Itt van Frabato, az ősi mágus jóslata: így kell befektetni 2019-ben, ha nagyot akarsz kaszálni!

2019. január 1. 07:00

Nem szabad nagy kockázatot vállalni 2019-ben, ugyanakkor a számmisztika szerint befektetésre remek év lesz az idei. Frabato, a jós, ősi mágus a Pénzcentrumnak elárulta, mit tartogat a magyaroknak az újév, és tippeket is adott, amelyekkel szerinte biztosan sikerre viheted a pénzügyi befektetéseket. Nos, kíváncsiak leszünk! Mivel a Pénzcentrum a tudatos pénzügyi döntések pártján áll, ezért mindjárt cikkünk elején leszögezzük, hogy mi nem hallgatnánk befektetéseink terén (sem) mágusokra! Ha Te igen, akkor konzultálj befektetési szakemberrel is, és ne hagyatkozz pusztán a jóslatokra! Addig is, jó szórakozást kívánunk!

Ha egy mágus helyett Te is inkább szakemberekre hallgatnál, akkor olvasd el minap megjelent, "Elárulták a tőzsdeguruk: így fektess be 2019-ben, ha nem akarsz csúnyán bukni" c. cikkünket!

Számmisztikailag a 3-as éve lesz 2019, ez azt jelenti, hogy minden gazdasági ügylenek ekörül kell forognia - mondta a Pénzcentrum megkeresésére Frabato, aki arra figyelmeztetett, hogy ez nem a biztonság, biztosság éve, idén semmiképp sem szabad pénzügyek tekintetében kockáztatni. Ugyanakkor befektetni lehet, mert 2019 erre jó év, de a rizikózást kerülni kell.

Inkább az aranyközépúton kell maradni, ha pénzben gondolkozunk. Valutában is három különböző fajtába tedd a pénzed. Három vállalkozással foglalkozz egész évben, ennyi dologban legyél benne, ne négyben, se kettőben

- tanácsolta az ősi mágus, aki mégegszer leszögezte, 2019 a kockáztatásra nem jó, és ez főképp igaz Magyarországra. A jós szerint inkább az óévben szakíthatott nagyot, aki valamilyen ügyletbe vágott, érdemes volt kockáztatni.

"Fontos, hogy kimondottan a stabilitást kell keresni, mert annyi hullámvölgyet, ingadozást mutat az energia, a pénzmozgás, hogy teljesen kiszámíthatatlanok a folyamatok."

A hármas számra visszatérve: Frabato szerint például az ingatlanbefektetésre különösen igaz a számmisztika. Ha valaki ingatlanba tenne pénzt, akkor érdemes hármat venni, és azok három különböző helyen legyenek, ne például egy kerületben. Valutában is egyszerre három vasat érdemes a tűzbe tartani, három különböző kontinensről. Amennyiben részvénybe tennéd a pénzed, akkor is nagyon figyelni kell a mágus szerint: "ne egyféle papírba tegyél hárommilliót, hanem egy-egy milliót különféle részvényekbe!" Emellett itt is fontos a területi elosztás, Frabato szerint a biztos befektetés titka, hogy három különböző országból, kontinensről vásárlj értékpapírokat. Ha mindenképp a hazai cégek részvényeire szavazol, akkor is legyen meg a hármas elosztás, ne egybe tegyél mindent.

Most nem összpontosítani kell a pénzt, hanem inkább szétnyomni. Nem 4-5-6 felé, hanem pontosan három üzletbe. De ami biztos: egyetlen helyen idén ne is vágj bele semmibe

- húzta alá a mágus.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Ha vállalkozást akarsz indítani, idén azt sem tanácsos egyedül: ha mondjuk nincs pénzed három befektetendő lakásra, akkor keress két üzlettársat. Kevesebb lesz a haszon, mintha egyedül vettél volna, de biztos, viszonylag kevés kockázattal. Frabato leszögezte, céget is csak három ember alapítson idén, nem több, nem kevesebb.

Ez a cikk szórakoztató céllal készült: ne csak jósokra, mágusokra hagyatkozz! Frabato nem pénzügyi szakember, befektetési tanácsadó, így ha szeretnél befektetni, mindenképpen kérd ki egy hozzáértő véleményét is! Ebben a cikkben például remek tippeket adtunk az idei évre nézve!

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. április 19. 16:26
Megvan, mennyibe kerül majd az HBO Maxot, a discovery+ szolgáltatást és az Eurosportot egyesítő stre...
ChikansPlanet  |  2024. április 19. 12:49
A tornádók minden évben hatalmas pusztításokat végeznek szerte a világon, a tudósok pedig aggódva fi...
Holdblog  |  2024. április 19. 12:25
Megint immáron nyolcadik alkalommal mi lettünk Az Év Alapkezelője. Mellette a HOLD Részvény, a Deep...
Kiszámoló  |  2024. április 19. 10:08
Tavaly már mindenki temette Kínát és az új Japánnak hívták. Japán a második világháború után hatalma...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem