A kormány szerda délutáni ülésén tárgyal a 2013-as költségvetés végleges kereteiről - közölte a miniszterelnök, kijelentve: a mai magyar gazdasági modell legnagyobb sikere, hogy az ország megszorítások nélkül fog kijutni a válságból, a büdzsé iránya pedig továbbra is az lesz, hogy a terheket nem az emberekre hárítja. Ezzel ellentmond a Pénzcentrum.hu megállapítása, miszerint a banki költségek biztosan nőni fognak jövőre a tranzakciós adó következtében. A telefonbeszélgetésekre kivetett 2 Ft/perc -es adó is már nyár közepe óta nyomja a családok pénztárcáját, a cafeteriát érintő változások révén is sokan rosszabbul járhatnak, mint idén. Egyedül a magas keresetűek kaphatnak kézhez többet, a szuperbruttó eltörlésével bruttó 202 ezer forintos fizetés felett nő a nettó bér.
Orbán Viktort azzal összefüggésben faggatták újságírók egy más témában tartott szerdai sajtótájékoztatón, hogy Matolcsy György nemzetgazdasági miniszternek az eheti kormányülésre kellett előterjesztést tennie arra, szükségesek-e még gazdasági intézkedések a november 7-i európai bizottsági országjelentés nyomán.
A Tranzakciós adó bejelentésekor már számítottunk arra, hogy valamilyen módon a bankok áthárítják majd a plusz terheket ügyfeleikre. November elsejével a legtöbb bank nyilvánosságra hozta 2013-tól érvényes díjait. Ezekről a Pénzcentrum.hu összeállítást is készített.

A jövő évi költségvetést hamarosan elfogadhatja a parlament, "ehhez kell hoznunk néhány döntést", de ezen döntések vezérelve az, hogy megszorítások nélkül kell kivezetni az országot a válságból - mondta válaszában a miniszterelnök, aki szerint ez a legfontosabb választóvonal kormánya és az előző kabinetek között, amelyek "elvették a nyugdíjat, elvették a fizetést, megsarcolták az embereket, és hagyták, hogy eladósodjanak".
Magyarországon nincsenek megszorítások, nem voltak, és nem is lesznek, a kabinetnek csak akciótervei, átszervezései vannak, a terheket pedig kifejezetten a nagy cégekre és a bankokra helyezik, nem pedig az emberekre - hangsúlyozta a kormányfő, hozzátéve, hogy a mai magyar gazdasági modell legnagyobb sikere, hogy az ország megszorítások nélkül fog kijutni a válságból. Orbán Viktor abban bízik, hogy 2013 a sikertörténetnek számító magyar gazdaság nemzetközi tekintélyének növekedéséről szól majd.
Tájékoztatása szerint a szerda délutáni kormányülésen a 2013-as költségvetési törvényjavaslat mellett szó lesz az önkormányzati adósságról és az unió következő hétéves büdzséjével kapcsolatos, Brüsszellel folyó vitáról is.
JÓL JÖNNE 9 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 9 000 000 forintot igényelnél 8 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 134 246 forintos törlesztővel a CIB Bank és az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,94%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,5%-ot) és az Erste Bank (THM 10.67%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Nem lehet nem megszorításként értelmezni a kormány azon döntését, hogy jövőre a jelenlegi 10 helyett 14 százalékos egészségügyi hozzájárulást kellene fizetniük a munkáltatóknak a béren kívüli juttatások után. Fennáll a veszélye annak, hogy a tehernövekedés miatt egyre kevesebb munkavállaló részesül majd ilyen juttatásban. Jelenleg több mint 1,8 millió munkavállaló kap Magyarországon Erzsébet-utalványt, s csaknem 700 ezer Széchenyi Pihenő Kártyát (SZÉP) bocsátottak ki a bankok.
Az alacsonyabb keresetűek jövőre sem éreznek semmit az adócsökkentésből. Mint azt korábban megírtuk, a bruttó 100 ezer forint körüli keresetűek három év alatt összességében több százezer forinttal kevesebbet kaptak kézhez, mint ha nem változtak volna a személyi jövedelemadó szabályok. Eközben a havi bruttó 1 millió forint körüli keresetűek három év alatt nettó 7 millió forinttal gazdagodtak az egykulcsos adórendszer révén.
KATTINTS! Így keresnek 5-10 milliót pluszmunka nélkül magyarok tízezrei
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







