13 °C Budapest

Elárulta a Blöffkirály: így lehetsz akár te is pókermilliomos

2019. június 6. 05:55

Bár manapság keveset hallani a magyar Blöffkirályról, Györgyi Krisztián köszöni, jól van, járja a világ pókerversenyeit. Miután tavaly 5 euróból nyert 57 millió forintot, letette a névjegyét a "szakmában", így pedig szponzora is akadt, akinek segítségével még könnyebben kijut a külföldi megmérettetésekre. Elmondása szerint itthon eléggé ellehetetlenült a pókeres élet, a törvényi keretek miatt nem lehet nagyobb versenyeket rendezni Magyarországon. Azt is megtudtuk a profi játékostól, hogy mennyi idő alatt lehet profivá válni: nem könnyű, de aki megjárja a hadak útját, az főállásban is űzheti a kártyajátékot - simán meg tud élni belőle.

Járom a világot, megyek versenyekre, nem hagytam fel a pókerrel. Ugye én hét évig kint dolgoztam Németországban, ez a nyeremén pedig elég volt, hogy itthon vegyek magamnak egy ingatlant, aztán pedig próbálkozzak tovább

- mondta a Pénzcentrumnak Györgyi Krisztián, aki tavaly nyáron vált ismertté. Az akkor még targoncásként dolgozó, félamatőr pókeres mindössze 5 euróért nevezhetett be egy monacói nemzetközi pókerversenyre, ahol végül ötödikként végzett, és 184 ezer eurót, átszámolva kb. 57 millió forintot nyert. Nemcsak ezzel, de sajátos stílusával is felhívta magára a figyelmet: miközben a legtöbb játékos csendben szokta nyugtázni, ha épp nyerőben van, Krisztiánból gyakran előtörtek az érzelmek. Végül a remek blöffökkel dobatta el ellenfeleivel a sokkal erősebb lapokat, így jött össze az ötödik hely és innen ragadt rá a Blöffkirály becenév is.

Elmondása szerint az ingatlanon kívül semmibe nem feketette a pénzét, egyszerűen bankszámlára kérte a kifizetést. Ugyanakkor Györgyit nem viselte meg a hirtelen jött összeggel járó nyomás.

Korábban is voltak már nagyobb, milliós nyereményeim, a második legjobb az olyan 10 millió körül volt onlineon. Abból vettem ki, de forgattam is vissza. Már tizenéves koromban játszottam az interneten - nyilván nem a saját nevemen. Volt mínusz is, nem tagadom, de úgy vélem, az eddigi pályafutásomat sikerült pluszban kihoznom.

- mondta a Blöffkirály, aki ma is a pókerből él. A verseny óta letette a névjegyét a pókervilágban, így pedig szponzora is akadt, ami itthon elég nagy ritkaságnak számít.

Effektíve most is szabadúszó vagyok, azaz van egy alkalmazás, az a neve, hogy Pokerlist, velük állok szerződésben, ők küldenek ki különféle versenyekre, ahol nyilván az applikációt is promózom.

Györgyi szerint meg lehet élni a főállású pókerezésből: "sokan csinálják, nem tudom, konkrétan hányan, megmondom őszintén. Hiszen például rólam is alig lehetett hallani a nagy nyereményig, addig interneten játszottam. Onnan jutottam ki a monacói versenyre."

"Akár online, akár élő asztalnál játszik az ember, jól lehet keresni a pókerezéssel. Rengeteg olyan barátom van például, akik csak az interneten játszanak rövid, 3 személyes, úgynevezett spin and go versenyeket, és ebből élnek."

Ugyanakkor az offline versenyek díjazása elég változó, nagyon sok mindentől függ: általában a nevezésekből befolyt pénz 10-15 száézalékából vannak díjazva a játékosok - de van olyan verseny is például, ahol 50 százalékból.

Nem mindenki tudja megtanulni

A Blöffkirály elmondása szerint nem is feltétlenül kell nyerni, vagy top-helyezést egy versenyen ahhoz, hogy valaki pluszt termeljen magának.

