Nem csak a munkavállalókra költött havi összeg, hanem a munkások hozzáadott értéke is a sokszorosa a megyék háromnegyedéének.

A Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete (MKKSZ) még február 5-én tette közzé sztrájk-felhívását a közöségi médiában. Akkor azt közölték, az ország több különböző pontján, egy időben tartanának munkabeszünetetést a köztisztviselői sztrák keretében 2025-ben. A felhívás szerint ez az első eset, hogy az MKKSZ tagjai és tagsággal nem rendelkező kormánytisztviselők együtt szervezünk sztrájkot. Március 4-én kitűzték a sztrájk dátumát is.
"SZTRÁJK! SZTRÁJK! SZTRÁJK! A Kormány hülyének nézi a kormánytisztviselőket! Nem maradt más, mint a sztrájk! Követeljük, hogy duplázzák meg a területi közigazgatási kormánytisztviselők bérét!" - áll az MKKSZ felhívásában, melyből kiderül, hogy a sztrákjhoz nem szakszervezeti tagok is csatlakozhatnak. "Itt már nem csak arról szól a történet, hogy kineveti és hülyének nézi szó szerint bárki a kormánytisztviselőket a megalázóan alacsony bérezésük miatt, hanem önök megélhetési válságba sodortak rengeteg kollégát" - üzentek a kabinetnek.
Mint azt Boros Péterné, az MKKSZ elnöke a 24.hu-nak elmondta, a sztrájkfelhívással arra reagáltak, hogy sok igénybejelentés érkezett arra vonatkozóan, hogy a szervezzenek meg egy sztrájkot. A szakszervezet elindította a dolgozói szándékok feltérképezését, valamint zajlik a szakértői anyagok előkészítése és a törvényes sztrájk feltételeinek a megteremtése. Boros Péterné elmondása szerint növekvő igény mutatkozik egy munkabeszüntetés iránt, a kormánytisztviselők körében a feszültségek most nagyobbak mint az elmúlt években bármikor.
Ezért lesz közszolgálati sztrájk 2025-ben
A MKKSZ elnöke szerint a kormányhivatali dolgozók túlnyomó többségének havi fizetésénél továbbra is a garantált bérminimum szintje - jelenleg nettó 242 ezer forint- az irányadó. Miközben a minisztériumok felsővezetőinek évről évre jelentősen növelik az illetményét, addig a kormánytisztviselőknél 2022 óta nem volt általános bérfejlesztés, csak a hivatali vezetők illetménye növekedett. A kabinet tavaly azt is elmulasztotta, hogy a 2025-ös bérekről tárgyaljon a szakszervezetekkel – tette hozzá Boros Péterné.
Az alacsony fizetések miatt pedig a kormányhivatalokban óriási a létszámhiány, ez pedig a közszolgáltatások minőségének a rovására megy a szakszervezet szerint. Ha nincs elég ügyintéző, azt az ügyfelek szenvedik meg, mert a kormányablakoknál hosszú sorállás lesz, hasonlóan, mint az egészségügyben – mondta az MKKSZ elnöke.
Mikor és hol lesz a sztrájk köztisztviselők részvételével?
Az MKKSZ márciust megelőzően annyit árult el a lapnak, hogy ha a megvalósul a sztrájk, akkor az egy időben lesz megtartva az ország különböző pontjain. Az érdekképviselet célja, hogy egy sztrájkmegállapodás értelmében a kormánnyal tárgyalásokat kezdeményezzen. A sztrájkot egyelőre csak a kormánytisztviselők körében kezdeményezik, de a szakszervezet nyitott az önkormányzati köztisztviselők irányába is, amennyiben a sztrájk szándékával megkeresik őket.
A Szakszervezetek Akciószövetséghez időközben csatlakozott a Vegyipari Dolgozók Szakszervezete is. Így az Akciószövetség 22 000 taggal bővült. A Szakszervezetek Akciószövetség szolidáris és támogatja a MABIE, vagyis a magyar bírák február 22-i demonstrációját és támogatja a Magyar Orvosok Szakszervezete március 8-i tüntetését is és szolidáris a területi kormánytisztviselők helyzetének rendezésével, sztrájkfelhívásával - közölték.
A MOSZ, vagyis a Magyar Orvosok Szakszervezete ugyancsak szolidáris a szociális dolgozókkal, akiknek humanizmusa, munkája valamennyiünk életét szebbé, kényelmesebbé és könnyebbé teszi, gondoskodva a legkisebb gyermekek ellátásától a segítségre és gondozásra szoruló idősekig - közölték.
Friss! Az MKKSZ a márciusi ülésén, ahogy ígérték, meghozta a döntést a sztrájk időpontjáról. A sztrájk napját április 23-ra tették. "Elég volt a kormányzati mellébeszélésből, hogy átlagban nettó 500 ezer forintot kapnak a köz szolgálatában dolgozók. Ez egy hazugság! A miniszterek, államtitkárok igen, a többszörösét is, de aki ügyintézőként, kormánytisztviselőként dolgozik például egy kormányablakban-, földhivatalban, vagy minisztériumi országos főhatóságnál-, illetve köztisztviselőként a helyi önkormányzati hivatalban, annak felkopik az álla" - írták az időpontot nyilvánosságra hozó közleményben. Azt még nem tudni, hol fognak pontosan sztrájkolni a köztisztviselők.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 19 616 989 forintot 20 éves futamidőre már 6,26 százalékos THM-el, havi 141 676 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,78% a THM, míg a MagNet Banknál 6,88%; az Erste Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7,00%, a K&H Banknál pedig 7,28%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Közszolgálati dolgozók sztrájk fehívása - Április 23.
A Magyar Közalkalmazottak, Köztisztviselők és Közszolgálati dolgozók Szakszervezetének (MKKSZ) elnöksége döntött: Sztrájkot hirdet! - írják a honlapon.
"Elég volt a kormányzati mellébeszélésből, hogy átlagban nettó 500 ezer forintot kapnak a köz szolgálatában dolgozók. Ez egy hazugság! A miniszterek, államtitkárok igen, a többszörösét is, de aki ügyintézőként, kormánytisztviselőként dolgozik például egy kormányablakban-, földhivatalban, vagy. minisztériumi országos főhatóságnál-, illetve köztisztviselőként a helyi önkormányzati hivatalban, annak felkopik az álla.
Orbán Viktor 2025. március 1-től 7,1 millió forintot fog keresni. Az Ő illetménye automatikusan nő, ahogy a parlamenti képviselőké is! Akkor a kormány akaratából a munkavállaló kormánytisztviselők bére miért nem emelkedik automatikusan? Miért nem nő automatikusan az önkormányzati köztisztviselők keresete?
Követeljük, hogy az állam-, helyi önkormányzatok alkalmazásában dolgozók bére is olyan automatikusan emelkedjen és kövesse az inflációt, mint Orbán Viktoré! Ha a miniszterek fizetéséről Orbán Viktor dönt, akkor miért nem dönt a kormányát kiszolgáló közalkalmazottak, köztisztviselők és közszolgálati dolgozók béremeléséről is.
A sajátjáról tud dönteni, a kormányát kiszolgáló kisemberekéről miért nem? Ha az Ő fizetésére van pénz a költségvetésben, akkor miért hivatkozik a gazdaság állapotára, háborús vészhelyzetre állandóan, mikor a köz szolgálatában élők megélhetéséről van szó? 7,1 millió forintból havonta bárki meg tud élni ma Magyarországon, de 250-300 ezer forintból lehetetlen.
Ezért az MKKSZ rendhagyó sztrájkban segíti a köz szolgálatában dolgozókat. Minden jogi, szervezési, szakmai támogatást megad Nekik! Az MKKSZ elkészítette és a sztrájkolók rendelkezésére bocsájtja a szükséges dokumentumokat, a sztrájk szervezésének know how-ját." - áll a felhívásban. A segédanyagokat a kormánytisztviselői sztrájk, illetve az önkormányzati sztrájk szervezéséhez a honlapon tették közzé.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Még idén elérheti a százmilliárdos álomhatárt ez a magyar étrend-kiegészítő gyártó
Lévai Bálintot, a BioTechUSA vezérigazgatóját és társtulajdonosát kérdeztük.
-
Kiváló minőség a tányérodon – KMÉ-védjegyes termékek a Mecsek Baromfi Kft.-től (x)
A Mecsek Baromfi Kft. friss csirkehúsai elnyerték a KMÉ-védjegyet, amely biztosítja a vásárlók számára a valóban kiemelkedő minőséget.
-
A magyar befektetők fele nagy lehetőséget szalaszt el (x)
Egyre nagyobb az érdeklődés a TBSZ iránt, a befektetők többsége viszont még mindig nem használja ki ennek az adóhatékony befektetési módnak az előnyeit.
-
Hoppá! Tudtad melyik bank lett a legjobb lakossági állampapír forgalmazó? (x)
Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) idén is a Gránit Banknak ítélte „Az év Lakossági állampapír forgalmazója” díj ezüst fokozatát.
Green Transition & ESG 2025
AI in Business 2025
Biztosítás 2025


