A fiatal orvosok munkakörülményeinek javítása, ezen belül a felesleges adminisztrációs terhek csökkentése és a mentálhigiénés támogatás fejlesztése fogalmazódott meg célként.
Mostanáig összesen 2300 orvos rezidens helyezte ügyvédi letétbe a felmondó levelét - jelentette be Papp Magor, a Magyar Rezidens Szövetség elnöke a Világgazdaság által szervezett egészségügyi konferencián. Október elejéig több mint 800 orvos hagyta el az országot. Szócska Miklós, egészségpolitikáért felelős államtitkár szavaiból kiderült: nem számíthatnak átfogó bérrendezésre az ágazatban dolgozók, ellenben idén és jövőre összesen több mint 17 milliárd forintot pótlékok formájában megkapnak a népegészségügyi adóból befolyó pénzből.
Senkit nem kérünk arra, hogy hagyja el az országot. Ellenkezőleg, a fiatal orvosok célja olyan rendszer elérése, amelyben sikerül csökkenteni az elvándorlók számát, s a külföldön dolgozók jelentős részét is sikerül haza csábítani - hangsúlyozta a konferencián Papp Magor, a Magyar Rezidens Szövetség (MRSZ) elnöke. Jelenleg azonban semmilyen jövőkép nem rajzolódik ki, amely vonzóvá tenné Magyarországot a fiatal orvosok számára.
Tavaly összesen 1111 orvos hagyta el az országot, idén október elejéig már 808-an mentek külföldre dolgozni. Ezt a számot növelhetik azok az orvosok, akik csatlakoztak az MRSZ által kezdeményezett akcióban december 31-ei hatállyal letétbe helyezték a felmondó levelüket arra az esetre, ha a kormányzat nem teljesíti a kívánságukat, miszerint a kezdő orvosok fizetése legalább nettó 200, a szakorvosoké pedig 300 ezer forint legyen. Papp Magor leszögezte: az akcióban részt vevők a megállapodás szerint néhány hónapra felfüggesztik az ellátást. 
A konferencián Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkár nem biztatta béremeléssel az orvosokat. Mindössze annyit ígért, hogy a népegészségügyi termékdíjból befolyt összegből idén és jövőre összesen több mint 17 milliárd forintot kapnak meg az egészségügyben dolgozók pótlékok formájában. Ebben az évben várhatóan összesen 2,4 milliárd forint folyik be az adóból, jövőre pedig 30 milliárd forintot terveznek belőle. Az idei összes bevételt az egészségügyi dolgozók juttatására fordítják, a jövő évi 30 milliárdból pedig 15 milliárdot lehet erre a célra fordítani.
A tárca az év végén olyan, összesen 15 milliárd forint keretössszegű programokat is indít uniós forrásból, amelyekből a hiányszakmákban tevékenykedő szakorvosok, szakdolgozók ösztöndíjakat kaphatnak. Ehhez a programhoz az a 200 rezidens is csatlakozhat, akik kimaradtak a kezdő orvosoknak indított ösztöndíjból, annak kerete ugyanis mára betelt. Mint ismeretes, a tárca 600 rezidens számára indított ösztöndíjprogramot, amellyel a kezdő orvosok itthon maradását támogatják.
KATTINTS! Orvosdilemma: itthon maradni 100 ezerért vagy elmenni 1 millióért?
Claude Wetzel, az Európai Orvos-szakszervezetek szövetségének (FEMS) elnöke egy áprilisi konferencián leszögezte: tény, hogy Magyarországon az orvosok és a nővérek is alul vannak fizetve. Egy magyar szakorvos ugyanis 12 évnyi tanulás után kevesebbet keres, mint egy átlagpolgár. Magyarország GDP-je az elmúlt tíz évben 15 százalékkal emelkedett, az egészségügy kasszájába mégis 18 százalékkal kevesebb jutott. Enrico Reginato, a FEMS alelnöke ismertette, hogy szervezetük jelenleg is gyűjti az adatokat az európai országok orvosainak fizetéséről. A már beérkezett adatok alapján ő is megerősítette, hogy a GDP-vel összehasonlítva a magyar orvosok fizetése a legalacsonyabb Európában.
JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 106 053 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,39%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,61%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Emiatt az egészségügyi dolgozók külföldre távoznak, ezzel együtt viszont hamarosan a betegek is kénytelenek lesznek külföldön gyógyulni - mutatott rá. Ez pedig azért is probléma, mert ha a magyarok külföldre mennek gyógyulni, azzal más országok egészségügyi rendszereibe kerül a pénz - tette hozzá.
A fiatal generáció egyik legnagyobb problémája a magyarországi rendszerbnen, hogy a megélhetésük attól függ, mennyi hálapénzt csúsztatnak a zsebükbe a betegek. Papp Magor hangsúlyozta: felméréseik szerint a külföldre távozott orvosok 83 százaléka hazatérne, ha a magyar egészségügyben megszűnne a hálapénz rendszere. A megkérdezettek 62 százaléka praktizálna itthon, ha a kezdő szakorvosi bér nettó 300 ezer forintra emelkedne. Változások híján azonban csak 7 százalékuk tervezi a hazatérést.
Drámaian nyílik a bérolló Magyarországon: súlyos, mennyi pénzért robotolnak a legszegényebb dolgozók
Miközben Budapesten közel 600 ezer forint az átlagos nettó fizetés, több megyében alig haladja meg a 360 ezret, és egyes ágazatokban még a 200 ezret...
-
Megfizethető, minőségi és friss: ez az ALDI (x)
Az ALDI-ban fontos a vevők elégedettsége, ezért a pénztárcabarát ár, a frissesség és a színvonal garantált!
-
Három és fél évtized fejlődés: így lett megkerülhetetlen szereplő a SPAR (x)
Idén 35 éves a SPAR Magyarország - három és fél évtized alatt a vállalat az ország egyik legnagyobb élelmiszer-kereskedelmi szereplőjévé vált.
-
Itt akadnak el a kisvállalkozások – mi segíthet a továbblépésben? (x)
Sok vállalkozás nem az indulásnál, hanem a növekedés során akad el. A Visa She’s Next program mentorai mondják el, mi áll a háttérben és mi hozhat fordulatot.
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








