Felfelé módosított GDP az utolsó negyedévben

Pénzcentrum
2004. április 2. 09:00

Az előzetes közöltnél 0.1 százalékponttal nagyobb mértékben bővült a hazai gazdaság az október-decemberi időszakban - közölte a Központi Statisztikai Hivatal.

A bruttó hazai termék 2003. IV. negyedévében 3.6%-kal, az év egészében pedig 2.9%-kal nőtt az előző év azonos időszakához viszonyítva. A szezonálisan kiigazított adatok szerint 2003 IV. negyedévében a növekedés 1% volt az előző negyedévhez képest.

2003-ban a GDP értéke folyó áron 18,574 milliárd Ft volt. Egy főre vetítve a bruttó hazai termék összege 1,834 ezer Ft volt, ez az MNB éves átlagárfolyamán átszámítva 7,233 eurónak felel meg, ami vásárlóerő-paritáson hozzávetőleg 13-14 ezer euróra tehető.

Részletezett adatok

2003 IV. negyedévében az árutermelő ágazatok (mezőgazdaság, ipar és építőipar) hozzáadott értéke 3,8 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához viszonyítva, ami elsősorban az ipar bővülő teljesítményéből adódott. Az iparon belül a feldolgozóipar hozzáadott értéke az átlagosnál gyorsabban, 6,7 százalékkal nőtt. Az építőipar 4,2 százalékos növekedést, a mezőgazdaság 4,8 százalékos visszaesést mutatott 2003 IV. negyedévében.

Az árutermelő ágazatok hozzáadott értéke 2003-ban 1,5 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit.

A szolgáltatások bruttó hozzáadott értéke az előző év azonos negyedévéhez viszonyítva 3,0 százalékkal bővült a negyedik negyedévben. Valamennyi szolgáltatási ágazatban növekedés volt. A legnagyobb mértékben, 4,1 százalékkal a pénzügyi tevékenység és ingatlanügyletek összevont nemzetgazdasági ág teljesítménye növekedett 2002 IV. negyedévéhez viszonyítva. A legkisebb mértékű növekedés 1,2 százalékos volt, amely a szálláshely-szolgáltatás és vendéglátás ágazatban mutatkozott.

A szolgáltatások ágazatai együttesen 3,4 százalékos növekedést értek el 2003-ban a 2002-es évhez viszonyítva.

2003. IV. negyedévében lassult a háztartások fogyasztási kiadásainak korábbi dinamikus növekedése, az előző év azonos időszakához viszonyítva 5,2 százalékkal bővült, összhangban a reálkereset növekedésének csökkenő ütemével (aminek az I. negyedévi 14 százalékos növekedési üteme a IV. negyedévben 3 százalék alá csökkent) és a háztartások megtakarítási hajlandóságával, ami az első három negyedév csökkenése után pozitív változást mutat.

2003-ban a háztartások fogyasztási kiadása a 2002. évi kiugróan magas, 10,3 százalékos növekedés után mérséklődött, és az előzetes adatok szerint 7,6 százalékkal emelkedett.

A kormányzattól és a háztartásokat segítő non-profit intézményektől származó természetbeni társadalmi juttatások az előző év azonos időszakához viszonyítva a IV. negyedévben 0,4 százalékkal, az év egészében előzetes számítások szerint 1,8 százalékkal növekedtek. A fogyasztási kiadások és a természetbeni társadalmi juttatások együttes hatására a háztartások végső fogyasztása a IV. negyedévben 4,4 százalékkal, az év négy negyedévében pedig előzetesen 6,5 százalékkal emelkedett 2002 azonos időszakához viszonyítva.

A közösségi fogyasztás a IV. negyedévben 2,8 százalékkal, az év egészében 1,9 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához viszonyítva. A végső fogyasztás mindezek következtében a IV. negyedévben 4,2 százalékos, a 2003. évben 5,9 százalékos növekedést mutatott 2002 azonos időszakához viszonyítva.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A bruttó állóeszköz-felhalmozás a IV. negyedévben 4,7 százalékkal, az év egészében pedig előzetesen 3,0 százalékkal emelkedett az előző év azonos időszakához mérten. A bruttó felhalmozás növekedése megállt, sőt 4,1 százalékkal apadt 2002. IV. negyedévéhez képest. Ennek oka a készletfelhalmozás csökkenése, ami elsősorban a negyedik negyedévben mért magas mértékű exportnövekedéssel hozható összefüggésbe.

2003 egészében a bruttó felhalmozás 4,2 százalékos emelkedése mutatható ki 2002 azonos időszakához képest az előzetes adatok szerint.

A belföldi felhasználás a fogyasztás és a felhalmozás előbb említett folyamatai eredőjeként 1,9 százalékkal emelkedett a IV. negyedévben, az év egészében pedig 5,5 százalékkal bővült az előző év azonos időszakához viszonyítva.

