Milliókat kereshetnek Berlinben magyar programozók: ez az abszolút csúcs

2020. február 6. 21:29

Egy IT iskola legfrissebb alumni elemzéséből kiderül, hogy a junior programozók legnagyobb felvevő piaca jelenleg Franciaország, de egy kezdő Berlinben keresheti a legtöbbet.

A Wild Code School 2014-es nyitása óta valamivel több, mint 2000 diák végzett az öthónapos képzésen, akik közül 90 százalék talált 2-3 hónapon belül állást. Erre a mintára alapozva, valamint a hazai hallgatói összetételt és bootcamp piacot vizsgálva az iskola most a legfrissebb adatokat osztja meg.

A magyarországi hallgatók alapvetően a munkaerőpiacon már tapasztalatot szerzett, általában a 21-45 év közötti korosztályból kerülnek ki, s többségük semmilyen szoftverfejlesztői előképzettséggel nem rendelkezik. A kezdő programozók jó fizetésről álmodnak, a karrierváltás sokszor történik a jobb anyagi lehetőség reményében. Az adatok szerint a legtöbbet, évi 43 000 eurót Berlinben, majd cca évi 40 000-et Londonban és Párizsban kereshetik. Ezután következik Brüsszel és Dublin évi 35 ezer euróval, majd a középmezőny, Milánó, Madrid, Barcelona és Bukarest 25-25 illetve 20 ezer euróval. Budapest egyelőre a lista végén áll évi 19 000 eurós kezdő fizetésekkel, s csak Lisszabont előzi meg, ahol egy junior programozó évi 17 ezer eurót kereshet. A kezdő programozók legnagyobb felvevő piaca a Wild Code School esetében Franciaország és Németország. A frissen végzettek általában nagyobb céget keresnek, olyat, ahol tovább tudják fejleszteni és erősíteni a megszerzett tudást, de a kevésbé kezdők sokszor szabadúszóként folytatják.

"Az üzleti élet egyre jobban támaszkodik a technológiai megoldásokra, a vállalatok digitális transzformációja jelen időben zajlik." - mondja Szittya Márton az iskola üzletfejlesztésért felelős menedzsere. "A jövőben az ipar különböző területein, sőt, a politikában is még nagyobb szerep jut majd a szoftvereknek, a közeljövőben tehát biztosan nem lesz túlkínálat programozókból." - mondja. "Emellett napjainkban folyamatosan készen kell állnunk arra, hogy átképezzük magunkat. Így az a legfontosabb, hogy a diákjainkat elsősorban tanulni tanítsuk meg." - teszi hozzá.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
legacykft  |  2026.08.14 14:05
Amikor egy hete a Spiráldinamikáról írtam, azzal fejeztem be a cikket, hogy számomra ez a modell nem...
laskainelli  |  2026.07.31 11:05
Az elengedés nem ott kezdődik, hogy elengeded. Hanem ott, hogy végre valami fontosabb lesz a számodr...
hrdoktor  |  2026.07.29 13:52
Sok tévhit kapcsolódik a vérnyomásproblémákhoz, sokan nem is veszik komolyan, amivel nagy veszélynek...
coachco  |  2026.05.05 20:26
Izgalmas téma az 1989-es rendszerváltás. Azért is, mert sokan a mostanit is annak reméljük. [...] B...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. augusztus 14. péntek
Marcell
33. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?