24 °C Budapest
Kép a K&H bank szegedi fiókjának feliratáról. A K&H Bank, azaz Kereskedelmi es Hitelbank Magyarország egyik legnagyobb bankja, amely a belga KBC Bankhoz tartozik. Magyarországon az egyik legfontosabb pénzintézet mind a lakossági, mind

Fontos bejelentést tett a K&H: erről minden ügyfélnek tudnia kell, sok pénzről van szó

2025. szeptember 4. 15:09

A K&H Bank 2025 első félévében 50,2 milliárd forint nettó profitot ért el, miközben a kormányzati intézkedések 31 milliárd forinttal csökkentették az eredményt. A bank hitel- és betétállománya egyaránt 7 százalékkal bővült, az ügyfelek száma pedig meghaladta az 1 milliót, a digitálisan aktív ügyfelek aránya pedig 80 százalék. A K&H ezzel a kihívásokkal teli gazdasági környezet ellenére is stabil növekedést és kiemelkedő üzleti teljesítményt mutatott - derült ki a pénzintézet sajtótájékoztatóján, amelyen a Pénzcentrum is jelen volt. 

Az első féléves ismertetőből kiderült, hogy a bankcsoport biztosítói ága, a K&H Biztosító 5,2 milliárd forintos nettó eredményt könyvelhetett el, amelyből 3,8 milliárd forintot különadó tett ki - hangzott el a sajtótájékoztatón.

A csoport kiemelkedő üzleti teljesítményének köszönhetően a hitel- és betétállomány is jelentősen bővült: a bank hitelállománya 7 százalékkal, 3193 milliárd forintra nőtt az előző év azonos időszakához képest. Az ügyfelek által elhelyezett betétek volumene szintén 7 százalékos emelkedést mutatott, miközben a befektetési alapokban kezelt vagyon 20 százalékkal nőtt.

Kiemelkedő mértékben, 73 százalékkal bővült a bank állampapír-állománya, amely június végére 1653 milliárd forintra emelkedett. A K&H ügyfélbázisa is dinamikusan nőtt: az aktív ügyfelek száma meghaladta az 1 milliót, közülük mintegy 800 000 digitálisan is aktív.

Peter Roebben, a K&H Csoport vezérigazgatója szerint a 2025 első félévét a gazdasági stagnálás és a vártnál magasabb infláció jellemezte, mégis kiemelkedő üzleti teljesítményt ért el a bank. A legfontosabb kihívások közé tartozik a vállalati beruházások egyenetlen üteme, a globális gazdasági bizonytalanság és az alacsony hazai GDP-növekedés.

Roebben hangsúlyozta, hogy a bank adózás utáni nyeresége az előző év azonos időszakához képest csökkent, részben a banki adók, kormányzati intézkedések, valamint az intenzív informatikai beruházások miatt. Ugyanakkor a bank ügyfélbázisa tovább bővült: az ügyfelek száma meghaladta az 1 milliót, ami 4 százalékos növekedést jelent, a digitálisan aktív ügyfelek aránya pedig eléri a 80 százalékot.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A K&H jelenleg közel 600 ATM-et üzemeltet, 2026 végéig további 117 kihelyezését tervezik, megfelelve a Magyar Nemzeti Bank 20 százalékos növekedési elvárásának. Az ATM-ek fenntartása évente közel 2 milliárd forintba kerül, ugyanakkor a legkevésbé használt gépeknél évente 500-nál kevesebb készpénzfelvétel történik, ami messze elmarad a 17 ezres átlagtól - jegyezte meg kritikaként a pénzintézet vezérigazgatója.

Gombás Attila, a K&H csoport pénzügyi vezetője elmondta, hogy a lakáshitelpiac erőteljes bővülése folytatódik. Várhatóan az idén a támogatott hitelek aránya meghaladhatja a 70%-ot az év hátralevő részében, köszönhetően az Otthon Start hitelnek. A jelzáloghitel-kihelyezés az előző évhez képest 50%-kal bővülhet az év még hátralevő részében. A személyi kölcsönön folyósításának volumene 34%-kal nőtt az egy évvel ezelőtti időszakhoz képest. A munkáshitel-állomány már elérte a 15 milliárd forintot, amely 14%-os piaci részesedést jelent. 

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
A kommentkezelési szabályzatot itt találod.
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. május 22. 13:49
Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke több, a média szempontjából kedvező szabályváltozást is be...
Holdblog  |  2026. május 22. 08:06
A NER gazdasági hálózatának összeomlása nem okozna válságot, a NER-es cégek amúgy sem képviselnek je...
ChikansPlanet  |  2026. május 22. 08:00
Az emelkedő üzemanyagárak világszerte újra napirendre hozták a közösségi közlekedés fontos, de soksz...
Bankmonitor  |  2026. május 21. 15:24
Fél év alatt érezhetően mérséklődtek a lakásárak és a bérleti díjak Gazdagréten - pont azon a panelp...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. május 22. péntek
Júlia, Rita
21. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?