsga-kötelezettséget, az összes végzett hallgató megkapja a diplomáját, akár nyelvvizsga nélkül is.

Amennyiben a Parlament rábólint az új javaslatra, úgy a jogszabály jövőre lép majd életbe, azaz várhatóan 2023-ban dönthetnek majd saját hatáskörben az egyetemek és főiskolák a nyelvvizsga-követelményeikről. Ezek nem lehetnek szigorúbbak, mint az eddigi, központi elvárás, és ezek a 2022-ben végzettekre már nem vonatkozhatnak.

A javaslatok között egyébként szerepel az is, hogy az egyetemek a képzést már megkezdett hallgatóknak olyan szaknyelvi képzést írhatnak elő a tanterv részeként, amelyet tudásméréssel zárnak. Igaz, ez alól felmentést kapnak majd azok, akiknek van nyelvvizsgájuk.

Az új szabályok felmenő rendszerben kerülnek bevezetésre, ugyanakkor az oklevelet nyelvvizsga hiányában nem szerző hallgatók is mentesülnek a nyelvvizsga letétele alól

- áll abban a törvényjavaslatban, amelyet a héten nyújtott be az innovációs és kulturális miniszter. A javaslat számos ponton módosítaná a felsőoktatási törvényt, többek között kivennék azt a passzust, amely alapján eddig csak azok a végzős egyetemisták és főiskolások kaphatták meg a diplomájukat, akik az ehhez szükséges nyelvvizsgát is bemutatták. Ha a változtatásra rábólint a Parlament, a jövőben a felsőoktatási intézmények maguk dönthetnek arról, milyen nyelvi követelményt írnak elő a tantervben.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,9%, a Magnet Banknál 7,03%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29% . Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A törvényjavaslat azonban nem csak azokat érinti, akik a következő években kezdik el az egyetemet, főiskolát. A 2022-ben végzettek is jól járhatnak, ha elfogadják a most benyújtott törvénytervezetet - magyarázta az Eduline-nak Budai Marcell, a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának (HÖOK) sajtófőnöke. Ha ugyanis a korábbi nyelvvizsga-követelményről szóló rész hatályon kívül kerül, azok is megkaphatják majd a diplomájukat, akik idén nyáron végeztek, de nem szerezték meg a nyelvvizsgát.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. április 8. szerda
Dénes
15. hét
Április 8.
A romák világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?