9 °C Budapest

Lázadás! APEH-dolgozók harca a jutalomért

Pénzcentrum
2009. december 1. 09:17 1 perc

Elképzelhető, hogy az APEH és a VP dolgozói még az idén kapnak némi pluszjuttatást. A hatóságoknál bíznak a pénzügyminiszter korábbi ígéretében, mely szerint legkésőbb jövő januárban biztosan kapnak valamekkora összeget.

Az adóhatóság és a pénzügyőrség szakszervezetei azt szeretnék, ha még idén, karácsony előtt kapnának valamennyi összeget. Michalkó Péter szakszervezeti vezető elmondta: hamarosan ismét tárgyalnak a decemberi pluszpénzről Oszkó Péter pénzügyminiszterrel. A miniszter korábban azt mondta, november végén a tárca megvizsgálja, hogyan is áll a költségvetés, és ha a számok lehetővé teszik, mind az APEH-osok, mind a vámosok kapnak pluszjuttatást karácsony előtt.

A Magyar Nemzet információ szerint a pluszpénz elmaradása esetén érdekes helyzet állhat elő: nem elképzelhetetlen, hogy az adóhivatalban kevesebbet fognak dolgozni. A hivatalnokok azonban nem a törvények megsértésével reagálnának, hanem épp ellenkezőleg, mereven követnék a jogszabályokat. Szigorúan betartanák a munkajogi előírásokat, például a munkaidőt és a túlóra kifizettetését. A lap úgy tudja, jelenleg 10-12 órát dolgoznak naponta az APEH-osok, annak ellenére, hogy a hivatalnál a túlórát nem díjazzák.

A szakszervezetek demonstrációra is készülnek a decemberi és a januári pluszpénz elmaradása esetén.

HR BLOGGER
hrdoktor  |  2026.11.03 13:57
Sok nő retteg a változókor beköszöntétől, pedig, ha tudjuk, mi és miért történik ekkor a női szervez...
laskainelli  |  2026.10.26 12:08
Legtöbben azt gondolják, hogy a pillangó a gyomorban, a vibrálás a levegőben, ha pittyen a telefon,...
coachco  |  2026.10.07 22:03
Csapvizet isztok? Miért? Miért nem? [...] Bővebben!
legacykft  |  2026.09.08 18:54
Két évvel ezelőtt kezdtem el a szociodráma csoportvezető-asszisztensi képzést. Szerettem volna valam...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. november 3. kedd
Győző
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?