0 °C Budapest

Az adónemek közül az áfát érinti leginkább a csatlakozás

Pénzcentrum
2004. április 6. 12:34

A Deloitte az EU csatlakozáshoz kapcsolódó adóváltozások, valamint azoknak a hazai cégekre gyakorolt hatásuk megismertetése céljából szemináriumot rendezett, melynek magas szakmai színvonalát a pénzügyminisztériumi és a Deloitte vezető szakértőinek előadásai szavatolták.

Az Európai Unióba való belépés számos olyan, a közvetett adózást, és az ezekkel kapcsolatos adminisztrációs kötelezettséget érintő kihívást hoz magával, amelyekre a vállalatoknak létkérdés időben felkészülniük.

Március közepén, 45 nappal az EU csatlakozás előtt, a legutolsó percekben ahhoz, hogy hatályba léphessen, kihirdetésre került az Áfa Törvény módosítása. Az adónemek közül az áfát érinti legátfogóbban ugyanis a csatlakozás, hiszen erre az adónemre vonatkozik szám szerint a legtöbb adózási témájú Uniós szabály és bírósági döntés. Az áfa az Uniós jogrendben egy olyan forgalmi adó, amely az adóbevételek egy részének biztosítása mellett az áruk szabad mozgását kell, hogy szabályozza a közösségen belül. Az Áfa Törvény legutóbbi módosításának célja a hazai szabályok közösségi áfa irányelvekkel történő teljes harmonizációja. Noha a hazai szabályok korábban is kb. 80-85%-ban megfeleltek a közösségi normáknak, s az évek folyamán további fokozatos jogharmonizációra is sor került, a legutóbbi módosítást tekinthetjük ezen folyamatban a végsőnek. Ennek keretében most jelentek meg azok a rendelkezések is, amelyek a közösségen belüli kereskedelemre vonatkoznak, mivel azok idáig Magyarországon nem voltak alkalmazhatók.

A közösség áfa irányelve kötelező Magyarországra nézve, kivéve, ha az kimondja, hogy a tagállamoknak lehetősége van saját szabályozásukat szabadon alakítani. Ezen szabályozási lehetőségek általában kedvezőek az adóalanyra nézve. Magyarország is számos ilyen lehetőséggel élt, ezek közé tartozik a "csoportadózás" vagy a "vevői készletek" kedvező adózásának szabályrendszere. Érdekes, hogy ezekkel az említett kedvezményekkel a csatlakozó országok többsége nem élt. Ebből a szempontból Magyarország mind az újonnan csatlakozók közül, mind a már korábban csatlakozottak között is relatív kedvező, a vállalkozások által is várhatóan megbecsült helyet fog elfoglalni.

Néhány a leglényegesebb kedvező változások közül:

• A jövőben, ha egy cég árut importál (importnak ezek után természetesen csak a közösségen kívülről történő behozatal minősül) ún. harmadik országból hoz Magyarországra árut, akkor továbbra is érvényesek rá a vámszabályok. Idáig az áfát a vámmal együtt mindig a vámhatóság vetette ki, tehát a cégek a vámmal együtt fizették meg az áfát, majd egy hónap múlva vissza tudták azt igényelni. Ez magas fokú likviditást követelt meg a cégektől, amely nagy terhet jelentett számukra. Az új áfatörvény szerint a jövőben nem a vámhatóság fogja kivetni az áfát, hanem az önbevallásos alapon történik, ami annyit jelent, hogy a vállalkozások önmaguk készítik áfa bevallásukat, és ugyanabban a bevallásban vissza is igénylik azt. Ez azért fontos, mert így a cégeknek a jövőben nem kell az áfát megfinanszírozniuk. A kormány ilyen irányú döntésének az ország vonzóvá tétele volt a célja, hiszen Magyarországnak van EU határa; ha magyar EU határon történik vámkezelés, akkor abból a bevételből Magyarország részesedik. Ha magyar EU határon történik vámkezelés, akkor a külföldi cégnek áfa kötelezettségét rendeznie kell és ekkor a magyar áfa szabályokat kell figyelembe vennie. Az import tekintetében a magyar áfa szabályok kedvezőbbek, mint más országok áfa szabályai, hiszen nálunk az áfa ezek után a bevallással egyidejűleg visszaigényelhetővé válik. Így kívánják ösztönözni a magyar EU határon történő vámkezelést, így Magyarország több vámbevételhez jut.

• A csoportadózás lehetősége szintén előnyt jelent a csatlakozás után. Ez magyarországi bankok, pénzügyi intézmények, hitelintézetek, biztosító intézetek, befektetési vállalkozások számára teszi lehetővé, hogy ha ezek a cégek, pl. profil-tisztítás miatt valamilyen tevékenységüket kiszervezik egy külső cégbe - pl. könyvelés, vagy bármilyen ilyen jellegű, főleg emberi munkaerővel és kevésbé eszközökkel ellátott tevékenységről lehet itt szó, - akkor ők a kiszervezett tevékenységet végző céggel együtt egy közös adóalanynak minősülnek. Ha nem lennének közös adóalanyok, akkor ez a külső cég áfával terhelt számlát állítana ki a megrendelőnek, aki azt nem tudná visszaigényelni. A csatlakozás után a csoporton belül ez áfa mentes tranzakcióvá válik. A csoportadózás lehetősége azonban emellett, vagy éppen ezért számos előnyös adójogi megítélés alá eső ügylettípus, illetve szervezeti struktúra kialakítását teszi lehetővé.

