Dél-Korea, Szingapúr és Németország vezeti az ipari robotok elterjedtségét mérő nemzetközi rangsort, Magyarország viszont a lista alsó harmadában végzett.
Az utóbbi években az unión kívüli környező országokból, Ukrajnából, Szerbiából is jöhettek munkások hozzánk a meghatározott hiányszakmákba, egy éve pedig már Ázsiából érkező vendégmunkásokat is be lehet vonni a foglalkoztatásba. A munkaerőhiány miatt pedig erre van is igény – írja a 24.hu.
Az elmúlt néhány évben egyre több vendégmunkásra lett szükség itthon, mert sok területen és térségben lényegében már nem volt bevethető magyar munkaerő. Ukrajnából és Szerbiából már korábban is érkeztek vendégmunkások, tavaly óta viszont már lehetséges Ázsiából is munkaerőt hozni. Magyarország viszont több szempontból is hátrányban van a vendégmunkások bevonzásánál, a régióban a nyelv, a Nyugattal összevetve pedig az alacsonyabb bérek miatt. A WHC Csoport ügyvezetője, Göltl Viktor szerint a harmadik országbeliek foglalkoztatása nélkül a magyar munkahelyek is veszélybe kerülnének.
Másrészt vannak olyan munkakörök, melyekben a nem európai vendégmunkások hosszú távon jobban helytállnak. Ilyenek például a monoton munkakörök.Tavaly egyébként már több mint 23 ezren dolgoztak harmadik országbeliek nálunk munkavállalási engedéllyel. A nálunk dolgozó külföldiek másik nagy csoportja a bejelentett, de nem munkaengedély-köteles, főleg uniós országból érkező munkavállalóké, ők majdnem 15 ezren voltak. A külföldi munkaerőre többek között azért van szükség itthon, mert vannak olyan munkaerőpiaci területek, ahol már elfogytak a munkavállalók, másrészt itthon nagyon lecsökkent a munka miatti költözésre való hajlandóság, végül pedig a munkaképes korúak aránya évről évre jelentősen csökken a nyugdíjba vonulók magas száma maitt.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







