9 °C Budapest
Egy nő az üvegre tett kézzel integet. A társadalmi távolságtartás vagy fizikai távolságtartás nem gyógyszeres fertőzésvédelmi intézkedések összessége, amelyek célja a fertőző betegség terjedésének megállítása vagy lassítása. S

Sorra lépnek le ezek a magyar szakemberek: ki fog törődni a gyerekekkel?

2025. május 5. 09:11

Voltak olyanok, akiket alkalmatlannak minősítettek, de a kicsi fizetés is igen jelentős visszatartó erő a szektorban.

A dolgozók csaknem harmada távozott tavaly a gyermekvédelmi rendszerból, és bőségesen nem elég az új jelentkezők száma feltölteni a létszámot - ez egy konferencián hangzott el mg márciusban, és az összefoglaló fontosabb megállapításait most közli a Népszava.

Kiderült az is, hogy már több mint tízezer vizsgálatot folytattak már le a dolgozók "kifogástalan életvitelével" kapcsolatosan, és száznál is kevesebb esetben állapítottak meg alkalmatlanságot - legalábbis tavalyig, mert ez a szám azóta nagyobb lett. Az is elhangzott, hogy sok esetben tesznek feljelentést a gyermekvédelmisek ellen, és ezek az ügyek túlterhelik a rendőrséget.

Az, hogy folyamatosan hagyják el a területet a szakemberek és más dolgozók, a sokszor zavaróan részletes feddhetetlenségi vizsgálat mellett a bérekkel is magyarázható: azt ugyanis még az államtitkár is elismerte, hogy a szférában a fizetés alig éri el az országos átlag háromnegyedét. Mint fogalmazott, így nem lehet azon csodálkozni, hogy "érdeklődők is alig vannak" a szektor iránt.

 

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
A kommentkezelési szabályzatot itt találod.
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
legacykft  |  2026.03.17 15:49
Dolgozol egy csapattal, amely hónapok óta gondolkodik egy nehéz helyzeten. Elemzik. Modellezik. Megb...
hrdoktor  |  2026.03.06 11:21
A dohányzás egészségkárosító hatásai közül a legtöbben a tüdőbetegségeket vagy a szív- és érrendszer...
laskainelli  |  2026.01.18 19:19
Van az a reggel, amikor arra ébredsz, hogy már megint vele álmodtál. Pedig már napok, hetek teltek e...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
vezetoi-coaching  |  2025.11.06 13:37
Guys, plagizáltam… már ez is baj, de pláne, hogy nem is tudom, hogy történt… Oltári gáz. Ezt a damag...
NAPTÁR
Tovább
2026. március 20. péntek
Klaudia
12. hét
Március 20.
A verebek világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. március 20. 15:09