• Ha egy külföldi készletet tart Magyarországon, és abból a készletből értékesít, akkor áfa szempontjából belföldön hajt végre értékesítést, így ez a tranzakció belföldön áfa köteles. Ez Magyarországon bejelentési és egyéb adminisztratív kötelezettséggel jár, melynek keretében áfa bevallásokat kell beadni, bankszámlát kell nyitni, stb. A külföldi vállalkozás mentesül az adminisztratív terhek alól, ha egy úgynevezett vevői készletet tart fent Magyarországon. Természetesen szigorú szabályai vannak annak, hogy mit nevezünk vevői készletnek.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A statisztikák (pl. Európai Kereskedelmi Kamarák Szövetsége, 2003) szerint fél évvel ezelőtt a magyar vállalatok 50%-a még el sem kezdte a felkészülést, és 28%-uknak fogalma sem volt arról, hogy milyen következményekkel jár szabályozási szempontból a csatlakozás. Ma még mindig nagyon sok olyan cégvezető van, aki azt gondolja, hogy a csatlakozással lényegi változás nem történik.

Szakértők szerint szinte biztos, hogy legalább egy évet vesz majd igénybe, amíg a csatlakozást követően a helyzet normalizálódik, és a folyamatok mindenhol rutinszerűvé vállnak.

A kedvező változások mellett fokozott adminisztratív terhekkel jár a csatlakozás. Sokkal nagyobb önállóság hárul a vállalatokra, hiszen például a vámhatóság nem fogja kivetni az áfát, a kimenő áruk esetében nem regisztrálja, hogy az áru átlépte a határt, tehát minden bizonyítási kötelezettség a vállalatokat terheli majd.

Az adóalanyoknak mindenképpen számolniuk kell azzal, hogy az ország határai kiszélesednek, ami annyit jelent, hogy lesznek olyan helyzetek, amikor a vállalkozásoknak valamelyik Magyarországon kívüli uniós tagországban be kell jelenteniük áfa kötelezettségüket, tehát bizonyos mértékig meg kell ismerkedniük az ott hatályos jogszabályokkal. Ez a példa is igazolja, hogy ezek után nem magyar, hanem valóban közösségi vonatkozásban kell majd egyebek mellett az adóztatás szabályrendszerét érteni és értelmezni. Egyrészt kitárul majd a világ, másrészt aki ki akar lépni a közösség piacára, annak a jövőben fokozottan oda kell figyelni a közösség szabályaira is.

"A csatlakozás áfa szempontból is, mint minden egyéb területen kötelezettségek és lehetőségek halmaza és ha valaki nem készül fel, egyrészt büntethető lesz, másrészt elesik a csatlakozás nyújtotta lehetőségektől," mondta Dr. Oszkó Péter, a Deloitte adó-és jogi osztályának partnere.

HR BLOGGER
hrbonbon  |  2023.12.06 00:56
DISTRIBUTED COMPANY A distributed company is an organization where most, if not all of the workforc...
coachco  |  2023.12.05 13:06
Közelednek az önkormányzati választások. Mindeközben az önkormányzatiság zsugorodik, jelentősége, sz...
laskainelli  |  2023.12.04 10:47
A médiában és a környezetünkben november közepétől gyakran az ideális családi ünnepek képe jelenik m...
hrdoktor  |  2023.12.04 10:06
Sokan szükséges rosszként tekintenek az üzemorvosi vizsgálatra, pedig nemcsak a munkáltató, hanem a...
vezetoi-coaching  |  2023.12.03 14:09
A Linkedin-re ezzel a commenttel postoltam (és mivel az is jó lett szerintem, idemásolom, hátha vala...
Vége az iskolai bántalmazásoknak? Magyar innováció segíthet megelőzni az ilyen eseteket

A zárkózott kamaszok ventilációjában segíthet egy, a mentális jóllétet támogató új hazai mobilapp, a Healmindset, amelyben a felhasználók chaten, anonim módon kaphatna támogatást.

Most bárki fillérekért lecsaphat Magyarország egyik legnagyobb kincsére: érdemes sietni, hamar elkapkodják

Bár a 20 ezer magyar méhész 1,2 millió méhcsaládja évente 25 ezer tonna mézet termel, Magyarországon az egy főre jutó mézfogyasztás mindössze 1 kg/év.

Ismered a Ferit? Milyen Ferit? Vadiúj főzelékbár hódíthatja meg Budapestet

Újabb gasztronómiai témájú sikersztori a Brancsnál: közösségi előfinanszírozásból nyithatja meg főzelékbárját az ötletgazda Szatmári Ferenc, azaz Főzelékes Feri.

Súlyos rendellenesség ütötte fel a fejét a magyar iskolákban: minden tizedik gyerek érintett

Október a figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar, azaz az ADHD rendellenesség tudatosításának hónapja, amiben Magyarországon az iskoláskorú gyerekek 8-10 százaléka érintett.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2023. december 6. szerda
Miklós
49. hét
December 6.
Mikulás
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárszektor Konferencia 2023
Rangos agrárdíjak az Agrárszektor Konferencián!
Sustainable World 2023
A jövő vállalatai szeptember 12-én!
Mi lesz veled magyar élelmiszer?
Ingyenes Signature rendezvény
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem