Egyelőre nem várható nyugdíjkorhatár-emelés Magyarországon

Pénzcentrum
2008. június 18. 09:08 1 perc

A kormány egyelőre nem tervezi a nyugdíjkorhatár felemelését, a következő öt-hat évben a legfontosabb a tényleges nyugdíjba vonulási korcentrum emelése lesz Korózs Lajos, a Szociális és Munkaügyi Minisztérium államtitkára szerint, aki egyben az Országos Idősügyi Tanács titkára is.

Mint ismert, az egységesen 62 éves öregségi nyugdíjkorhatárt nagyon kevesen várják ki, ezért van az, hogy az úgynevezett nyugdíjazási korcentrum csak 58.6 év. Az MTI beszámolója szerint az államtitkár azt mondta, hogy ez utóbbit kellene "felfelé tornászni és közelíteni a 62 évhez". Korózs elmondása szerint a korhatár-emelés most nem szorít annyira, azonban a foglalkoztatási rátában vannak "komoly elmaradásaink".

Az államtitkár szavai szerint ma Magyarországon a nyugdíjkiadásoknak csak a 80.5%-át fedezik a mindenkori járulék-befizetések, azaz közel egyötödét adóbevételekből pótolják ki. Magyarországon jelenleg 2 millió 962 ezer nyugdíjas van, de közel 3.2 millió nyugdíjat kell kifizetni, ugyanis több százezren vannak olyanok, akik több jogcímen is kapnak nyugellátást (pl. saját jogon és özvegyi jogcímen is).

Korózs hangsúlyozta, hogy a kormány(és az Idősügyi Tanács) számára elfogadhatatlan, hogy a nyugdíjemelések évről-évre csak az infláció mértékével egyezőek legyenek, mint amit a Fidesz javasol.

PC BLOGGER & PODCASTER
Holdblog  |  2026. november 6. 08:07
Egy luxustáska nem azért kerül többe, mert jobban őrzi a pénztárcát.
KonyhaKontrolling  |  2026. november 6. 07:45
Eltelt már pár hét a vagyonadó bejelentése óta, és engem őszintén meglepett, hogy milyen társadalmi...
Kasza Elliott-tal  |  2026. november 5. 14:31
Lett új cégem, és egy meglévő mellé is vettem még részvényeket is. Volt olyan cégem, ami emelte az o...
Bankmonitor  |  2026. november 4. 13:44
Újabb mérföldkőhöz érkezett a Revolut. A digitális bankot egy újabb tőkebevonási kör lezárásával 115...
NAPTÁR
Tovább
2026. november 7. szombat
Rezső
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. november 6. 20:27