Az amerikai nyugdíjalapok 2 ezer milliárd dollárt vesztettek!

Pénzcentrum
2008. október 8. 10:30

Az állami nyugdíjrendszer mellett üdvözölt újítás volt a foglalkoztatói nyugdíjszolgáltatók bevezetése az Egyesült Államokban 25 évvel ezelőtt, mivel így a munkáltató is hozzá tudott járulni a dolgozó nyugdíjas éveihez. Most viszont sokan fogják a fejüket, az elmúlt 15 hónapban ugyanis ezek a szolgáltatók 2 ezer milliárd dollárt (368 ezer milliárd forint) vesztettek...

Ilyen helyzetben már az a kérdés is felmerül, hogy a nyugdíjszolgáltatók nem túl kockázatosak-e az ügyfelek számára. A 401(k) vállalati nyugdíjalaphoz tartozik az amerikai dolgozók 60 százaléka, így ez számít az elsődleges megtakarítási formának, amellett hogy a nyugdíjat is biztosítaná.

A 401(k) nyugdíjalap esetében azonban a dolgozókra vagyis a tagokra van bízva, hogy mit kezdenek a nyugdíjcélú megtakarításaikkal, így ezt is sújtotta a legjobban a válság. Számos tag ugyanis nem túl okos befektetői döntéseket hozva, így nagyon komoly piaci kockázatnak kitéve a saját megtakarításait. A befektetések a magas hozam miatt jórészt részvényekben voltak.

A hitelpiaci válság okozta komoly veszteségek azt eredményezték, hogy nagyon sokan kénytelenek elhalasztani a nyugdíjba vonulást, viszont a másik oldalon a szabályozó hatóságokat is elgondolkodtatta, hogy érdemes lenne újragondolni a 401(k) rendszer szabályozását. Egyes szakértők szerint ez egy bukott ötlet volt, de egy biztos, a mostani változtatásokkal már csak a jövő generációinak pénzét óvják meg, azokét akik most vesztették el az összesen 2 ezer milliárd dollárt (368 ezer milliárd forint), már nem...

PC BLOGGER & PODCASTER
Kasza Elliott-tal  |  2026. augusztus 15. 06:00
Augusztus harmadikán kijött Justin Law listája az osztalékfizető részvényekről, és mivel van egy szu...
iO Charts  |  2026. augusztus 14. 21:53
Mit tartalmaz a tőzsdéről jelentem rovat? A Computer Modelling Group 2027 Q1-es jelentése előtt a ré...
Bankmonitor  |  2026. augusztus 14. 14:30
Az MNB statisztikái alapján júniusban 42 483 személyi kölcsön-szerződést kötöttek a magyarok, ez 16,...
MEDIA1  |  2026. augusztus 14. 10:10
Kiderült, kik a médiaszakmai szervezetek jelöltjei a közmédia feletti tulajdonosi jogokat gyakorló F...
NAPTÁR
Tovább
2026. augusztus 15. szombat
Mária
33. hét
Augusztus 15.
Nagyboldogasszony
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. augusztus 15. 19:19