Titkolózó alapkezelők - mit olvashatsz a jelentésekben?

Egy alapkezelő többféle dokumentummal segíti a befektetők döntéseit, illetve nyújt számukra pótolhatatlan információkat a befektetéseik alakulásáról. Ezek között kitüntetett szerepet kellene hogy kapjon a havi portfóliójelentés, amit azonban a hazai alapkezelési szakma egyelőre mintha kicsit félvállról venne. Pedig lehetne másképpen is.

A kötelező minimum, ami semmire nem elég

A hatályos jogszabály szerint az alapkezelő a befektetők rendszeres tájékoztatásának érdekében köteles havonta portfóliójelentést is készíteni, a szabályozás viszont kizárólag az alap vagyonának, kötelezettségeinek feltüntetését írja elő a nettó eszközérték és árfolyamadatok mellett. Ez az a szint tehát, amit az alapkezelőknek mindenképpen meg kell ugrania ahhoz, hogy elkerülje a hatósági szankciókat.

Nem kétséges ugyanakkor, hogy a törvényi minimumot éppen csak teljesítő portfóliójelentés teljességgel használhatatlan a befektetők számára. Érdemes összehasonlítani egy, a törvény betűjét szigorúan követő jelentést (egyetlen spártai kivitelű táblázat) egy nagy nemzetközi alapkezelő termékéhez kiadott havi hírlevelével. (Az összes különbséget megtaláló megfejtők között értékes tárgynyereményeket sorsolunk ki.)

Félkészek és csontvázak: ennyire rossz a helyzet?

A hazai alapkezelők jelentéseit átböngészve nagyjából három kategóriába tudtuk besorolni a társaságokat aszerint, hogy mennyire széleskörű és befektetőbarát jelentéseket állítanak össze.

Az első kategóriába került alapkezelők "csontvázakat" tesznek közzé, azaz kizárólag a törvényben szabott minimumra szorítkoznak havi hírleveleikben. Szerencsére a vizsgált alapkezelők közül csupán három ilyet találtunk, sajnos azonban ezek közül kettő a top tízben helyet foglaló piaci szereplő. Véleményünk szerint ők jelentős lemaradást halmoztak fel a befektetők hiánytalan tájékoztatásának terén.

A második kategóriába a "félkész" jelentéseket publikáló alapkezelőket soroltuk, ebbe a kategóriába került a nyilvános alapokat kezelő alapkezelők többsége. Az ő jelentéseikben már nyomokban felfedezhető a befektetők tájékoztatásának igénye, valamilyen módon bemutatják alapjaik múltbeli teljesítményeit, esetleg grafikonon szemléltetik a portfólió összetételét (néha több szempont szerint is) és egyesek már óvatosan utalnak az alapok kockázataira is, ábrával, vagy a szórásadatok feltüntetésével (a benchmark hasonló számait ugyanakkor nem mutatják be, így az adatok értelmezése nehézkes).

A harmadik, sajnos meglehetősen szűk csoportba az "ígéretes" jelentéseket összeállító alapkezelőket soroltuk volna, ha többen lettek volna. A jelentések átböngészése után azonban egyetlen alapkezelő került ide, részben a többféle kockázat-mutató feltüntetése miatt. Igaz ugyan, hogy viszonyítási alap hiányában itt is a "levegőben lógnak" a számok, de más szempontok szerint is a nyugati példákhoz legközelebb eső jelentéseket produkálja az alapkezelő (például az egyetlen olyan szolgáltató, aki az alapok 5 legnagyobb súlyú elemét a súlyokkal együtt feltünteti).

Világos tehát, hogy a hazai alapkezelők által közzétett információk mennyisége és minősége jelentősen elmarad a nemzetközi versenytársak tájékoztatásától, lássuk tehát, milyen téren lehetne még fejlődni!

Rögtön az elején, az alapvető információk között hasznos lehet tudni például, hogy mikor kezdte meg a működését az alap, és az sem lehet elhanyagolható, hogy befektetési politikája szerint milyen kategóriát képvisel. Ez utóbbi információval, bármennyire is természetesnek tűnik, az alapkezelők kisebb része kápráztat el bennünket jelentéseiben.

Persze a kategória feltüntetésének úgy lenne igazán értelme, ha az alap befektetési politikájáról is olvashatnánk egy-két célratörő mondatot (azon túl, hogy "az alap célja kedvező hozamok elérése a kockázatok kordában tartása mellett"). Sajnos ez sem jellemzi igazán a hazai alapkezelők által összeállított jelentéseket, és ugyanígy ritka az alap befektetéseinek részletes - és ami szintén fontos - szemléletes bemutatása (a 16 soros táblázatot nem tekintjük szemléletesnek).

