7 °C Budapest

Sorban állnak az ingyenmilliókért a magyarok: egyre többen mondják ki a bűvös szót

2020. április 30. 16:00

Már 2015 nyarán elindult a Családi Otthonteremtési Kedvezmény (csok), amely családosoknak és még családalapítás előtt állóknak kívánt segíteni a lakásvásárlásban, építésben, bővítésben. Azóta a csok sok bővítésen, átalakuláson ment keresztül, az viszont nem változott, hogy amennyiben a pár nem már megszületett gyermek(ek) után, hanem előre igényelné a kedvezményt, akkor házasoknak kell lenniük. Ennek ellenére a házassági statisztikák azt mutatják: nem nőtt kiugróan a házasulási kedv a csok a hatására. Viszont a babaváró támogatás esetében már más a helyzet: hirtelen 14,5 ezerrel többen kötötték össze az életüket, mint előző évben. 2020 első két hónapja pedig minden korábbi év statisztikáját megdöntötte az utóbbi 20 évben. Valóban ennyire jó ajánlat lenne a babaváró hitel? Utánajártunk.

Amíg 2016-ban 51805-en kötötté össze az életüket, addig 2017-ben 50572-en, tehát csökkent a számuk. 2018-ban ismét emelkedett 50828-ra a házasságkötések száma, de nem érte el a 2016-os szintet. Viszont 2019-ben - elég beszédes - már 65300-an mondták ki az igent.

Érdekes azt is megfigyelni, mikor kezdett el növekedni a házasulási kedv. 2018 első negyedévében 6133-an kötöttek házasságot, és 2019 is átlagos évnek indult: 6103-an mondták az igent. Áprilisban és májusban már látható az emelkedés, viszont igazán a nyári hónapok lőttek ki. 2018-ban a júniustól augusztus végéig tartó időszakra 21076 házasságkötés jutott, míg 2019-ben 27111! A korábbi években augusztusban 7300-7600 házasságkötés volt, 2018-ban már 8310, viszont 2019-ben már 11292 esküvőt tartottak. Ez nem lehet véletlen.

Házasságkötések száma havi bontásban (2016. januártól 2020. februárig)

A diagramon sárga vonallal a csok legutóbbi bővítésének dátumát jelöltük, pirossal pedig azt, mikortól lehet igényelni a babaváró támogatást. 2018 utolsó és 2019 első negyedévében a grafikon az előző években megszokott ívet követi: októberi lecsengés, novemberi visszaesés, egy pici elmozdulás felfelé decemberben, januári mélypont, aztán enyhébb emelkedés, ami majd áprilisban törik meg és lesz meredekebb. Az első három hónap alapján 2019 egy átlagos év is lehetett volna, azonban április környékén történt valami - azon túl, hogy megérkezett a meleg idő. 

A korábban asszonyhitelként emlegetett támogatás részletei 2019. március 14-én jelentek meg a Magyar Közlönyben, ennek köszönhetően nagy médiafigyelmet is kapott a babaváró támogatás névre keresztelt újfajta kedvezmény. Az igényléseket 2019. július 1-jétől lehetett beadni, azonban ahogy a csoknál, itt is feltétel volt a házassági anyakönyvi kivonat felmutatása. A grafikonról leolvasható, hogy amíg a csok bővítés nem rengette meg különösebben a viszonylag stabil házasodási statisztikákat, és görbeíveket, addig a babaváró átírta az eddig megszokott trendet. Az nem változott, hogy augusztus a házasságkötési szempontból legnépszerűbb hónap, viszont a szokásosnál is jóval többen kötötték össze az életüket tavaly. 

2020-ban sem lesz megállás?

A házasságkötések számát, hogyha havi bontásban megnézzük, még egy érdekességet fedezhetünk fel a görbében: 2019 vége és 2020 eleje nem folytatja a korábbi évek mintázatait. Október-november-december hónapokban persze volt visszaesés, de korántsem akkora, mint a megelőző éveknek ugyanebben az időszakában, és 2020 január-februárja pedig egyenesen kilőtt felfelé. 2019-ben 1451-en kötöttek házasságot januárban, 1886-an februárban és 2776-an márciusban. 

Érdekelne mennyi babaváró hitelre vagy jogosult? Számold ki a Pénzcentrum kalkulátorával!

