10 °C Budapest

Újra élednek a megtakarítási számlák

2009. december 21. 09:47

Az utóbbi hónapokban több hitelintézetnél újra megjelentek a megtakarítási számlák, melyek az elmúlt években sokat veszítettek jelentőségükből. A háttérben természetesen a forrásszerzési cél áll - írta a Világgazdaság.

A megtakarítási számlák rugalmasabbak a lekötött betéteknél: az ügyfél korlátozott gyakorisággal, de kamatveszteség nélkül hozzáférhet a számláján lévő öszszeghez, és bármikor, bármennyivel növelheti az ott elhelyezett pénzt. A szabadabb hozzáférésnek ugyanakkor ára van, hiszen a megtakarítási számlák kamatai jóval elmaradnak a lekötött betétektől, csak évi 5-6 százalékot érhetnek el az ügyfelek.

A hazai megtakarítások a megszokottnál nagyobb ütemben, majdnem 12 százalékkal növekedtek a pénzügyi szolgáltatóknál: a betéti állomány október végére éves szinten elérte a 7 444,5 milliárd forintot. Ennek majdnem háromnegyedét éven belüli lejáratú, lekötött konstrukcióban helyezték el, a maradékon az éven túli, illetve a látra szóló betétek osztoztak. A mérséklődő kamatok miatt azonban a betétek veszíteni fognak a vonzerejükből és a lakosság figyelme ismét az alternatív befektetési formák - például a befektetési alapok - felé fordulhat.

PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. április 10. 16:52
Azt írja a TrollFoci, az a kollégájuk magánügye, hogy a focis oldal mellett mivel foglalkozik még.
Bankmonitor  |  2026. április 10. 13:32
A legtöbbünk szerint túl drága a bankolás Magyarországon, mégsem lépünk. Ha a számlaköltségek kerüln...
Holdblog  |  2026. április 10. 08:11
Nagy port kavart amerikai tech-körökben a Citrini Research elemzése, egy fiktív, jövőbeli AI-válságg...
ChikansPlanet  |  2026. április 10. 08:00
Talán már elcsépelt kifejezés zöld forradalomról beszélni az energia területén, hiszen az elmúlt hús...
NAPTÁR
Tovább
2026. április 10. péntek
Zsolt
15. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?