A BorsodChem Rt. rendkívül környezetkímélő és energiatakarékos biológiai szennyvízkezelési technológiájának kidolgozását bemutató pályázatát a XII. Magyar Innovációs Nagydíj bírálóbizottsága a 2003. évi innovációs díjak odaítélése során a díjazottak közé sorolta.
A BorsodChem Rt. által megvalósított új szennyvíztisztítási eljárás egy 7 éven belül megtérülő, 1.8 milliárd forint értékű beruházás, mely éves szinten mintegy 220 millió forint megtakarítást jelent a társaságnak. A rangos elismerést ma délelőtt vette át a BorsodChem Rt. ve-zérigazgatója, Kovács F. László.
A BorsodChem innovációs törekvésének, magas színvonalú kutatási és fejlesztési tevékenységének - az 1998-as, 1999-es, 2000-es és 2002-es Innovációs Díjak elnyerése után - újabb jelentős eredménye, hogy a XII. Magyar Innovációs Nagydíj pályázat bírálóbizottsága kitüntetésben része-sítette a társaság "Új biológiai szennyvízkezelési technológiája" című pályázatát.
A BorsodChem által kidolgozott szennyvíztisztítási technológia egy műszakilag stabilan működő, hatásfokában kiemelkedő, gazdaságilag 7 éven belül megtérülő beruházás, mely megoldást jelent a BorsodChem termékportfoliójának bővítése miatt megváltozott összetételű - magas szerves anyag tartalommal rendelkező és nitrogén tartalmú vegyületekkel szennyezett - technológiai szennyvizek biztonságos, intenzív kezelésére oly módon, hogy a kibocsátott tisztított szennyvíz paraméterei megfelelnek mind a magyar, mind a legszigorúbb Európai Uniós előírásoknak.
A XII. Nagydíjon elnyert kitüntetés kapcsán Kovács F. László, a BorsodChem Rt. vezérigazgatója kijelentette: "0A BorsodChem - társadalmi felelősségének és a környezetvédelem iránti elkötelezettségének tudatában - mindig is nagy hangsúlyt fektetett arra, hogy innovációs tevékenységével, a kutatás-fejlesztés elősegítésével eleget tegyen mind a hazai, mind az Európai Uniós elvárásoknak."
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
A BorsodChemben többségi tulajdonos VCP Capital Partners vezető partnere Heinrich Pecina hozzátette: "Büszkék vagyunk arra, hogy a VCP Capital Partners teljes bizalmát élvező menedzsment teljesítményének köszönhetően a BorsodChem idén újabb jelentős kitüntetésben részesült."
Az 1990-ben létrejött Magyar Innovációs Szövetség tevékenységének középpontjában az innováció gazdaságélénkítő szerepe áll. A Szövetség által létrehozott Magyar Innovációs Alapítvány 1993. januárjában döntött az Innovációs Nagydíj megalapításáról, azzal a céllal, hogy a hazai nagyvállalatokkal, minisztériumokkal és kamarákkal együttműködve olyan magánszemélyeket, illetve Magyarországon bejegyzett vállalatokat támogasson, akik, amelyek a társadalom számára nagy jelentőségű, kiemelkedő gazdasági megtérülést eredményező újítást (magas színvonalú új termék, eljárás, szolgáltatás kidolgozása és piaci bevezetése) valósítottak meg.
-
Milliárdokkal támogatjuk a fontos társadalmi célokat (x)
A legtöbb szempontból magyarok a kiskereskedelem óriásai
-
Évente akár 30 millió adagra is elegendő élelmiszert mentünk meg a rászorulóknak (x)
A legtöbb szempontból magyarok a kiskereskedelem óriásai
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








