Pannonplast: jelentős változtatásokkal jóváhagyták az opciós programot

Pénzcentrum
2004. április 29. 14:40 1 perc

A Pannonplast közgyűlésének egyik utolsó napirendi pontja az opciós program volt. Az opciós program az EBITDA célok beteljesülése esetén 10%-kal hígithatja az alaptőkét. A felszólaló részvényesek alapjaiban véve egyetértettek az opciós programmal, azonban voltak módosító indítványok. Zoltán Csaba az eredeti határozati javaslatot terjesztette be (el nem fogadás esetén részekre bontást helyezve kilátásba) Az igazgatóság javaslata nem kapta meg a kellő többséget. Bokorovics Balázs (Lazarus) az opciós árat úgy módosítaná, hogy minden évben a közgyűlést megelőző 180 nap átlagára a következő év opciós programjának bázisára. (Legközelebb 2005. áprilisától nyílik meg opció, ennek a bázisára a 2004-es közgyűlést megelőző 180 nap súlyozott átlagára). A közgyűlés a javaslatot elfogadta. Az előterjesztésben még módosításra került a jogosultak száma. Ez a pont kissé elhúzódik, a vita parttalan és értelmetlen. Azon folyik a vita, hogy a középvezetők kapjanak-e opciós juttatást. Az igazgatóság max. 10 középvezetőt még részessíthet opciós juttatásban. Az igazgatósági tagok évente 40,000 részvényt kaphatnak, a felsővezetők 60,000, a középvezetők 40,000 darabhoz juthatnak. A közgyűlés végül is jóváhagyták a opciós programot. 1 óra volt ez a napirendi pont. A közgyűlés a saját részvény vásárlási programot jóváhagyta.




HR BLOGGER
hrdoktor  |  2026.11.03 13:57
Sok nő retteg a változókor beköszöntétől, pedig, ha tudjuk, mi és miért történik ekkor a női szervez...
laskainelli  |  2026.10.26 12:08
Legtöbben azt gondolják, hogy a pillangó a gyomorban, a vibrálás a levegőben, ha pittyen a telefon,...
coachco  |  2026.10.07 22:03
Csapvizet isztok? Miért? Miért nem? [...] Bővebben!
legacykft  |  2026.09.08 18:54
Két évvel ezelőtt kezdtem el a szociodráma csoportvezető-asszisztensi képzést. Szerettem volna valam...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. november 5. csütörtök
Imre
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?