Hétfői információinknak megfelelően az SBB Solution Szolgáltató Rt. (korábbi nevén Budapesti Értékpapír és Befektetési Rt. [BÉB Rt.]) tájékoztatást tett közzé, mely szerint 2004. április 30. napját követően nem végez tőzsdei kárpótlási jegy elszámolási tevékenységet. A Budapesti Értéktőzsde Rt.-vel (BÉT) kötött vonatkozó megbízási szerződés 2004. április 30-i hatállyal megszűnik, így ezen időpontot követően nem fogad kárpótlási jegy beszállítást, és nem hajt végre kárpótlási jegy kiszállítást.
A 2004. január 22-én kelt felmondás óta sem a BÉT-től, sem mástól nem kapott tájékoztatást a Budapest Bank leánycége arra vonatkozóan, hogy mely szervezet és milyen feltételekkel folytatja a tevékenységet. Ennek megfelelően 2004. május 1. napjától a még ki nem szállított kárpótlási jegyeket az SBB Solution Szolgáltatási Rt. a felelős őrzés szabályai szerint tartja magánál, és a szokásos KELER kiszállítási engedély alapján adja ki. A kiadás helye: 1203 Budapest, Török Flóris u. 70. 2004. május 31-ig a kiadás ingyenes, az ideje: munkanapokon de. 08-12 óra között.
2004. május 31-e után a kiadás a költségek megtérítése ellenében - a kárpótlási jegy címletérték éves 1%-os időarányos díjának megfizetése után - előre egyeztetett időpontban történik.
A kárpótlási jegyek elszámolása eltér a hagyományos tőzsdén forgó instrumentumoktól, s alapvető hiányosságok miatt a KELER sem hajlik a papír befogadására. A kormányzatnak mindenképpen döntést kell hoznia: vagy talál valami alternatív megoldást, s ezt követően megoldja a dematerializációt is, vagy 13 év után lezárja a kárpótlási folyamatot és bevonja a jegyeket.
Elképesztő különbségek: egyes országokban napokat, máshol heteket kell dolgozni ugyanazért a pénzért
A világon hatalmas különbségek vannak a keresetekben: van, ahol gyorsan összejön 1000 dollár, máshol hetekbe telhet.
-
Új városnegyed születik Angyalföldön: a befektetők már rá is ugrottak
Rózsahegyi Zsanettet, a Láng Negyed projektvezetőjét a barnamezős beruházásról kérdeztük.
-
Videó: ez történik a Rossmann 20 milliárdos központjában, mielőtt feltöltik a polcokat
Így dolgoznak a félautomata rendszerek a háttérben.
-
Több, mint 70 kuponnal érkezik a SPAR új kuponakciója (x)
Akár a nyaralásra készülsz, akár a nyári szünetet szeretnéd egyszerűbben és kedvezőbben megoldani, most érdemes figyelni a SPAR új kuponakciójára.