2020-ban már januárban 2864-en házasodtak össze, tehát többen, mint tavaly márciusban. Sőt, a KSH egy korábbi közlése alapján a 2020. januárban kötött házasságok száma a legmagasabb januári érték 1982 óta! A februári számok pedig még a tavaly áprilisiakat (3602) is verték: 4517-en kötötték össze az életüket. A márciusi adatok még nem ismertek, de az már borítékolható, hogy a kijárási korlátozások hatása már érezhető lesz. Valószínűleg még így is sokan fogják szűk családi körben kimondani az igent, főleg azok, akik a támogatást is igénybe akarják venni, magát a lagzit pedig elhalasztják egy járványmentes időszakra.

Azt nem lehet megmondani, mi történt volna a görbével, ha nem jön a járvány, mert valószínűleg így sok házasságkötés meghiúsul majd az esküvői szezonban, viszont a tavalyi adatok alapján nagy emelkedést lehetett várni a nyári hónapokra még a 2019-es évi csaknem 14,5 ezerrel magasabb házasságkötési számhoz mérten is. 

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A rendelkezésünkre álló adatok szerint az igénylők csaknem harmada az igénylést megelőző egy évben kötött házasságot, és a párok átlagosan 3,3 házasságban eltöltött év után fordultak hozzánk, hogy Babaváró kölcsönnel segítsük a család következő lépését

- mondta el korábban dr. Rajmonné Veres Ibolya, az OTP Bank hitelezési folyamatokért felelős vezetője.

Miért hajt mindenki a babaváróra?

A babaváró hitel az elmúlt 8 hónapban oszlopos termékévé vált a magyar fogyasztói hitelek piacának. Országos szinten nézve a teljes állomány majdnem 10 százalékkal bővült a megelőző hónaphoz mérve, így átlépte az 577 milliárd forintos volument - derült ki az MNB februári adataiból. A babaváró támogatás egyedi konstrukció: a 10 millió forintot előbb kölcsönként tartják nyilván, és ha bizonyos feltételek teljesülnek, az összeg támogatássá alakul és a családoknak egyáltalán nem kell visszafizetniük. 

Érdekelne mennyi babaváró hitelre vagy jogosult? Számold ki a Pénzcentrum kalkulátorával!

Az egyik legfontosabb feltétele ennek az, hogy a futamidő első 5 évében gyermek születik a párnál. Ekkor a kincstár felfüggeszti a törlesztést, illetve a fennmaradó tartozás egy részét vagy egészét elengedi. Az első gyermek esetében 3 évre felfüggeszti az állam a törlesztést. A második gyermek esetén szintén 3 évre szünetelteti az állam a törlesztést, valamint a fennmaradó tőketartozás 30 százalékát is elengedi. A harmadik gyermek után elengedi az állam a teljes hátralévő tartozást.

A tavaly júliusban bevezetett babaváró hitelkonstrukció, már indulása óta felülmúlja az egyéb személyi kölcsönök havi kihelyezését. Idén februárban sem volt ez másképpen, az ügyfelek 10 milliárd forinttal vettek fel több babavárót, mint egyéb személyi hitelt. Ezzel a babaváró hitel februári kihelyezése elérte az 56 milliárd forintot, így az elmúlt hónaphoz képest majdnem 10 százalékot erősödve.

Az majd csak májusban derül ki, hogy a koronavírusjárványnak milyen hatása lesz a házasságkötések számára, illetve a babaváró hitelek felvételére. Bár a februári adatokon még nem látszik, az garantált, hogy a bizonytalaság időszakában kevesebben hoznak olyan életbevágó döntéseket, mint egy kölcsön igénylése, vagy egy házasság megkötése. Azonban még mindig csak 2020 áprilisának végén járunk, a házasságkötések száma és a babaváró támogatás teljesítménye éves szinten még így is meghaladhatja majd a tavalyi évi adatokat, de korai lenne még találgatni.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. április 19. 16:26
Megvan, mennyibe kerül majd az HBO Maxot, a discovery+ szolgáltatást és az Eurosportot egyesítő stre...
ChikansPlanet  |  2024. április 19. 12:49
A tornádók minden évben hatalmas pusztításokat végeznek szerte a világon, a tudósok pedig aggódva fi...
Holdblog  |  2024. április 19. 12:25
Megint immáron nyolcadik alkalommal mi lettünk Az Év Alapkezelője. Mellette a HOLD Részvény, a Deep...
Kiszámoló  |  2024. április 19. 10:08
Tavaly már mindenki temette Kínát és az új Japánnak hívták. Japán a második világháború után hatalma...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem