Elképesztő összeg: ennyit teniszezett össze Babos Tímea karrierje alatt

Pénzcentrum2017. október 11. 16:30

Néhány napja ért véget Pekingben a kínai nyílt teniszbajnokság, melyen párosban egészen a döntőig menetelt a soproni születésű Babos Tímea. A tenisz világranglistán 45. helyen jegyzett versenyző ezzel átlépte az egymilliárd forintos álomhatárt, ennyit ütött ugyanis már össze karrierje alatt.

1 óra 6 perc alatt, 6:1, 6:4-re kapott ki Babos Tímea és társa, a cseh Andrea Hlaváčková a pekingi nyílt teniszbajnokság páros döntőjében, ám a magyar teniszezőnek volt oka ünnepelni. A páros döntőért személyenként ugyanis 107 932 dollár (28,3 millió forint) nyeremény járt, mellyel az eddigi karrierje alatt összeteniszezett nyereménye, a WTA (Női Tenisz Szövetség) honlapja szerint

3 838 427 dollárra, azaz mai árfolyamon 1,007 milliárd forintra nőtt. Jó éve van a teniszezőnek, hisz ebből a pénzből közel 222 millió forintot idén hozott össze.

A tenisz pénzdíjakat nem lehet egyébként fizetésnek tekinteni, hisz ezekből (illetve a sportolók egyéb bevételeiből) kell fedezni a meglehetősen borsos edzés-, utazási és versenyköltségeket is. Nemrég foglalkozunk azzal, hogy a Bors összeállította a legjobban fizetett magyar focisták listáját.

Eszerint vannak olyan labdarúgóink, akik egy év alatt megkeresik a Babos által eddig megnyert összeget, ráadásul nekik ezt csak a megélhetésükre kell elkölteni. Íme a lista:

Loading...
Címkék:
karrier, nyeremény, sport, verseny, tenisz, peking,