8 °C Budapest

Összedőlt a legenda: mi vezetett a bukáshoz?

Pénzcentrum
2006. augusztus 30. 16:05 2 perc

A Legg Mason Value Trust, élén az 56 éves Bill Millerrel, 15 éven keresztül teljesítette felül a benchmarkját, az S&P500 Indexet. Ez a teljesítmény minden idők egyik legsikeresebb alapjává tette a Legg Mason-t, és számos rangos elismerést hozott az alap kezelőjének. A fantasztikus sorozat azonban idén megszakadt: az alap lehangoló teljesítményt nyújtott az első félévben, és a közeli jövőben sem

számíthatunk jelentős eredményre tőle. A kudarc hátterében egyaránt állhatnak egyértelmű hibák, és "későn érő" befektetések is.

A második negyedév során a Legg Mason Value Trust 5.4 %-ot veszített értékéből, szemben az S&P 500 1.4 %-os csökkenésével. Augusztus 24-ig az alap idei teljesítménye -7.87 %, ami közel 12 százalékpontos lemaradást jelent a benchmark indexhez képest.

Az éles fordulat hátterében négy alapvető okot sejtenek a szakértők. Ezek közül kettő, a jelentős internetes és egészségügyi befektetések esetén Miller a piac rövidlátását okolja a gyenge teljesítményért, és kitart amellett, hogy pl. az eBay, vagy az Amazon üzleti modelljét nem értette meg teljesen a piac, és ezért ezek felértékelődésére lehet számítani - idézi az FT a szakembert.

Elismeri ugyanakkor, hogy a visszaesésben két valóban hibás döntés is szerepet játszott: az energiaszektor alulsúlyozása, és a lakóházépítésekbe való túlzott befektetés. Az energiaszektor robbanásszerű növekedéséről az alap vezetősége lemaradt, ugyanakkor elhamarkodottan tették le a voksukat a lakóingatlan-építéssel foglakozó vállalatok mellett.

Az alap 15 év alatt nyújtott kiemelkedő teljesítménye ellenére (illetve pontosan amiatt) elkerülhetetlen volt a visszaesés: a nagy népszerűség miatt az elmúlt öt évben 50 százalékkal nőtt az alap tőkéje, és így elérte a 19.8 milliárd dollárt. Elképzelhető tehát, hogy az alap egyszerűen a saját méretének csapdájába esett: ekkora tőketömegnek nehéz a befektetési politikában kitűzött célnak maradéktalanul megfelelő befektetési célt találni.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Az alap Google és Amazon részesedései akkora méreteket öltöttek, hogy az alap teljesítménye erős függésbe került árfolyamukkal, és így kiszolgáltatottá vált a rövid távon gondolkodó nagybefektetők (pl. hedge fundok) tevékenységének.

Nincs minden veszve ugyanakkor a Legg Mason esetében, mutatnak rá a szakértők: minden hoszzú távú, értékorientált (alulértékelt részvényeket kereső) stratégiát követő befektető karrierjében eljön az a pont, ahol átmenetileg csődöt mond az elmélet. Az idei gyenge teljesítmény ellenére a piacon a legtöbben úgy látják, Bill Miller még jelentős eredményeket érhet el a Legg Mason Value Trust élén.

PC BLOGGER & PODCASTER
ChikansPlanet  |  2026. október 30. 10:34
Januárban ezen a helyen arról írtam, hogy a mesterséges intelligencia terjedése új energiaigényt zúd...
Bankmonitor  |  2026. október 30. 10:33
A Wekerle+ egyik fontos újdonsága, hogy élettársak is igényelhetik közösen a támogatott lakáshitelt,...
Holdblog  |  2026. október 30. 10:08
Európa gets crushed és a béna emberek. De legalább közmédia és lakásprobléma megoldva. Milyen platfo...
KonyhaKontrolling  |  2026. október 26. 08:49
Nemrég szembejött egy internetes fejtegetés, amiben azt próbálta levezetni az író, hogy lehetetlen s...
NAPTÁR
Tovább
2026. november 2. hétfő
Achilles
45. hét
November 2.
Halottak napja
November 2.
D-vitamin nap
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. november 2. 08:16