Tegnap este fél 11-kor zárult le a Brau éves rendes közgyűlése, melyen a portfolio.hu képviselője csak 19 óráig tudott részt venni. Az ezt követő eseményekről Dióslaki Gábor, a TEBÉSZ elnöke számolt be.
Dióslaki olvasatában a kérdésekre adott igazgatósági válaszokból az derült ki, hogy az igazgatóság tisztában van azzal, hogy a Brau AG, - mely a Heineken tulajdonában áll - nem szavazhatna a közgyűlésen. Ezzel a ténnyel azonban - mint az kinyilvánításra is került - az igazgatóság mit sem törődött, arra hivatkozva, hogy nem tartja feladatának a jogszabály értelmezést.
László Attila, a Brau vezérigazgató helyettese hamis nyilatkozatot tett a közgyűlés felé tulajdonosi jogainak gyakorlását illetően, ugyanis önálló indítvánnyal élt az alapszabály módosításánál. László azonban indítványozási és szavazati jogaival nem élhetett volna, mivel meghatalmazott útján vett részt a részvényesi fórumon. (Dióslaki hozzátette, hogy László Attila volt az, aki azt kérdezte korábban a közgyűlés során, hogy miért vonják kétségbe a kisrészvényesek a vezető tisztségviselők nyilatkozatának valóságtartalmát.)
Dióslaki szerint a Brau kisrészvényesei a közgyűlésen végig következetesen nem szavaztak, és folyamatos tiltakozásukat fejezték ki azzal kapcsolatban, hogy a levezető elnök hagyja a Brau AG-t szavazni. Ezt jegyzőkönyvben is rögzítették. A TEBÉSZ elnökének álláspont szerint a Brau AG szavazása miatt a közgyűlés érvénytelen volt.
Dióslaki elmondta, hogy a kisrészvényesek kérdések özönét zúdította az igazgatóságra, melynek elnöke sokszor megtagadta a kérdésekre a választ. Ezt azonban nem üzleti titokra hivatkozva tette, hanem - mint mondta - egyszerűen nem hajlandó válaszolni.
Dióslaki szerint a kisrészvényesek bebizonyították, hogy a Brau AG szándékosan és folyamatosan megsértik a törvényeket. A közgyűlési határozatokat a Brau AG és 1-2 munkavállaló szavazatával fogadták el, s ezek egytől-egyig az igazgatóság, illetve az ominózus László Attila javaslatai voltak.
A közgyűlés végén baráti hangulatú beszélgetés zajlott a kitartó kisrészvényesek, valamint az igazgatóság elnöke és az FB elnöke között, pedig a 3. napirendi pont után a közgyűlésen részt vevő kisrészvényesek még vizet sem kaptak (Dióslaki azonban előre felkészült volt, és vitt magával vizet, s még a mikrofonját is visszakapta a 3 napirendi pontnál).
Egyes vélemények szerint a Brau csata akár a cég image rombolással, illetve piac vesztésével is járhat. A közgyűlés végéig kitartó kisrészvényesek mindegyike kapott a Brautól egy 6-os csomag Soproni Ászok sört.
FRISS TŐZSDEHÍREK
Több friss hír
november 4. 17:51
Hatalmas fordulat a tőzsdéken: ezerpontos ralival indított a Dow, szárnyal az OTP és a bankszektor
november 4. 10:38
Hatalmas fordulat a piacokon a választási sokk után: valósággal tépik a zöld részvényeket, szakadnak a techóriások
HR BLOGGER
hrdoktor | 2026.11.03 13:57
Sok nő retteg a változókor beköszöntétől, pedig, ha tudjuk, mi és miért történik ekkor a női szervez...
laskainelli | 2026.10.26 12:08
Legtöbben azt gondolják, hogy a pillangó a gyomorban, a vibrálás a levegőben, ha pittyen a telefon,...
coachco | 2026.10.07 22:03
Csapvizet isztok? Miért? Miért nem?
[...] Bővebben!
legacykft | 2026.09.08 18:54
Két évvel ezelőtt kezdtem el a szociodráma csoportvezető-asszisztensi képzést. Szerettem volna valam...
kovacstunde | 2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. november 4. szerda
Károly
45. hét
November 4.
Az 1956-os forradalom leverésének emléknapja
HRCENTRUM legolvasottabb
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?

Pénzcentrum | 2026. november 4. 16:06

Pénzcentrum | 2026. november 4. 14:29

Agrárszektor | 2026. november 4. 17:34




