GKI: Enyhülő foglalkoztatási pesszimizmus

2010. február 22. 07:02 3 perc

Februárban kissé tovább javult a GKI konjunktúraindexe, de még mindig nem érte el a válság előtti szintet. A GKI Gazdaságkutató Zrt. által - az Európai Unió támogatásával - készített felmérés szerint tehát februárban az üzleti szektorban és a fogyasztók körében is folytatódott a bizalmi indexek 2009. május óta tartó emelkedése.

Az üzleti szektorban az ipar kivételével minden ágazatban javultak a várakozások. Az ipari bizalmi index mintegy háromnegyed éves javulás után februárban kissé - a januári emelkedésnél sokkal kevésbé - csökkent. Az elmúlt időszak termelésének megítélése ugyan javult - sőt a nagyvállalatok körében a termelésüket a szokásosnál magasabbnak érző cégek aránya már jelentősen meghaladta az azt alacsonynak érzőkét -, de a kilátásoké és a rendelésállományoké gyengült. Ez utóbbin belül azonban az exportrendeléseké nem változott, s a nagyvállalatok körében a magas exportrendelésűek aránya már meghaladta az alacsonyakét. A saját termelésű készleteket februárban a januárinál kissé magasabbnak látták a válaszadók.

Az építőipari bizalmi index értéke az őszi megtorpanás után februárban harmadik hónapja emelkedett. Az előző negyedév termelési színvonalának és a rendelésállománynak a megítélése kissé javult. A kereskedelmi bizalmi index értéke 2009-ben jelentős ingadozások mellett enyhén növekedett; 2010 első két hónapjában folytatódott ez a tendencia: a januári visszaesést februárban ismét növekedés követte. Most számottevően javult a rendelések és az eladási pozíció megítélése, miközben a készletszint megítélése nem változott.

A következő 3 hónapban várható üzleti lehetőségekről alkotott vélemény is számottevően javult, s másfél év óta először az optimisták voltak többségben. A szolgáltatói bizalmi index szezonálisan kiigazított értéke a tavaly év végi visszaesés, valamint a januári stagnálást követően februárban ismét nőtt. Leginkább a közeljövőre vonatkozó forgalmi várakozások lettek kedvezőbbek, de jobb lett az üzletmenet megítélése is.

Az iparban kissé erősödtek az árcsökkenési várakozások, az építőiparban ez nem változott, de az árcsökkentésre számítók nagy többségben vannak. A szolgáltatók nem számítanak árváltozásra, a kereskedelemben viszont - bár csökkenő mértékben -, de az áremelést tervezők vannak többen.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A fogyasztók inflációs várakozása jelentősen enyhült, ennek mértéke megegyezik a januári erősödéssel. A foglalkoztatási szándék az építőipar kivételével - ahol nem változott - minden ágazatban javult. Az iparban a létszám-leépítést tervezők aránya már csak 4, a kereskedelemben 5 százalékponttal haladja meg a bővítésen gondolkodókét. Csökkent a fogyasztók munkanélküliségtől való félelme is. Februárban a magyar gazdaság kilátásait a szolgáltatók kivételével minden ágazatban kedvezőbbnek tartották a januárinál.

A fogyasztói bizalmi index értéke a 2009. áprilisi mélypont után markáns növekedésnek indult, ennek lendülete azonban 2009 decemberétől megtört. Februárban kedvezőbb lett a lakosság saját várható gazdasági helyzetére vonatkozó várakozása, a pénzügyi helyzetére vonatkozó viszont nem változott, miközben a rövid távú megtakarítási képesség megítélése romlott.

PC BLOGGER & PODCASTER
Bankmonitor  |  2026. november 4. 13:44
Újabb mérföldkőhöz érkezett a Revolut. A digitális bankot egy újabb tőkebevonási kör lezárásával 115...
Holdblog  |  2026. november 4. 09:04
Harminc éve Magyarország még a régió egyik legjobban motorizált országa volt, mára azonban szinte mi...
ChikansPlanet  |  2026. október 30. 10:34
Januárban ezen a helyen arról írtam, hogy a mesterséges intelligencia terjedése új energiaigényt zúd...
KonyhaKontrolling  |  2026. október 26. 08:49
Nemrég szembejött egy internetes fejtegetés, amiben azt próbálta levezetni az író, hogy lehetetlen s...
NAPTÁR
Tovább
2026. november 4. szerda
Károly
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?