12 °C Budapest
Sofia,Bulgaria-July 29,2018: Adding of Revolut Visa card into Apple Pay digital wallet.Apple Pay is an easy and secure nfc payment method.

Megszólalt a Revolut a téves levonások kapcsán: ezt kell tudnia a magyar ügyfeleknek

2024. június 28. 17:46

Ahogy arról korábban beszámoltunk, az Apple Pay váratlanul és indokolatlanul számos tranzakciót hajtott végre, a jelenség szinte minden hazai bank ügyfeleit érinti, beleértve a Revolutot is. Egyes számlákon többször próbáltak kisebb összegeket levonni, általában néhány tízezer forintot. Az ügyben most megszólalt a Revolut is.

A Revolut regionális csapata azt közölte péntek délután, hogy az elmúlt 48 órában több magyar bank is indokolatlan kártyaterhelést kapott egy külső szolgáltató, az Apple műszaki problémája miatt. Korlátozott számú Revolut ügyfelet is érintett ez a működési zavar, amelyet iparági szinten azonosítottak Magyarországon - írták. Arról tájékoztattak, hogy a Revolut helyi csapata tudatában van ennek a helyzetnek, és minden érintettel együttműködnek annak érdekében, hogy az érintett ügyfeleknek visszafizessék az összegeket, és a vitás tételeket haladéktalanul rendezzék.

A Revolut kéri azon ügyfeleit, akik az elmúlt 48 órában indokolatlan kártyaterhelést észleltek az Apple App Store felé, hogy chaten keressék fel ügyfélszolgálati munkatársaikat és kövessék utasításaikat.

A Magyar Bankszövetség is rajta van az ügyön

Korábban a Magyar Bankszövetség adott tájékoztatást azoknak, akik érintettek az ügyben:

"Az Apple alkalmazásboltja tévesen, nagy volumenben terhelt magyar bankkártyákhoz tartozó számlákat 2024. június 26-án 18 órát követően néhány órán keresztül. Az érintett magyar kártyabirtokosok gyors jelzéseinek köszönhetően a téves tranzakciókról a bankszektor értesült, és közvetítő szereplőként azonnali intézkedéseket tett a helyzet kezelésére. Ennek megfelelően a bankszektor felvette a kapcsolatot a szolgáltatóval.

JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 106 053 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,39%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,61%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Az eddigi információk alapján az érintett tranzakciók kizárólag korábbi vagy jelenleg meglévő előfizetésekhez vagy vásárlásokhoz kapcsolódnak, téves technikai ismétlődéssel. Fizikai terminálokon történő vásárlások vagy készpénzfelvételes tranzakciók nem érintettek. Az Apple tájékoztatása szerint semmilyen visszaélésre utaló jel nincs, az ügyféladatokkal kapcsolatosan nem történt visszaélés, adatok nem kerültek veszélybe. Az Apple fogadja a kapcsolódó ügyfélmegkereséseket.

Visszajelzésük alapján a technikai probléma miatt tévesen terhelésre került összegek visszatérítése az Apple által folyamatban van" - írták.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. április 10. 10:01
Antal Adrián, aki a tavaly az Orbán-kormánnyal látványosan lepaktáló, majd emiatt pillanatok alatt ö...
Holdblog  |  2026. április 10. 08:11
Nagy port kavart amerikai tech-körökben a Citrini Research elemzése, egy fiktív, jövőbeli AI-válságg...
ChikansPlanet  |  2026. április 10. 08:00
Talán már elcsépelt kifejezés zöld forradalomról beszélni az energia területén, hiszen az elmúlt hús...
KonyhaKontrolling  |  2026. április 10. 07:45
A közgazdaságtan egyik rossz tulajdonsága, hogy gyakran hamarabb van megoldása, mint problémája. Ez...
NAPTÁR
Tovább
2026. április 10. péntek
Zsolt
15. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?