11 °C Budapest

Emelkedő konjunktúra-index az USA-ban

Pénzcentrum
2004. április 19. 16:56 1 perc

Az amerikai Conference Board gazdaságkutató intézet hétfőn összesített konjunktúramutatója (leading indicators) márciusban 0.3 %-al 115.3 pontra növekedett (1996=100), amely adat megegyezik az elemzői várakozásokkal.

A 2004. februári mutató stagnálást mutatott (0.0%), januárban 0.4 százalékkal emelkedett az összesített konjunktúramutató.

A Conference Board mutatója a következő három-hat hónap konjunkturális helyzetének megítélését fejezi ki, azaz a friss adat alapján - elsősorban a második negyedévben - az amerikai gazdaság élénkülésének folyamatára lehet számítani.

Az összesített konjunktúra mutató tíz részmutatójából márciusban hat emelkedett, míg négy csökkent - közölte a vezető amerikai gazdaságkutató csoport. Így javulást jelez az építőipar (az építési engedélyek számának növekedésével), a fogyasztási cikkekre adott rendelések is nőttek, a fogyasztók javuló piaci helyzetre számítanak, miközben a munkanélküli segélyért folyamodók száma csökkent.

Összességében tehát kedvező a kép az amerikai gazdasági növekedést illetően. Közgazdászok véleménye szerint az elkövetkezendő időszakban a világ vezető gazdasága igen dinamikus GDP-növekedés elé néz.

HR BLOGGER
laskainelli  |  2026.10.26 12:08
Legtöbben azt gondolják, hogy a pillangó a gyomorban, a vibrálás a levegőben, ha pittyen a telefon,...
hrdoktor  |  2026.10.19 07:38
A vizsgálat előtt érdemes összegyűjteni a korábbi szemészeti leleteket, a szemüveg vagy kontaktlencs...
coachco  |  2026.10.07 22:03
Csapvizet isztok? Miért? Miért nem? [...] Bővebben!
legacykft  |  2026.09.08 18:54
Két évvel ezelőtt kezdtem el a szociodráma csoportvezető-asszisztensi képzést. Szerettem volna valam...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. november 3. kedd
Győző
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?