Üzlethelyiségekben, szellőzetlen pincékben alakítanak ki tömegszállásokat Budapest VII. kerületében.
Az idei szezonban Budapesten havonta 126 órát, a vidéki egyetemi városokban 70-110 órát kell ledolgoznia egy átlagos diáknak egy albérlet összegének előteremtéséhez, miközben a szobabérlet átlagosan 51, illetve 30-40 óra diákmunka bérével fizethető ki a helyszíntől függően.
A Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) adatai szerint a 340 ezer felsőoktatásban részt vevő diák közül mindössze 15 százaléknyian jutnak kollégiumi helyhez, vagyis a túlnyomó többség számára az ingatlanbérlés jelenthet megoldást. A Trenkwalder kiszámolta, hogy az egyes egyetemi városokban a diákoknak havonta hány órát kell dolgozniuk a bérleti díjak előteremtése érdekében.
A számítás az egyes városok esetében az ingatlan.com néhány napja közzétett aktuális albérleti, illetve szobabérleti átlagárait vette alapul, az adott településekre jellemző diákórabérek pedig az ELTE-Trenkwalder Iskolaszövetkezet adatbázisából származnak.
Az eredmények azt mutatják, hogy hiába Budapesten a legmagasabb, 2150 forint a diákok átlagórabére, a fővárosban átlagosan 126 órát kell dolgozni egy albérlet díjának kigazdálkodása érdekében. Debrecenben és Székesfehérváron szintén 100 óra felett kell teljesíteni az albérlet kifizetése érdekében, a többi nagyvárosban a munkaigény 90 és 100 óra között alakul. A kivétel Miskolc, ahol az 1900 forintos órabért alapul véve egy albérlet már 66 óra munkával is kigazdálkodható.
Tekintve, hogy egy nappali tagozatos diák (különösen az első években) reálisan heti 20, vagyis havonta átlagosan 85 óra munkát tud csak vállalni a tanulmányai mellett, az önálló albérlet szülői vagy egyéb támogatás nélkül ma sehogyan sem érhető el. Ez akkor is így van, ha a 25 év alatti munkavállalók jövedelme SZJA-mentes, vagyis egy diákszövetkezetben dolgozó tanuló teljes egészében megkaphatja a bruttó órabérét
– magyarázza Nógrádi József, a Trenkwalder stratégiai kapcsolatokért felelős igazgatója.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A többség számára teljes ingatlan bérlése helyett egy szoba kivétele lehet a megoldás. Míg Budapesten a havi szobabérlet is átlagosan havi 51 óra ledolgozását követeli meg egy diáktól, a többi nagyvárosban ez a szám jellemzően 30-40 óra között mozog, Miskolc itt is kivétel 26 órás értékével. Mindez azt jelenti, hogy még egy szobabérlés is jelentős energia- és időbefektetést követel meg egy átlagos diáktól.
Ennek persze az is feltétele, hogy az adott városban rendelkezésre áll-e megfelelő mennyiségű munkalehetőség a diákok számára. Budapesten ez már régóta nem okoz problémát, és kedvező tendenciát látunk abban is, hogy egyre több a vidéki városokban is azon cégek száma, amelyek kedvező lehetőséget látnak a viszonylag olcsó, rugalmas, gyorsan betanítható munkaerő alkalmazásában
- mondta még Nógrádi József.
Minimálbér 2027: nemsokára érkeznek a konkrét számok, ennyivel nőhetnek a legkisebb fizetések jövőre
Október második felében kezdődnek az egyeztetések a jövő évi minimálbér-emelés pontos mértékéről.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







