Nesze neked tanárhiány: őrülten kevés gyerek jut egyetlen pedagógusra a magyar iskolákban

Nesze neked tanárhiány: őrülten kevés gyerek jut egyetlen pedagógusra a magyar iskolákban

2021. szeptember 7. 14:06

Az EU-ban az egy tanárra jutó átlagos tanulószám az általános iskolákban 13,5. Magyarországon ehhez képest csupán 10, ami a negyedik legkevesebb az EU-ban.

A legfrissebb adatok szerint az EU általános iskoláiban mintegy 2 millió tanárra (85 százaléknyi nő, 15 százaléknyi férfi) 24,5 millió tanuló jutott – derült ki az Eurostat friss összefoglalójából. Érdemes tudni, hogy az EU-ban a gyerekek általában 5-7 éves korban lépnek be az úgynevezett általános iskolai oktatásba (ISCED 1). A program nemzeteken átívelően úgy van kialakítva, hogy a gyerekek számára szilárd alapfokú oktatást nyújtson, az írás, olvasáson át a matematikán keresztül egészen a történelemig, természet- és társadalomtudományokig, érintve a művészeteket, zenét.

A friss statisztikai adatokból kiderült az is, hogy az egy tanárra jutó átlagos tanulószám az általános iskolákban 13,5. Egy tanár tehát átlagosan ennyi diákkal foglalkozik egy időben. Persze a kilengések most is kiugróan magasak. Ha például a teljes spektrum alját nézzük, akkor Görögországban egy átlagos általános iskolai tanárra kevesebb, mint 9 (8,7) diák jut, ezzel szemben Romániában, ahol ezek alapján a legleterheltebbek a tanárok, 1 pedagógusra átlagosan 19,4 diák jutott 2019-ben.

Ahogy a statisztikákból látszik, Magyarországon még az EU-s átlaghoz képest is brutálisan kevés diák jut egy általános iskolai pedagógusra. Egészen pontosan 1 tanárra, 10 diák jut.

Ez pedig a 4. legkisebb arányszám az egész unióban.

Ennél kevesebb diák csupán Lengyelországban, Luxeumburgban, és a már említett Görögországban jut egy tanárra. A magyar adat egyébként 3,5-el kisebb, mint az EU-s átlag, de például az éllovas Romániában majd kétszer annyi diákkal kell átlagosan megbirkóznia egy ottani tanárnak.

JÓL JÖNNE 2,7 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2 699 918 forintot igényelnél 6 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 53 004 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 12,86%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank 53 149 forintos törlesztőt (THM 12,86%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Fontos tisztázni, hogy a tanuló-tanár arányt az Eurostat úgy számítja, hogy a teljes munkaidőben tanulók számát elosztják az ISCED 1 szinten teljes munkaidőben dolgozó tanárok számával. A statisztikai hivatal felhívja a figyelmet, hogy ezt a mennyiséget nem szabad összekeverni az átlagos osztálylétszámmal, ugyanis teljesen más metodika alapján kalkulálódik.

Kis, magyar tanár-valóság

Egészen friss, szeptember eleji értesülés, hogy a nagyfokú magyarországi tanár-leterheltséget a kormányzat úgynevezett pedagógus-asszisztens képzéssel (technikumokban) akarja csökkenteni. A tervezet már készen van, a részleteken most dolgoznak. Arról viszont sokkal kevesebb szó esik, hogy mi lesz a pedagógusi bérek rendezésével.

Mint az ismeretes, egy kezdő pedagógus még mindig csak bruttó 230 ezer forintos fizetésre számíthat, aminél a valamivel tapasztaltabbak is csupán bruttó 30 ezer forinttal kapnak többet. Ahhoz pedig, hogy valaki a már sokkal jobb fizetési rendszerbe, például a mesterpedagógus kosárba kerüljön, rengeteg évet kell lehúznia a közoktatásban. Egyfelől tehát a tanárok terheltség, másfelől azonban a rendkívül alacsony fizetések eredményeznek rengeteg pályaelhagyót Magyarországon.  

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Járt már homoktövis szüreten? Most megteheti! (x)

Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.

Ősi magyar hagyományokhoz nyúlhatnak vissza vidéken: ezzel felvehetik a kesztyűt a klímakrízissel

A legeltetés szó hallatán mindenkinek többnyire az alföldi legeltetés, a puszta, a Hortobágy jut eszébe, nem pedig a Balaton, vagy az erdős-fás-dombos vidékek.

Jártál már homoktövis szüreten? Most megteheted! (x)

Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.

Moziest: új társasjáték filmrajongóknak (x)

A filmvilág szerelmeseinek nyújt különleges szórakozást egy új társasjáték, amely egyszerre teszteli a filmismereteket és teremt gyorsan oldott légkört baráti összejöveteleken.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. október 5. szombat
Aurél
40. hét
KONFERENCIA
Tovább
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
A magyar Real Estate Agent találkozó a Kalmárok közreműködésével
Future of Finance 2024
Mi lesz a szerepe a pénzügyekben az AI-nak?
Sustainable World 2024
Zöld finanszírozási lehetőségek, befektetési döntések, ESG megfelelés
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2024. október 5. 19:26