10 °C Budapest

VPOP vette át az APEH szerepét - Drámaian emelkednek a bírságok

Pénzcentrum
2008. április 10. 08:15 2 perc

Megváltozott az idén a környezetvédelmi termékdíjak szabályozása. Az APEH feladatait a vám- és pénzügyőrség vette át. Szigorodott a szankciórendszer: a termékdíjbírság mértéke a fizetés elmulasztása esetén a hiány száz százaléka, míg jogosulatlan visszaigénylés esetén a jogtalanul visszakért összeg háromszorosa - írja a Magyar Hírlap.

Január elsejével nem pusztán az ellenőrzést végző hatóság változott meg, számos jogszabályi rendelkezés is módosult. Az év elejétől érvényes szabályok értelmében megszűnik az éves bevallás, s a kötelezetteknek a termékdíj nettó összegét havonta kell megállapítaniuk. Az erről szóló bevallást a havi bevallásra kötelezetteknek havonta, a negyedéves vagy éves bevallás készítőinek pedig negyedévente kell benyújtaniuk az adóhatósághoz.

Új előírás a kötelező regisztráció a vámhatóságnál. E szerint a termékdíjfizetésre kötelezettek tevékenységüket az első fizetési kötelezettség keletkezésétől számított tizenöt napon belül be kell jelenteniük a vámhatóságnál, függetlenül attól, hogy korábban a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium regisztrálta-e a céget, vagy az APEH-hoz adóbevallást benyújtott-e.

A regisztrációs kötelezettség független a termékdíj megfizetése alóli mentességtől, vagyis azoknak is regisztráltatniuk kell magukat, akik egyébként mentességet élveznek. A vámhatóság szerint a regisztrációk száma jelentősen elmarad az előzetesen várttól, ami azért figyelmezető jel a vállalkozásoknak, mert a regisztráció elmulasztása miatt a hatóság egymillió forintig terjedő mulasztási bírságot szabhat ki.

A VPOP azt is előre bejelentette, hogy a korábbi ellenőrzési gyakorlattól eltérően nemcsak adminisztratív módon akarja ellenőrizni a termékdíjtörvényben előírtak teljesítését, hanem az egész hulladékbegyűjtési és -hasznosítási folyamatot fogja áttekinteni.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Szigorúbb lett a szankciórendszer is. Az eredeti elképzelés szerint a vámhatóság a jövedéki szabályozáshoz hasonló, nagyon szigorú bírság elveit alkalmazta volna, vagyis a bírság a hiány tízszeresét is elérhette volna. Az Országgyűlés végül megelégedett egy ennél enyhébb szankciórendszerrel, ez azonban még így is lehetőséget ad a vámhatóságnak az adózás rendjéről szóló törvényben meghatározottnál nagyobb összegű bírság kiszabására, például a termékdíjbírság mértéke a fizetés elmulasztásakor a hiány száz százaléka, míg jogosulatlan visszaigénylésnél a jogtalanul visszakért összeg háromszorosa.

A januári változások azonban nem érintenek néhány problémás területet. Az egyik a bércsomagolás: még mindig kétséges, hogy ez esetben ki valójában a termékdíj fizetésére kötelezett fél.

HR BLOGGER
hrdoktor  |  2026.11.03 13:57
Sok nő retteg a változókor beköszöntétől, pedig, ha tudjuk, mi és miért történik ekkor a női szervez...
laskainelli  |  2026.10.26 12:08
Legtöbben azt gondolják, hogy a pillangó a gyomorban, a vibrálás a levegőben, ha pittyen a telefon,...
coachco  |  2026.10.07 22:03
Csapvizet isztok? Miért? Miért nem? [...] Bővebben!
legacykft  |  2026.09.08 18:54
Két évvel ezelőtt kezdtem el a szociodráma csoportvezető-asszisztensi képzést. Szerettem volna valam...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. november 4. szerda
Károly
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?