Mint korábban utaltunk rá, a jelentések egyetlen valóban kötelező eleme a portfólió részletezése eszközkategóriánként, azaz mekkora volt a részvények, kötvények, bankbetétek, készpénz, stb. értéke a tárgynapon (ezt láthattuk az első ábrán). Ez így önmagában viszont nagyon kevés - gondoljunk például egy nemzetközi részvény vagy kötvényalapra - mennyire nem mindegy például, hogy mekkora az egyes országokból származó eszközök részaránya a portfólión belül.

Hasonlóképpen értékes információ a kötvényalapoknál a kötvényportfólió futamidő szerinti összetétele, vagy egy részvényportfólió szektorok szerinti bontása, a legnagyobb részarányt képviselő részvényekről nem is szólva. Habár ezek az információk általában megtalálhatók a külföldi alapoknál, a hazai alapkezelők csak a legritkább esetben mennek bele ennyire a részletekbe.

Érdekes, hogy találkoztunk olyan jelentéssel is, amelyik nemes egyszerűséggel nem a valóságot tükrözte: az alap valós részvénykitettsége a hatályos szabályok alapján nehézkesen bemutatható határidős termékek miatt jelentősen eltért a jelentésben szereplőtől. Mint kiderült, létezik a jelentéseknek részletesebb változata is, de a pontos részvénykitettséget ebből sem lehetett kiolvasni (az alapkezelő, miután jeleztük a hibát, a jövőbeli jelentések pontosítását ígérte).

A jelentések egyik legkritikusabb része az alapok múltbeli teljesítményének bemutatása. Habár az alapkezelőket nem kényszeríti semmi, hogy a jelentéseikben az alapok hozamairól akár egy szót is ejtsenek, a lehetőség nyitva áll bármelyikük számára. Igaz, ha a hozamok feltüntetése mellett döntenek, a jogszabályok szerint meglehetősen szigorú előírások alapján kell ezt tenniük. Ezek azonban egyáltalán nem teljesíthetetlen feltételek, amit mi sem bizonyít jobban, mint hogy az alapkezelők többsége "elrejt" valamiféle utalást az alap múltbeli teljesítményeit illetően.

Az egyik legfontosabb kifogásunkat a végére hagytuk, és itt valóban szigorú kritikát érdemel a hazai alapkezelési szakma, az alapok kockázatainak bemutatása ugyanis nagyon távol esik az ideálistól. Azok az alapkezelők, akik három- vagy ötfokú skálán ábrázolják, hogy az alacsonytól a magasig milyen kockázatot képvisel az adott alap, már szinte élenjárónak tekinthetők, és ennél szofisztikáltabb megoldással csak nagyon kevés esetben találkozhatunk.

Információink szerint a PSZÁF a közelmúltban az összes alapkezelő társaság figyelmét felhívta a jelentéseikben található esetleges szabálytalanságokra. A szoros felügyeleti kontroll a befektetők szempontjából hasznos lehet, hiszen kiszűri a félrevezető információkat a jelentésekből.

Ha viszont csak ennyi történik, a jelentések megrekedhetnek az amúgy is alig tapasztalt fejlődésben, az alapkezelőket mindez ugyanis arra késztetheti, hogy csupán a törvényi minimumot (vagy annál alig többet) nyújtsák az információra éhes befektetők számára, elkerülve a bonyolultabb jelentések jelentette lehetséges buktatókat.

A probléma gyökere tehát elsősorban a szabályozásban keresendő, és valódi megoldást talán csak a hatályos törvények kiegészítésével lehetne elérni. A fejlődés elősegítésében ugyanakkor nagy szerepe lehetne a BAMOSZ-nak is, amely egyelőre azonban nem rendelkezik a havi jelentésekre vonatkozó ajánlással, iránymutatással, amivel hatni tudna az alapkezelők jelentési szokásaira.

Nem szabad megfeledkeznünk ugyanakkor az alapkezelők felelősségéről sem, hiszen a jogszabályok csak a nyújtott információk minimumát határozzák meg, a felső határt nem, így mindannyiuk számára nyitva áll a lehetőség, hogy befektetőiknek a lehető legszélesebb körű információkat szolgáltassanak. Ha akarnak persze.