Az iráni háború egyre erőteljesebben zavarja meg a globális ellátási láncokat, drágítva és lassítva az Ázsiából Európába érkező félvezetőszállítmányokat.
2022. egyértelműen a hozamemelkedések éve volt a kötvénypiacokon. Évek óta nem látott magasságba emelkedtek az állampapírok hozamai. Ez a befektetők szempontjából ugyan veszteséget jelentett, viszont idén már itt is érdemes lehet jó befektetési lehetőségeket keresni.
Tavaly nagyot buktak a befektetők a kötvényeken
A tavalyi év a világon mindenhol a hozamemelkedésről szólt, évek-évtizedek óta nem látott szintre emelkedtek az állampapír hozamok - emlékeztetnek a Pénzcentrumnak írt szakértői anyagukban az Agon Alapkezelő szakemberei. Mint fogalmaznak, befektetői szempontból ez veszteséget jelentett, hiszen csökkent a papírok árfolyama. Gyakorlatilag nem volt olyan területe a kötvénypiacnak, ahol el lehetett volna kerülni a jelentős bukást.
Az elemzők szerint a hozamok elszállásának oka a jegybankok rég nem látott kamatemelése volt. Az infláció elleni küzdelem jegyében a fejlett jegybankok, mint a Fed vagy az EKB is komoly szigorításba kezdtek, miközben a feltörekvő piacokon is megindult a kamatemelés. A magyar irányadó kamat például már április közepe óta 18 százalék, illetve az alapkamat is 13 százalék.
Ennek eredményeként a magyar tízéves hozam például tíz éve nem látott szintre emelkedett, év közben 10 százalék felett is járt, majd onnan az év végére kicsit visszakorrigált
- fűzik hozzá az elemzők.
Az év elején még nem árt az óvatosság
Az Aegon Alapkezelő szakértői prognózisa szerint idén várhatóan nem fognak hasonló mértékben emelkedni a globális hozamok, sőt, az év második felében inkább csökkenés jöhet, vagyis már érdemes lehet kötvénypiaci befektetésekben gondolkodni. Meglátásuk szerint az év első hónapjaiban még fennmaradhatnak a kockázatok, azonban ha a legtöbb országban stabilan csökkenésnek indul az infláció, akkor előbb-utóbb a jegybankok is elkezdhetik a kamatcsökkentést.
"Az Egyesült Államokban az utóbbi két hónap adatai már az infláció csökkenését mutatják, várhatóan ennek hatására februárban a Fed már 25 bázispontra lassítja a kamatemelési tempót, hamarosan pedig lezárhatja a szigorítási ciklust. Sőt, ha erősödnek a recessziós félelmek az amerikai gazdasággal kapcsolatban, akkor elképzelhető, hogy 2023. második felében már a kamatcsökkentéseken is elkezd gondolkodni a jegybank" - fogalmaznak.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Az EKB továbbra is „késésben” van, az eurózónában egyelőre még az infláció tetőzését sem láttuk. Az elemzők várakozásai szerint éppen ezért, ha az idén le is áll majd a kamatemelésekkel a jegybank, a magas irányadó ráta 2024. végéig is fennmaradhat
- teszik hozzá a szakértők.
Itthon az elmúlt hetek pozitív hírei és a forintárfolyam stabilizálódása után egyelőre arra várhat az MNB, hogy tetőzzön az infláció, ami várhatóan az év első hónapjaiban meg is történik majd. Az Aegon Alapkezelő szakértői szerint utána első lépésben fokozatosan a 13 százalékos alapkamatig csökkenthetik az irányadó rátát, majd az év második felében akár azt is elkezdhetik tovább mérsékelni.
Befektetői szempontból mindez azt jelenti, hogy az első hónapokban még indokolt lehet az óvatosság, utána viszont a hozamok tetőzésével a rekordkamatot fizető lakossági állampapírokon túl érdemes lehet kötvénypiaci befektetésekben is gondolkodni - vélekednek az alapkezelő szakemberei. Mint fogalmaznak, így pedig várhatóan a kötvényalapok is jobb teljesítményt mutatnak majd, mint 2022-ben. Ennek persze az a feltétele, hogy az infláció ne ragadjon magasan és a jegybankokon enyhüljön a kamatemelési nyomás - zárják prognózisukat.
Súlyos öröklési tévhitben él a magyarok többsége: egy apró hiba, és végleg elúszhat a családi vagyon
A közjegyzői tapasztalatok szerint ez térségenként eltérően alakul, miközben egyre többen döntenek úgy, hogy végrendeletben rendezik vagyonuk sorsát.
-
AI vagy Excel? Most megmutatjuk, hol tart a céged a digitális versenyben
Töltsd ki a kérdőívet – csak 5 perc!
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







