Öregkorunkra szebb lesz az élet

2010. március 26. 16:02 1 perc

Teljesen alaptalanok a morgós öregekről szóló pletykák, legalábbis azok, amelyek szerint minden idős embernek fáj az élet. A legújabb felmérések szerint ugyanis az idősek sokkal inkább hajlamosabbak a pozitív dolgokra visszaemlékezni.

Hiába állítják morgós elviselhetetlen karaktereknek az öregeket és hiába tud mindenki legalább egy olyan nyugdíjast mondani az ismeretségi körében akinek semmi sem jó, a felmérések szerint az idősek többsége igenis derűsnek látja az életet és a jó dolgokra emlékszik csak vissza.


Az amerikai Duke Egyetem kutatói 18-31, illetve 61-80 éveseket kértek meg arra, hogy fotókat nézegessenek, miközben az agyhullámaikat vizsgálják. A képek egy része felkavaró volt - háborús képek, balesetek -, másik felük viszont igencsak pozitív és lelkesítő. Ezután megkérték őket, hogy emlékezzenek vissza annyi képre, amennyire csak tudnak.

Az agyképekből kiderült, hogy a fiatalok és az öregek másképp dolgozzák fel a vidám képeket: az öregeknél az érzelmeket közvetítő területek sokkal közelebb állnak az emlékeket elraktározó területekhez, mint a fiataloknál. Ennek köszönhetően amikor az öregeket jó élmény éri, az könnyebben válik emlékké, mint a fiatalabbak esetében. Az eredmények alátámasztják annak a korábbi kutatásnak a következtetéseit, melyek szerint az idősek agya könnyebben kiszűri a rossz emlékeket.

HR BLOGGER
hrdoktor  |  2026.11.03 13:57
Sok nő retteg a változókor beköszöntétől, pedig, ha tudjuk, mi és miért történik ekkor a női szervez...
laskainelli  |  2026.10.26 12:08
Legtöbben azt gondolják, hogy a pillangó a gyomorban, a vibrálás a levegőben, ha pittyen a telefon,...
coachco  |  2026.10.07 22:03
Csapvizet isztok? Miért? Miért nem? [...] Bővebben!
legacykft  |  2026.09.08 18:54
Két évvel ezelőtt kezdtem el a szociodráma csoportvezető-asszisztensi képzést. Szerettem volna valam...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. november 4. szerda
Károly
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?