8 °C Budapest

Kiderült, hogy mentenék meg a devizahiteleseket

Pénzcentrum
2014. szeptember 12. 14:47

Benyújtották a devizahiteles mentőcsomag második törvényét, amiben az elszámoltatás módja mellett a visszatérítés határidői is olvashatóak. Összeszedtük, hogy mikor kapják vissza a devizahitelesek a pénzüket. A végtörleszőknek ráadásul fizetniük kell, hogy elszámoljon a bank.

A kormány benyújtotta a devizahitelesek megmentésére létrehozott második törvényt a bankok elszámoltatásáról. Ennek célja, hogy meghatározza azt, hogyan kell a jogosulatlan elvonásokat visszatéríteni az ügyfelek részére. A törvényt várhatóan jövő hét végén szavazza meg az országgyűlés.

Így számoltatják el a bankokat

  • Az árfolyamrés jogcímén a korábban kiadott MNB rendelet alapján történik meg az elszámoltatás, míg a most benyújtott törvény az egyoldalú kamatemelés esetén azt mondja ki, hogy egy későbbi jegybanki rendelet fogja meghatározni a pontos képletet. 
  • A törvény kimodja, hogy mind a két esetben előtörlesztésnek kell tekinteni a jogszerűtlen elvonást, vagyis jelentős törlesztőrészlet csökkenéssel számolhatnak az élő szerződéssel bíró ügyfelek, a már lezárt hitelek esetén pedig jelentős lehet a visszatérítés.
  • A bankoknak kell kiszámolniuk az összegeket, de ezt közzé kell tenniük, illetve el kell juttatniuk az MNB-hez, hogy vizsgálhassa a visszatérített összegek helyességét.
  • A törvénytervezet kizárja a Nemzeti Eszközkezelő védelme alá vett hiteleket a visszatérítésből, a hitelintézeteknek az Eszközkezelővel kell elszámolniuk
  • Az árfolyamgátba belépők esetében a visszatérítést a gyűjtőszámlán írják jóvá, illetve, ha annak összegét meghaladja, akkor a hitel tőkerészéből vonják le.
  • A végtörlesztőknek 10 ezer forintot kell azért fizetniük, hogy a bank elszámoljon velük.
  • Ha az adósok panasszal élnek, akkor az MNB vizsgálja az elszámolás pontosságát.
  • 2016 április 30-ig a hitelintézeteknek tilos egyoldalúan kamatot emelni
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Bankmonitor  |  2026. március 19. 15:51
Egyre több bankautomata van hazánkban, emellett a lakossági készpénzfelvételek összege is érdemben e...
Holdblog  |  2026. március 19. 14:46
A HOLD Minutes e heti részében Kovács Szilárd, a Palomar alap kezelője mondja el, hogyan kereskednek...
MEDIA1  |  2026. március 19. 13:53
Megerősítette Majka egy internetes újságnak, hogy már összeállt az újrainduló Heti Hetes szereplőgár...
Kasza Elliott-tal  |  2026. március 16. 06:00
Havonta ránézek egyszer azokra a papírokra, amikből előbb vagy utóbb venni szeretnék. Általában a he...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. március 20. péntek
Klaudia
12. hét
Március 20.
A verebek világnapja
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. március 19. 20:58