Vannak olyan fejvadász versenyek, ahol, most hasalmra ütök, néz ki a nevezés, hogy 10+10 ezer és 2 ezer a teremnek. Ez azt jelenti, hogy ha kiejtesz egy embert a mezőnyből, akkor kapsz 10 ezer forintot. Na, ha az első fél órában kiszórsz mondjuk négy másik versenyzőt, már akkor is bőven a pénzednél vagy, pluszosan zártad a versenyt. A rendszer komplikált, nincs az, mint például a fociban, hogy egy csapat nyer, döntetlent játszik, vagy veszít: a pókerben nem feltétlen muszáj nyerni, vagy az élmezőnyben végezni, hogy keressen az ember.

Ugyanakkor nagy fába vágja a fejszéjét, aki a semmiből szeretne főállású pókeresnek állni. komoly idő, energia és persze pénzbefektetést igényel, ha valaki teljesen amatőrként vágna bele a dologba. Györgyi Krisztián szerint legalább 2-3 évre van szükség ahhoz, hogy valaki "nullkilométeresként" megtanuljon versenyszinten játszani

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

lletve 1-2 millió forintot szerintem bele kell fektetni kezdésként. Onnantól kezdődhet el nagyjából a pluszos része a pókerezésnek. Persze ez is összetett dolog, de legfőképpen a kitartástól függ. Sokan ott feladják, amikor elbukják az első milliójukat. Aki pedig kitartó, és beletanul, idővel meg is tud élni ebből.

A törvény gátolja a fejlődést?

Magyarországon gyakorlatilag lehetetlen lenne megnyerni 57 milliuó forintot egy pókertornán, ugyanis a hazai termek még fődíjként sem tudnának ennyit kifizetni - azaz lehetséges lenne, ha teltházas a verseny, de akkor meg profit nincs a dologban. Ez a szigorú szerencsejáték szabályozás miatt alakulhatott így.

Magyarországon sajnos a póker nagyon le van limitálva: például én is azért járok ki inkább külföldre, mert a magyar rendszer úgy néz ki, hogy egy versenyre maximum 50 ezer forintos nevezésí díjat lehet beszedni, és maximum 120 versenyző ülhet le az asztalokhoz. Hogyan lehet garantálni egy nagyobb nyereményt így?

- tette fel a kérdést a Blöffkirály, majd pedig gyorsan meg is válaszolta azt: sehogy.

Most volt például a Concord Million nevű verseny, ahol egymillió eurós nyereményt garantáltak 300 eurós nevezési díjért - tehát kb. 100 ezer forintért játszhatsz több mint 300 millióért. Ez itt Magyarországon lehetetlen, egyfelől a törvényi limitek miatt, másrészt alapból többnapos versenyt sem lehet rendezni. Ha 50 ezerrel számolunk, felszorozzuk 120-al, kijön 60 millió forint. Ennyi bevételől sehogyan nem lehet garantálni százmilliós összegeket.

 - mondta a pókeres, aki emiatt is szereti jobban a külföldi versenyeket.

A fentiek ismeretében már az is rögtön érthetőbbé válik, hogy miért megy ritkaság számba, hogy Györgyi Krisztiánnak akadt szponzora. Ugyanis a pókeres szerint a cégek, amelyek érdekeltek lehetnek ebben, a fenti szabályok miat "el vannak lehetetlenítve, így pedig a szponzoráció is". Pedig szerinte nem csak a pókertermek, de Magyarország is profitálhatna abból, ha külföldi, nevesebb játékosok is érkeznének hozzánk egy-egy nagy tornára

Tök szép ország vagyunk, Budapesten például lehetne sokkal több termet is nyitni, szerintem szívesen jönnének ide a külföldi játékosok. Csak hát sajnos a szabályok miatt ez nem megoldható. Egyszerűen nem tudunk versenyezni az európai megmérettetésekkel, itthon nem lehet olyan nyereményt garantálni, amire felkapnák a fejüket a nagyágyúk.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Holdblog  |  2024. április 19. 10:52
HOLD After Hours. Zsiday Viktorral megbeszéljük, hogy kinek a nagymamája a modernebb. És hogy a zene...
MEDIA1  |  2024. április 19. 10:20
Hont szerint a hvg.hu túltolja a Magyar Péterrel kapcsolatos tartalmak mennyiségét. Konkrét példával...
Kiszámoló  |  2024. április 19. 10:08
Tavaly már mindenki temette Kínát és az új Japánnak hívták. Japán a második világháború után hatalma...
KonyhaKontrolling  |  2024. április 19. 07:44
A mostani, 18-20%-ot fizető PMÁP sorozatok kiemelkedően jó hozammal kecsegtetnek, de természetesen e...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm