A társadalmi egyeztetésre bocsátott tervezet szerint 2027 januárjától 120 ezer forint lenne a teljes öregségi nyugdíj minimuma.
Jó hír a nyugdíjasoknak, hogy a novemberi nyugdíjjal együtt érkezik a nyugdíjkiegészítés is, ami egy átlagnyugdíjnál most 47 200 forintot jelent - közölte Zsigó Róbert, a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) parlamenti államtitkára a Facebookon szerdán reggel.
Zsigó Róbert a közösségi oldalára feltöltött videóban elmondta: a januárig visszamenőleges összeget egyben kapják meg most novemberben az idősek. Kiemelte: a kormány garantálja az inflációkövető nyugdíjemelést, ezért "novemberben az éves tényleges inflációhoz igazítjuk a nyugdíjakat", kiegészítve az év eleji előre becsült infláción alapuló emelést.
A nyugdíjasok a következő hónapokban is további emelésekre számíthatnak - fogalmazott, hozzátéve, hogy decemberben már a kiegészített nyugdíj érkezik, januárban az újabb év eleji 3,6 százalékos emelés, februárban pedig a 13. havi nyugdíj.
A kormány döntött arról is, hogy januártól több lépésben bevezetik a 14. havi nyugdíjat is.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.






