2021. január 21. csütörtök Ágnes
HR Centrum

Rémálommá vált tízezernyi magyar melósnak az ingázás: ezzel kevesen kalkuláltak


Becslések szerint 100 ezer magyar dolgozik a szomszédos Asuztriában, közülük legalább 40 ezren naponta ingáznak a határmenti településekre, valamint a közeli fővárosba. Az ő életük is gyökeresen megváltozott a koronavírus-járvány óta, van, aki már az első héten elveszítette az állását, aki pedig még dolgozik, azokat lassan a mindennapos határátkelési procedúra emészti fel teljesen.

"Nekem szerencsém van, megvan a munkám, és a következő négy hónapban még biztosan meg is marad. De a környezetemben sokan, rengetegen elveszítették az állásukat." - mondta el a Pénzcentrumnak Péter, aki Sopron és Bécs között ingázik naponta, hogy egy osztrák, 50 főt foglalkoztató vasipari cégnél dolgozzon három műszakban.

A nyugat-magyarországi ingázók becslése szerint csak az első héten legalább 1500 soproni és környékbeli magyar veszítette el az állását, és azóta legalább még 6-8 ezren.

Hogy egészen pontosan mennyien élik az Ausztria irányába ingzázók többszörösen is megterhelő életét, nem tudjuk, annyi bizonyos, hogy 2011, a munkaerőpiac teljes megnyitása óta folyamatosan emelkedik számuk, mára nagyjából 100 ezren. Közülük becslések szerint 40 ezren vannak azok, akik napi szinten ingáznak lakó- és munkahelyük között. Az Ausztriába ingázók közel harmada ipari, építőipari, több mint ötöde kereskedelmi, szolgáltató munkakörben dolgozik a KSH adatai szerint, tehát sokan a veszélyeztetett gazdasági ágakban.

Akinek mint Péternek, megvan még az állása, az elviekben gond nélkül átkelhet a határon minden nap, hiszen "biztosított Ausztria és Magyarország állampolgárainak a munkavállalási célú napi ingázása minden nyitva tartó osztrák-magyar határátkelőhelyen. Az osztrák és a magyar állampolgárok munkáltatói igazolás birtokában kilométerkorlátozás nélkül utazhatnak országaik között. A dolgozók mentesülnek a 14 napra előírt hatósági karantén, valamint a külföldiekre vonatkozó beléptetési tilalom alól." Azonban minden esetben átesnek a határon egy úgynevezett egészségügyi ellenőrzésen, és aki tüneteket mutat, annál elrendelik a házi karantént.

Pétert is ellenőrzik nap mint nap, ám mint mondta, ez korántsem működik problémamentesen. Mivel nincs nyitva az összes határátkelő, ezért óhatatlanul is torlódás alakul ki a kiemelt időszakokban, sőt, még azon kívül is.

"Minimum egy óra várakozással számolunk a határon, de nem ritka a másfél órás veszteglés sem. Minden egyes alkalommal regisztrálnak minket a határellenőrzést végzők, ami rengeteg idő. Ez persze nem az ő hibájuk, hiszen sokszor a technikai feltételek egyszerűen nem adottak: van, hogy az informatikai eszköz fagy le, de gyakran panaszkodnak arra, hogy nincs megfelelő térerő ezek működtetéséhez."

De nem csak a reggeli és a délutáni sávban akadozik a haladás, volt már, hogy Péter a délutános műszak után, 1 óra vezetéssel a háta mögött még éjfél és hajnali egy között a határon vesztegelt. Gyakran tesz inkább egy 30 kilométeres kitérőt, hogy ezt elkerülje.

Ami a legnagyobb probléma szerinte, hogy nem megfelelő a tájékoztatás, a magyarok nem tudják, hová fordulhatnának hiteles, naprakész információkért ez ügyben. Jobb híján helyi ingázókat tömörítő Facebook csoportokból tájékozódnak.

 

(Címlapkép: MTI/Filep István)

TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!

A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)

Még nincs hozzászólás - Legyél te az első!
Ezt olvastad már?
×

A címlapról ajánljuk


Feliratkozom a hírlevélre!

 

HRBLOGGER
perfekt
2021. 01. 20. 07:19
Ilyen lesz a mérlegképes képzés! Felmentési lehetőségek! - III. rész

A gazdaságtudományi képzési területen – természetesen elsősorban a pénzügy és számvitel...

vezetoi-coaching
2021. 01. 19. 07:50
Mi lenne, ha megnéznénk a szociopata viselkedést az önzetlen-önző skála szempontjából?

Mindennapi notion-jaink, beszélgetéseink/reagálásaink egyértelműen besorolják az önzést a rossz...

hrdoktor
2021. 01. 18. 04:16
Fejfájástípusok

Sajog, szorít, görcsöl vagy lüktet a homlok mögött, a halántékon vagy a tarkótájon? Az emberek...

legacykft
2021. 01. 15. 16:37
A csapat érzelmi intelligenciája – a jó csapatműködés egyik sikertényezője

Meglepő, hogy a csapatnak is van érzelmi intelligenciája, ugye? Pedig bizony van. De hogy pontosan...

coachco
2021. 01. 14. 18:09
A legfontosabb dolgok, amiket eddig megtanultam

Ha meg kellene röviden fogalmazni, mi a legfontosabb, amit megtanultam eddigi karrierem során (közgazdászi...

hrbonbon
2020. 12. 24. 00:05
Adventi ajándék egypercesek - 24. nap

2020-12-21 00:05 "„Ahogy a visszajelzéseknek, úgy az érdemek elismerésének is nagy szerepe van...

ajovomunkahelye
2020. 12. 18. 13:56
Globális Covid felmérés és Legjobb Munkahelyek Program a Liferaynél

2016-ban az egyik kereskedelmi tévé híradójában látta meg először a Liferay cég vezetése...

NÉPSZERŰ
FRISS


Private Investor Day 2021

Mibe fektessünk 2021-ben? Tippek, elemzések, befektetési ötletek profiktól, Neked