19 °C Budapest

Rendesen kifosztják a szülőbankot a magyar fiatalok: elkeserítő a helyzet

2019. augusztus 28. 16:45

Bár a legtöbb szülő tudja, hogy egy idő után már nem szabadna finanszírozni a gyerek kiadásait, sok fiatal azonban felmenői segítsége nélkül nem tudna megélni. Jellemzően a felsőoktatási költségekre, lakásfelújításra, vagy a számlákra adnak pénzt a szülők - a fiatal felnőttek fele pedig nem gondolja, hogy valaha vissza kellene adnia az összeget.

A szülők nagy része úgy véli, hogy abba kell hagyni a gyerek kiadásainak finanszírozását annak 20 éves kora után - derült ki egy kutatásból, amit az Independent ismertetett. A válaszadó szülők több mint harmada ismerte el, hogy fizetett már például étteremben a gyermeke helyett. Emellet minden ötödik szülő adott már pénzt a gyerek nyaralására, 13 százalék pedig az autóba szállt be. A költségekbe jellemzően az édesanyák szállnak be. Az is kiderült, hogy a fiatal felnőttek többsége zavarban van, ha a szülőktől kell pénzt kérni, kétharmaduk egyenesen szégyellte magát, amikor az anya- vagy az apabankból kellett kölcsön kérni.

A brit felmérés szerint tavaly jellemzően a felsőoktatási költségekre, lakásfelújításra, vagy a számlákra adtak pénzt a szülők, de olyan kiadásokat is családi segítséggel finanszíroztak a fiatalok, mint a kontaktlencse, a számlák, vagy éppen az állateledel. És a megkérdezett fiatalok majdnem fele (47 százalék) gondolja úgy, hogy a szülők nem várják el, hogy visszafizessék az összeget. A 2000 megkérdezett felnőtt több mint négyötöde mondta azt, hogy biztonságban érzi magát, mert tudja, a szülei kisegítik, ha baj van.

A magyar fiatalok is a mamabankból élnek

Nem csak Nagy-Britanniában szorulnak szülői támogatásra a fiatalok: Magyarországon a fiatal felnőttek 42,2 százaléka még mindig a mamahotelben él. Tízből hatnak egyszerűen nincs pénze különköltözni, 34 százalék a saját keresetére vár, 25 százaléknak meg egyszerűen csak kényelmesebb otthon maradni. Az is kiderült, hogy a fiatalok 32 százaléka kap rendszeres apanázst szüleitől: ugyanakkor a dolgozóknak csak a 20 százalékát segítik a szülők, de a diákok mintegy 68 százalékának fizetnek valamilyen összeget a szülei. Egyébként a támogatásban részesülők több mint fele nem lenne képes a saját erejéből megélni.

A támogatás összege országos átlagban havi 19 ezer forint, de jelentős a szórás. A megkérdezettek fele például havi 10 ezer forintnál alacsonyabb összeget mondott. Ugyanakkor 33 százalékuk 10-24 ezer forintot, 7 százalékuk pedig 25-49 ezer forintot kap rendszeresen. Tízből egy fiatal havonta több mint 50 ezer forintot kap, 3 százalékuk pedig több mint 100 ezer forint szülői támogatáshoz jut.

Találd meg a legjobb személyikölcsön ajánlatot a Pénzcentrum kalkulátorával!

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Sokan csak tengenek-lengenek

Nagyjából 340 ezer olyan fiatal és Magyarországon, aki nem dolgozik, ellenben nem is tanul semmit - derült ki az Eurostat adataiból.

Ez az összes 20-34 éves 17 százaléka.

Uniós szinten tavaly a  20-34 éves korosztály 16,5 százaléka se nem dolgozott se nem vett részt oktatásban. Ez összesen 15 millió fiatalt jelent, ám az arányok országonként nagy eltérést mutatnak. A legrosszabb a helyet Olaszországban, ahogy a fiatalok 28,9 százaléka nem vett részt oktatásban és nem is dolgozott, míg Svédország, ahol a legjobb ez az aránya, 8 százalékkal végzett a lista végén.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. március 29. 13:25
Egy prágai székhelyű putyinista propagandaoldal kifejezetten arra a célra jött létre, hogy az Európa...
Holdblog  |  2024. március 29. 06:22
HOLD After Hours. Nyúl helyett pingvinapukák! az ünnepek lagymatagsága helyett, legyen velünk ideges...
Kasza Elliott-tal  |  2024. március 28. 19:32
Nem értem a LEG mozgását. 2021 közepe óta esik az árfolyama, akkor 59,16 USD volt az ATH, most éppen...
Bankmonitor  |  2024. március 28. 11:47
A CSOK Plusznál – ahogy azt a korábbi lakástámogatási elemeknél már megszokhattuk – szám...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem