A 2026. márciusi béradatok alapján kiderült, hogy az illetmények jelenleg elmaradnak a korábbi célértéktől.
Mégis összeül a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fóruma, többek között azért, hogy tárgyaljanak a minimálbérek évközi emeléséről - tudta meg a Pénzcentrum. Arról nincsenek információk, hogy a munkavállalói érdekképviseletek milyen kéréseket fogalmaznak meg, és a munkáltatók álláspontja sem ismert még. Korábban Varga Mihály azt mondta, a kormánynak nincs előirányzata évközi miniálbér-emelésre, de ha a munkáltatók és a dolgozók megállapodnak, akkor nem állnak az útjába.
Összehívták a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumát (VKF), az egyeztetésen várhatóan a minimálbér esetleges évközi emelése is téma lesz - tudta meg a Pénzcentrum az ügyben érintett forrásoktól. Arról egyelőre nincsenek információk, hogy a dolgozói érdekképviseletek és a munkáltatói szervezetek milyen kérésekkel, ajánlatokkal ülnek le az asztalhoz.
Az évközi béremelés kérdése a magas infláció és a csökkenő reálbérek miatt már májusban is felmerült, akkor Varga Mihály pénzügyminiszter arról beszélt, hogy a kormánynak jelenleg nincs előirányzata a minimálbér emeléséről, azonban ha a munkáltatói és a munkavállalói oldalak megegyeznek erről, a kormány támogatja mind a minimálbér, mind a bérminimum emelését.
Korábban Zlati Róbert, a Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke pedig kifejtette, a bérmegállapodás szerint nemcsak az inflációs adatokat kell figyelni, hanem azt is, hogyan alakul a bruttó hazai termék. Ő automatizmusra számít, azaz arra, hogy sor kerül a minimálbér és a szakmunkás bérminimum megemelésére. Amennyiben ez mégsem lesz magától értetődő, akkor a felek leülnek tárgyalni - mondta bő három hete.
Viszont várhatóan nem lesz egyszerű dűlőre jutni a dolgozói érdekvédőknek a munkáltatókkal. Palkovics Imre, a Munkástanácsok Országos Szövetségének elnöke június elején ugyanis kijelentette:
JÓL JÖNNE 3 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 63 632 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,39%), de nem sokkal marad el ettől a K&H Bank (THM 10,82%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Nagyon kicsi az esélye annak, hogy még idén újra emelkedjen a minimálbérek összege, ilyen kitétel nincs a bérmegállapodásban a munkáltatóknak sem állna érdekében a lépés.
Címlapkép: Czeglédi Zsolt, MTI/MTVA
Leépítés jön egy német autóipari cég magyarországi vállalatánál: rengeteg dolgozó kerülhet az utcára
200 fejlesztési pozíció megszüntetését tervezi magyarországi működésében a thyssenkrupp Automotive Technology
-
Rengeteg magyarnak könnyítheti meg az életét ez az új app: sokan nem is tudják, mennyit nyerhetnek vele
Egyetlen applikációban kezelhetők a különböző bankszámlák.
-
Forex kereskedés kezdőknek: hogyan működik a devizapiac? (x)
A devizapiac a globális pénzügyi rendszer egyik legnagyobb és leggyorsabban mozgó terepe. Megértése alapos felkészülést, kockázattudatosságot és fegyelmezett döntéshozatalt igényel.