Az áruk és szolgáltatások exportja a 2003 első három negyedévében megfigyelt kis mértékű növekedés után felgyorsult, a IV. negyedévben 17,0 százalékkal, a 2003. év egészében 7,2 százalékkal növekedett. Az import a IV. negyedévben az exporténál kisebb ütemben, 13,4 százalékkal, az év egészében pedig az exportét meghaladó ütemben, 10,3 százalékkal bővült az előző év azonos időszakához viszonyítva.

Szezonálisan kiigazított adatok

A szezonálisan kiigazított adatok szerint 2003 IV. negyedévében a növekedés 1,0 százalék volt az előző negyedévhez képest.

Az árutermelő ágazatok teljesítménye 1,4 százalékkal javult, ezen belül a mezőgazdaságé csökkent, míg az iparé és az építőiparé nőtt. A szolgáltatások hozzáadott értéke 0,5 százalékkal bővült az előző negyedévhez viszonyítva. A szolgáltatási ágazatok közül az egyéb közösségi, személyi szolgáltatás ágazat 2,2 százalékos hozzáadott érték-növekedése emelkedik ki. A többi szolgáltatási ágazat enyhe növekedést mutatott 2003 III. negyedévéhez viszonyítva, kivéve a közigazgatás, oktatás, egészségügy összevont ágazatot, ahol stagnálás volt tapasztalható.

A szezonálisan kiigazított adatok alapján 2003. IV. negyedévében mind a háztartások fogyasztási kiadása, mind a természetbeni társadalmi juttatások, s így a háztartások tényleges fogyasztása is 0,6 százalékkal nőtt 2003. III. negyedévéhez képest. A közösségi fogyasztás 1,8 százalékkal, ennek következtében a végső fogyasztás 0,7 százalékkal emelkedett az előző negyedévhez viszonyítva. A bruttó állóeszköz-felhalmozás 1,6 százalékkal bővült, a bruttó felhalmozás 10,0 százalékos csökkenést mutatott az előző negyedévhez képest a szezonálisan kiigazított adatok szerint. A belföldi felhasználás mindezek következtében 1,9 százalékkal csökkent. Az export 4,0, az import pedig 1,8 százalékkal nőtt 2003. III. negyedévéhez viszonyítva a szezonálisan kiigazított adatok szerint.

HR BLOGGER
vezetoi-coaching  |  2023.09.29 13:41
A mítoszok, regék világa… passé, boring, kit érdekel, boomer-world…”…:-))) aha… Jung, a pszichoteráp...
perfekt  |  2023.09.26 11:56
Bár az OKJ-képzési rendszer tavaly év végén teljesen kifutott, de még mindig az érdeklődők 80 százal...
hrdoktor  |  2023.09.25 05:30
Az emberi társadalom mindig is átalakult, fejlődött az idők folyamán, de az elmúlt évtizedekben tapa...
laskainelli  |  2023.09.23 20:54
Boldognak lenni kellemes, sőt elképesztően jó érzés. Van, hogy a körülményeink adják meg ezt az érzé...
ajovomunkahelye  |  2023.09.14 16:38
Kincentric 5000 fő megkérdezésével végezte el globális kutatását, hogy jobban megértsük, hogyan véle...
A magyar menzák réméből lesz a jövő igazi szuperétele: disznótáp hozhatja el a forradalmat?

Drasztikusan átalakul a magyar gasztronómia a klímaváltozás miatt: komoly szemléletváltás kell a hazai konyhákban.

Ki nem találod, kiről nevezték el a legtöbb utcát Magyarországon: fotókon a rekorder

Ha egymás mellé tennénk mind a 2800-at, az Atlanti-óceánig is eljuthatnánk; utunk során pedig tökéletesen kirajzolódna egy a magyar társadalomról szóló szubjektív látlelet.

Nem akármibe vágott bele Király Gábor: Guinness-rekordra hajt a magyar kapuslegenda

Már csak 500 nevező kell, hogy magyar Guinness-rekord szülessen októberben! A cél továbbra is, hogy ezren rúgjanak büntetőt az Országos Tizenegyesrúgó Bajnokságon.

Szívszorító: ilyen képeket eddig nagyon kevesen láthattak Budapest szegényeiről

A művészről eddig még nem készült monográfia, ezt a hiányt pótolja az ősszel megjelenő, kétnyelvű (magyar és angol) művészeti album készül.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2023. október 1. vasárnap
Malvin
39. hét
Október 1.
A zene világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárszektor Konferencia 2023
Rangos agrárdíjak az Agrárszektor Konferencián!
Sustainable World 2023
A jövő vállalatai szeptember 12-én!
Mi lesz veled magyar élelmiszer?
Ingyenes Signature rendezvény
EZT OLVASTAD MÁR?
Új Pénzcentrum app
A legfrissebb hírek és árfolyamok
MOST NEM
LETÖLTÖM