Sok egyetemen 4-5 hétköznapot is kapnak a hallgatók pihenésre, de egyes intézményekben csak az október 23-i és november 1-jei munkaszüneti napokkal kell beérniük.
Kitálalt a nyugdíjszakértő: ez az óriási probléma a novemberi nyugdíjemeléssel, közeleg a totális összeomlás?
Farkas András nyugdíjszakértő az aktuális NyugdíjGuru közleményben azt elemezte, mi a 6 legnagyobb gond a nyugdíjemeléssel, ezáltal a jelenlegi nyugdíjrendszerrel. Azt írta, hogy a jelenlegi szabályozás elsősorban nem a nyugdíjasok, hanem az állam érdekeit szolgálja.
A novemberi pótlólagos nyugdíjemelést nyilván már nagyon várja a közel két és félmillió jogosult. A visszamenőleges nyugdíjemelési korrekció pontos mértéke csak az októberben közzéteendő kormányrendeletből ismerhető majd meg. Magyarországon a nyugdíjakat az infláció mértékével kell emelni. Ennek révén a nyugdíjak vásárlóértéke elvileg nem csökkenhet, bármekkora is az infláció. A helyzet mégsem ilyen rózsás, mert a nyugdíjemelési eljárást vezérlő szabályok nem garantálják a vásárlóerő (a nyugdíj reálértéke) tényleges megőrzését.
1. Az emelés csak az adott évi inflációtól függ, más tényező - mindenekelőtt az országos nettó keresetek alakulása - a nyugdíjemelés mértékét nem befolyásolja. Emiatt a nyugdíjasok relatív elszegényedése minden olyan évben elkerülhetetlen, amikor az országos nettó átlagkereset növekedése nagyobb, mint az inflációé.
2. A minden év januárjában esedékes rendszeres emelést az inflációnak a költségvetési törvényben az adott évre előre tervezett mértéke szerint kell végrehajtani, s ha ennél nagyobb lenne az augusztusig mért tényadatok alapján az év egészére becsülhető infláció, akkor utólag korrigálni kell az emelést novemberben (vagyis akkor, amikor az infláció éves mértéke még mindig csak becsült adat). Ez az eljárás önmagában is sok sebből vérzik.
2.1. A költségvetési törvényt Magyarországon jellemzően már fél évvel a tényleges évkezdet előtt elfogadják, vagyis olyan becslésekre építik, amelyek menet közben sokszor és lényeges mértékben változhatnak. Különösen igaz ez az infláció mértékére.
2.2. A tárgyév januárjában a nyugdíjemelést végül egy olyan inflációs mérték szerint hajtják végre, amely a költségvetési törvény januárban hatályos szövegében szerepel, és amely természetesen még mindig csak egy becslés az adott évben várható pénzromlás mértékére vonatkozóan.
2.3. Ha ez a becslés nem bizonyulna pontosnak, akkor egy újabb becslés alapján korrigálják a januári becslést, és ennek az újabb becslésnek a mértékében végrehajtanak egy nyugdíjemelési korrekciót. Vagyis a januári inflációs becslést egy szeptemberi inflációs becslés követi, amelynek alapján novemberben korrigálhatják a nyugdíjemelést.
2.4. Persze ha a kormányzat szükségesnek tartja, akkor a nyár elején-közepén is lehetséges egy közbeiktatott rendkívüli korrekció (szintén egy becsült inflációs mérték szerint). Ezt az évközi rendkívüli korrekciót a nyugdíjtörvény nem írja elő, csak egy általános felhatalmazást ad a kormánynak arra, hogy a feltételek megléte esetén a nyugdíjasok érdekében további intézkedéseket tegyen.
2.5. Az éves mérték szeptemberi kormányzati becslését - amely a novemberi nyugdíjemelési korrekció alapjául szolgál - a január-augusztus között mért tényadatokra kell alapozni, ez a becslés azonban a szeptember-december hónapok tényleges inflációját nem biztos, hogy kielégítően tükrözi, s ha a tényleges infláció végül meghaladná a novemberi korrekciós emelés meghatározásánál figyelembe vett, a január-augusztus hónapok közötti tényadatok alapján megbecsült éves inflációt, akkor ezt a veszteséget már nem kárpótolják a nyugdíjasok részére.
Így minden évben egyharmad évnyi (szeptember-december) infláció ellen nagy valószínűséggel csak korlátozott védelemben részesül minden nyugdíjas.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 18 583 438 forintot 20 éves futamidőre már 6,54 százalékos THM-el, havi 137 058 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,68% a THM, míg a MagNet Banknál 6,76%; a Raiffeisen Banknál 7,00%, az Erste Banknál szintúgy 7,00%, az OTP Banknál pedig 8,16%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
3. A nyugdíjemelést százalékos mértékben határozzák meg. Ez emelés egységes százalékos mértéke szerint kell az ellátásokat emelni, függetlenül azok nagyságától. Az arányok az emelést követően matematikailag ugyan nem változnak, a vásárlóerő érzete és a nyugdíjasok önbecsülése azonban változik. A szegény nyugdíjas relatíve még szegényebbnek érzi magát - miközben az összes nyugdíjas különböző meredekségű elszegényedési csúszdákra kerül, amint megállapították a nyugdíjukat, éppen a nyugdíjemelés kizárólag inflációhoz kötött jellege következtében.
4. A nyugdíjemelés során sem a korábban megállapított nyugdíjak leszakadó értékét, sem pedig a mélyszegénységbe (a legalsó jövedelmi decilisbe) csúszott nyugdíjasok nyugdíját nem kompenzálják.
5. A nyugdíjemelést a tárgyévet két évvel megelőzően mért összetételű nyugdíjas fogyasztói kosár alapján kell végrehajtani, ha a nyugdíjas infláció magasabb lenne, mint az általános fogyasztói áremelkedés, csakhogy rendkívüli helyzetekben a két évvel korábbi fogyasztói kosár lényegesen eltérhet a tárgyévi fogyasztói kosártól.
6. A tárgyévben megállapított nyugdíjakat először csak a megállapítás évét követő évtől lehet emelni, így a friss nyugdíjakat a megállapítás évében védelem nélkül égeti az elszabadult infláció. Ezt a helyzetet a nyugdíjmegállapítási kezdőnap körültekintő kiválasztásával lehet enyhíteni, vagyis át kell gondolni, hogy mikortól érdemes nyugdíjba vonulni. Ezt sok tényező befolyásolhatja, ha ezzel kapcsolatban kérdése lenne, azt ide kattintva fölteheti nekem.
Összességében a jelenlegi nyugdíjemelési eljárás lényege, hogy a nyugdíjakat a költségvetési törvényben hónapokkal előre rögzített inflációs becslés szerint kell emelni, és ennek az emelésnek a kompenzációjára csak utólag kerülhet sor, akkor is csak egy újabb becsült inflációs adatnak megfelelően. Mindez elsősorban nem a nyugdíjasok, hanem az állam érdekeit szolgálja. Hiszen az inflációs emelés mértéke mind a januári elsődleges emelés, mind a korrekciós emelések esetében kormányzati becslésre (és nem lezárt tényadatokra) épül, másrészt a nyugdíjasokra hárítja át a kockázatviselés egészét, hiszen a nyugdíjasok a nekik járó emelést hosszú hónapokra kamatmentesen kölcsönadják az államnak, sőt, az év utolsó négy hónapjára járó pótlólagos emelésről részben vagy teljesen le is mondanak az állam javára.
Ez a veszély mindaddig fennáll, amíg a nyugdíjemelési eljárás érdemi reformjára nem kerül sor - közölte Farkas András.
Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.
A legeltetés szó hallatán mindenkinek többnyire az alföldi legeltetés, a puszta, a Hortobágy jut eszébe, nem pedig a Balaton, vagy az erdős-fás-dombos vidékek.
Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.
A filmvilág szerelmeseinek nyújt különleges szórakozást egy új társasjáték, amely egyszerre teszteli a filmismereteket és teremt gyorsan oldott légkört baráti összejöveteleken.
-
Az első nyugdíj jóval alacsonyabb lesz az utolsó fizetésnél
Aki időben elkezd gondoskodni önmagáról, azzal biztosíthatja az időskori megélhetését.
-
Hogyan lehet egyszerre impozáns és hatékony egy otthon? (x)
A 21. század otthona egyszerre kényelmes, lenyűgöző és energiahatékony. De hogyan érjük el, hogy a dizájn, a komfort és az energiaspórolás szempontjai is érvényesüljenek?
-
Ismét a Rossmann lett a Legjobb Munkahely (x)
A Rossmann Magyarország második alkalommal nyerte el a Kincentric által végzett munkavállalói elégedettségi felmérés alapján a Legjobb Munkahely címet.